Az esemény egy archív felvételeket tartalmazó hatperces kisfilm vetítésével indult, Mozart Requiemjének aláfestésével. Ezután Török József, a Volt Politikai Foglyok Szövetségének háromszéki elnöke köszöntötte az egybegyűlteket. Kiemelte, a Kommunista Diktatúra Áldozatainak Emlékháza állandó kiállítását sikerült bővíteni az 1944. őszi magyarellenes elhurcoltatásokat bemutató dokumentumokkal. Ehhez nagy segítséget nyújtott Benkő Levente, Préda Barna, Ungvári Barna András, Damokos Csaba. Egy korszakot, a kommunista éra szörnyűségeit sikerült ezzel lezárni. A kiállítás emléket akar állítani azoknak, akiket a Szovjetunióba hurcoltak, de azoknak is, akiket romániai lágerekbe szállítottak, például Barcaföldvárra és Lügetre. Ezért lett a kiállítás címe Távol az otthontól.

Lukács Bence Ákos, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának konzulja hangsúlyozta, a kommunizmus bűnei annak eszmei megalkotóival kezdődtek, jóval azelőtt, hogy hatalomra jutottak volna. Az áldozatok száma világszinten elérte a százmillió főt. A kommunizmus egy erőszakon alapuló álvallás, a XX. század talán legpusztítóbb „izmusa”, amely egy adott pillanatban célul tűzte ki az általa szükségesnek tartott tömegirtást. Olyan rendszer volt, amely nem fogadott el semmi mást, csak azt, amit önmaga helyesnek vélt. 1945 és 1989 között több mint hetvenezer embert börtönöztek be Magyarországon, és több mint hétszáz embert végeztek ki. A Szovjetunióban összesen hatvanötezer gulág­áldozatot tartanak nyilván, ám ebben nem szerepelnek a betegségekben, járványokban elhunytak. Erdélyben 1944 őszén mintegy húszezer magyar esett hadifogságba, került munkatáborokba, egyharmaduk háromszéki volt. A pokol bugyrait megjárt emberek sorsa tabutéma volt, nem lehetett róluk írni, de még említeni sem szabadott őket.

Benkő Levente kolozsvári újságíró elmondta, Románia átállását (1944. augusztus 23.) követően szinte azonnal elkezdték összegyűjteni a Dél-Erdélyben maradt magyarság vezetőit. Lelkészeket, tanárokat, ügyvédeket, másokat a zsilvásárhelyi lágerbe zsúfoltak be. Az észak-erdélyi magyarság elhurcolása 1944 októberében kezdődött, és főleg azokat a férfiakat érintette, akik megszöktek a magyar seregből és hazatértek otthonaikba, mert elegük volt a háborúból. Két mozzanat határozta meg az elhurcolásokat. Az egyik a Moszkvában aláírt Román–Szovjet Fegyverszüneti Egyezmény. Ennek a második pontja rögzíti: Románia vállalja, hogy a területén tartózkodó magyar és német „alattvalókat” internálja és fogolytáborokba hurcolja. Ezt a román belügyminisztérium úgy értelmezte, hogy internálni kell minden magyar és német őshonos nemzetiségi közösséget, kiterjesztették tehát mindenkire. A másik mozzanat is etnikai tisztogatásra irányuló kísérlet, a magyar katonaszökevények internálása volt.

A kiállításmegnyitó végén Hubbes Gellért Mátyás és Sándor Mátyás, a Plugor Sándor Művészeti Líceum diákjai olvastak fel, előbbi Gyóni Géza Csak egy éjszakára című versét szavalta, utóbbi pedig Ravasz Géza A földvári fogolytábor című írását adta elő. Az est az Ungvári Barna András tiszteletes által vezetett közös imádsággal végződött.