Magyar Polgári ErőNem várhatják el, hogy ünnepnek tekintsük december elsejét

2023. november 29., szerda, Közélet

A magyar nemzet számára gyásznap minden év december elseje, ezért nagyfokú intolerancia lenne a románság részéről, ha azt várná el az erdélyi magyar közösségtől, hogy együtt örüljön, mosolyogjon velük – fogalmazott Erőss Bulcsú, a Magyar Polgári Erő sepsiszentgyörgyi szervezetének elnöke tegnap. A politikus szerint elfogadják, hogy 1918. december elsején Gyulafehérváron Erdély Romániával történő egyesüléséről döntöttek, ez a románság számára egy kiemelten fontos dátum, de arra nem számíthatnak, hogy együtt ünnepeljenek.

  • Erőss Bulcsú. A szerző felvétele
    Erőss Bulcsú. A szerző felvétele

Erős Bulcsú felidézte, az elmúlt 105 évben volt rá példa, hogy a magyarság egyes képviselői a románokkal együtt ünnepeltek, így 2002-ben a budapesti Kempinski Szállodában a két ország akkori kormányfői koccintottak. Medgyessy Péter volt magyar miniszterelnöktől nem számítottak másra, ám az mai napig felháborító, hogy magas rangú RMDSZ-es tisztségviselők is jelen voltak.

Az elnök kitért arra is, hogy 1918-ban a magyarság nem fogadta ölbe tett kézzel a gyulafehérvári eseményeket, röviddel a nagygyűlés után Kolozsvárra meghirdették a magyar nemzetgyűlést, ami végül több tényező miatt nem érte el a célját. Az Erdélyi Kormányzóbizottság viszont a nemzetgyűlés előtt megfogalmazta a magyar nemzet önrendelkezési jogára vonatkozóakat, illetve ellenezték, hogy 2,9 millió román egy olyan terület sorsáról döntsön, ahol négymillió más nemzetiségű ember élt. Nem vitatják el a románság jogát, hogy Kolozsváron, Csíkszeredában, illetve az ország bármely táján december elsején ünnepeljenek, de azt ne várják el, hogy a magyarság mosolygó arccal fogadja ezt, mivel ez számukra gyásznap. „Megnézném, hány román politikus fogadná el, hogy például augusztus 30-án, a második bécsi döntés napján a magyarokkal ünnepeljen” – vetette fel az elnök.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 723
szavazógép
2023-11-29: Közélet - Bodor János:

Tisztújítás Zágon községben (RMDSZ)

Az RMDSZ papolci és zágoni helyi szervezetei hétfőn tisztújítást tartottak mindkét faluban. A települések kultúrházaiban összegyűltek elfogadták a helyi szervezetek alapszabályzatát, megválasztották az egyeztetőtanácsok, a fegyelmi és etikai bizottságok tagjait. A nagy számban megjelent helybeliek mellett jelen voltak az RMDSZ megyei vezetői, orbaiszéki polgármesterei és alpolgármesterei – tájékoztatott közleményben az RMDSZ.
2023-11-29: Közélet - :

Uzon legidősebb asszonyát köszöntötték

Virágcsokorral, tortával, oklevéllel köszöntötte Uzon község önkormányzata hétfőn otthonában Veres Magdát, aki a napokban ünnepelte 103. születésnapját.