Minden embernek egyéni elképzelése van az életről, ami sok sajátos és egyedi összetevő összességéből adódik, mint pl.: múltbéli tapasztalatok, szociális környezet, értelmi és érzelmi intelligencia stb., és ebből kifolyólag alakulnak ki az egyéni vélemények, nézőpontok, hitrendszerek – amelyek olykor megrögződésekké válnak. Eszerint minden ember egy saját világban él, ahol – az ő szemüvegén keresztül – csakis neki van igaza.

Ragaszkodni bármihez is, legyen ez akár tárgyi dolog vagy eszme, vagy igazság – ez minden esetben magát az egyént – az egyén szabadságát – köti meg a görcsös kapaszkodás vagy el nem engedés által, és egy szűkös valóság részét fedi le csupán. Ha az igazság csak az ész vagy elme szava, az valójában egy korlátozott tudat. Minél inkább korlátozott a tudat, az egyéni igazság annál kisebb szelete az életnek. Ha az igazság keresésébe belevonjuk a szívet, akkor nagyobb tér nyílik meg, ugyanis a szív a (feltétel nélküli) szeretet által egy jóval nagyobb összefüggésben képes láttatni az eseményeket, az igazságot. Ha nagyobb távlatból szemléljük az életet, megértjük, hogy mindannyian az egész (Egység) részei vagyunk, és ekként is kellene viseltetnünk egymás iránt.

A kapzsiság, a mohóság, az irigység, ami nem engedi, hogy lássuk a nagyobb képet/egészet, mindezek beszűkítik a látásmódot. Hasonlattal élve, ha nagyon közelről nézed a fát, az erdő nem látszik.

Ha hajlandóak leszünk túllépni egós kis életünk határán, akkor feltárul előttünk egy csodálatos és barátságos világ, ahol mindenkinek egyenlően helye van, és nem harcolunk egyéni igazságokért, inkább egymást támogatva igyekszünk jobbá tenni a világot/világunkat.

Keresztes Erika bizalmi tanácsadó