Miközben az ország lakóinak mozgékonyabb, egyben jobb módú lakói pár napos szabadságukat töltik, mások december elseje alkalmából fővárosi katonai parádéra kíváncsiak, mifelénk, Sepsiszentgyörgyön szélsőségesek érkezésére készülődnek.
Vegyes érzelmekkel: az itt élő román ajkú közösség egy – remélhetőleg elenyészőbb – része talán örömmel, vagy legalábbis visszafogottabb lelkendezéssel, másik része közönnyel, s vélhetően olyanok is vannak – bízunk benne: sokan, nagyon sokan! –, akik visszatetszéssel fogadják az ide érkező, hívatlan vendégeket. Ám a sepsiszentgyörgyi többségi magyar közösség tagjai félelmet, bizonytalanságot éreznek, azt, hogy egy ilyen felvonulás bármikor elfajulhat, hiszen szóbeli agresszivitásnak már lehettek tanúi, s szembesülhettek azokkal a vad, nacionalista jelszavakkal, amelyeket a látogatók skandáltak. Például azt, hogy kifelé a magyarokkal az országból.
Miként bejelentették, a román nemzeti ünnep alkalmából, december elsején Sepsiszentgyörgyre készülődnek – ismételten – a nacionalista román szervezetek képviselői. Jobbára magyarellenességükről és szélsőséges nézeteikről ismertek, olyan szervezetekként, amelyek egy húron pendülnek parlamenti pártjukkal, a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR). Melynek politikusai, élükön George Simion pártelnökkel, s köztük a székelyföldi feljelentőként ismert Dan Tanasăval, botrányt botrányra halmoznak a parlamentben, a közügyek tekintetében is ugyanazt a retorikát – a gyűlöletbeszédet – használják, mint a magyar közösség ellen. Egyszerű, könnyen érthető, ám indulatos üzeneteikkel a nélkülözőket, a politikai rendszerek veszteseit célozzák meg, sikerrel. Ez népszerűségük növekedésének kulcsa, s nem véletlenül nevezte őket a közelmúltban „ellenségeinknek” Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, miként az sem véletlen, hogy amerikai nyomásgyakorlásban bízva a napokban Washingtonban újólag kijelentette: „Erősödnek otthon a magyarellenes politikai erők! Támogatókra van szükségünk abban, hogy Romániában mindenki megértse: még időben el kell szigetelni a szélsőséges, populista, fasiszta erőket”.
Valójában többről van szó tehát, mint kisebbségek ellen irányuló gyűlöletkeltésről. A szóban forgó szervezetek politikai képviseletükkel együtt mindenféle elfogadott viselkedési normát felrúgnak népszerűségük növelése érdekében. A magyarellenesség csupán egyik eleme ennek a vad és indulatos közéleti magatartásnak, amely az ország egészére veszélyes. Mint ahogy abból sem származik haszna senkinek, hogy a nemzetféltők rendszeresen Sepsiszentgyörgyön masírozhatnak. Őket főként a politikai tőke érdekli, s céljaik érdekében bevetnek minden eszközt.
Azoknak, akik a nacionalizmusra fogékonyak, érdemes felidézni és lefordítani Ady Endre mondatát, melyet e dogma képviselőinek írt egy bő évszázada, 1905 áprilisában: „aki ellensége a haladásnak, a jobbra törésnek, az emberi szellem feltétlen szabadságának, hazaáruló, ha örökösen nem tesz is egyebet, mint a nemzeti himnuszt énekli”.
Ady igaza vitathatatlan, miként ma az is elfogadhatatlan, hogy a Sepsiszentgyörgyre készülődők aggodalmat, szorongást, félelmet keltsenek egy békés kisváros lakóiban, ahol a helybéli magyar közösség tagjai elismeréssel tapsolnak – egyebek mellett – a helyi román színház előadásainak. Mert nemcsak a kultúrát szeretik, hanem pontosan tudják, hogy a szélsőségesség, a nacionalizmus elutasítandó, ártalmas, hiszen az érték az, ami igazán számít, s az ünnephez pedig méltóság illő.
Borítókép: Albert Levente