Falumúzeumot terveznek Gelencén

2023. november 29., szerda, Közélet

Novemberben hivatalosan is a gelencei önkormányzat tulajdonába került az ún. Héjja-ház. A volt jegyző leszármazottjaitól a községháza által megvásárolt patinás ingatlanban és annak kertjében falumúzeumot létesítenek.

  • A kúria madártávlatból. Fotó: Kertész Attila
    A kúria madártávlatból. Fotó: Kertész Attila

Az ingatlan tulajdonosai meglepték a községházát azzal, hogy a régi bútorokat is a falunak adományozták, s így már megvan az alapja a jövendőbeli falumúzeumnak – tudtuk meg Ilyés Botond polgármestertől. Elmondta: nemcsak a kúriaszerű épületet fogják hasznosítani, hanem a 27 áras telket is. „A parcellán van egy rossz állapotban lévő istálló, azt felújítjuk, akárcsak a kúriát és a gabonást is. Most az ötletelés zajlik a falumúzeum kialakításánál, több elképzelés is körvonalazódik. Egyrészt lenne egy tárgyi emlékeket felvonultató része a létesítménynek, de ha meglesznek a szükséges anyagiak, akkor digitális téren is kínál látnivalót majd a múzeum. Mindenképpen emléket állítunk Gelence leghíresebb családjának, a Jancsóknak, és természetesen a néhai Héjja István jegyzőnek is” – magyarázta a polgármester. Adományba kaptak egy régi csűrt, amit szintén a Héjja-féle telken építenek újra, hogy vissza tudják adni egy igazi gelencei porta hangulatát. Mi több, kaptak egy 1910-ben Budapesten gyártott régi gattert is, a fűrészmalom szintén a múzeum részét fogja képezni. Ami nem véletlen, hiszen a kézdi-orbaiszéki településen a fő tevékenységet mindig is a fakitermelés és fafeldolgozás képezte.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 720
szavazógép
2023-11-29: Közélet - :

Uzon legidősebb asszonyát köszöntötték

Virágcsokorral, tortával, oklevéllel köszöntötte Uzon község önkormányzata hétfőn otthonában Veres Magdát, aki a napokban ünnepelte 103. születésnapját.
2023-11-29: Közélet - Bartos Lóránt:

Szabályozzák a patakmedret (Bereck)

A berecki önkormányzat kérésére rendezik a községközpontot átszelő Bereck-patak medrét. A munkálatra azért van szükség, mert a patak már sok portát és mezőgazdasági területet veszélyeztet.