Népviseletbe öltözött lányok és fiúk sürögnek-forognak szombaton reggel Sepsiszentgyörgyön. Szokatlan pillanatkép, aki jártasabb a témában, esetleg pénteken délután már részt vett a főtéri fergeteges villámcsődületen, illetve az esti előadáson, pontosan tudja, a harmincharmadik Népzene- és néptánctalálkozó dübörög éppen Sepsiszentgyörgyön, a város központi szívében és annak másik, távolabbi szívében, a Sepsi Arénában. Erről immár az érdekeltek mellett a nagyközönség is tudja, hogy az nem csupán a sportnak, hanem a kultúrának is méltó hajléka.
A szemet-lelket gyönyörködtető népviseletbe öltözött fiatalok igyekeznek tehát a belvárosból a város pereme felé, hogy ott bekapcsolódjanak Sepsiszentgyörgy egyik emblematikus, meghatározó rendezvényébe, a Népzene- és Néptánctalálkozó forgatagába. Ismételten és hangsúlyosan érdemes rögzíteni: nem csupán a kultúra, a hagyományok s a mindenkori tiszta forrás, az értékek őrzése miatt jelentős, most kisebbfajta csodának tekinthető, hogy a harmincharmadik kiadás egyáltalán megszülethetett. Mert az év végi kormányzati pénzügyi megszorítások a kultúrát, a művelődési intézmények munkáját is megnehezítik, sőt, el is lehetetlenítik. Ha ezen a kormányrendeleten múlik, Sepsiszentgyörgyön nincs harmincharmadik kiadás, s hogy ez mekkora veszteség lehetett volna, nem csupán a népzene és néptánc szerelmesei számára nyilvánvaló, hanem bárki felmérheti, aki jó lokálpatriótaként büszke városára és a városában zajló életre.
Hogy a harmincharmadik Népzene- és Néptánctalálkozó mégis megszületett és ismételten maradandó élménnyel gazdagíthatta a résztvevőket, az az összefogásnak köszönhető. Illetve azoknak az önzetlen támogatóknak, akik lehetővé tették, hogy ezen a hétvégén az Aréna élettel teli, pörgő tér lehessen, zenélő, táncoló és nézelődő gyermekekkel és szüleikkel, hagyományőrzőkkel és kultúrakedvelőkkel zsúfoltan. Sikerült bebizonyítani, hogy az erőt mindenekelőtt a helyi kezdeményezéseket felkarolók mutatják, illetve az is látható, hogy e nemes ügy mellé nem csupán helybeliek, sepsiszentgyörgyiek, háromszékiek és székelyföldiek sorakoztak fel, hanem Kárpát-medenceiek is. A szervező Háromszék Táncegyüttes és a Lajtha László Alapítvány rendezvényét teljes mellszélességgel támogatták a budapestiek is, köztük a Hagyományok Háza. Nem csak a folytonosságot sikerült tehát megőrizni – az elmaradás ahhoz hasonló hiányérzettel járt volna, mint amikor a járványügyi korlátozások miatt két alkalommal is megtiltották a Szent György Napok megszervezését! –, hanem sikerült bebizonyítani a közösségi összefogás valós erejét, illetve azt, hogy a cselekvés, a kitartás, az önszerveződés mindenkor fontosabb, előremozdítóbb, mint a feladás, a lemondás. És az is kiderült, hogy a korlátozóknál, megszorítóknál, akadályt gördítőknél erősebbek azok, akik meghívottként, művészekként vagy akár csak egyszerű résztvevőkként ismételten bebizonyították, számukra fontos, hogy megmutassák magukat, egymás szemébe nézzenek, elénekeljék népdalaikat és eljárják hagyományos táncaikat. Valójában azt bizonyították, hogy nem csupán egy lehetőséggel kívánnak élni, hanem mindenekfölött élni és éltetni akarnak, méltósággal és tartással.
A népviseletbe öltözött lányok és fiúk időközben kiérnek a Sepsi Arénába, és sodródnak, pörögnek az eseményekkel: tapsolnak szárnyaikat bontogató gyermekeknek, még mindig lendületes időseknek és magas művészi színvonalon teljesítőknek egyaránt. Látják, érzik, látjuk, érezzük, hogy az övék, pontosabban, a miénk itt a tér...
Borítókép: Fiatalok Gálája, bemutatkoznak a Kovászna megyei ifjúsági néptáncegyüttesek; színpadon a kézdiszentléleki Perkő Néptáncegyüttes. Fotó: Mózes László