George Chiriță, a Vidéki Beruházásokat Kifizető Ügynökség (AFIR) vezérigazgatója múlt hétfőn az RTV Agrárstratégia című műsorában jelentette be, hogy az ügynökség a biztosítási összegek megtérítésére letett összes, kifizethetőnek ítélt pályázatot támogatni fogja.
A 21,7 millió eurós keretösszegre több mint 6000 pályázat érkezett be, az igényelt támogatás meghaladja a 25 millió eurót, így a keretösszeget meg fogják emelni. Október másodikán indult a pályáztatás, s bár a keretösszeg kimerült, az ügynökség rendszere továbbra is fogad pályázatokat. Az intézkedésre pályázhatnak magánszemélyek és mezőgazdasági vállalkozások egyaránt. A megyei vidékfejlesztési hivatalnál érdeklődtünk a megyében letett pályázatok helyzetéről: több mint 50 pályázat érkezett be hozzájuk, és információik szerint még lesznek, akik igénylik a támogatást.
Az intézkedés lényege, hogy a szántóföldi kultúrákat, illetve az állatállományt érintő károk kapcsán a gazdák által megkötött biztosítási díjak 70 százalékát a vidékfejlesztési ügynökség visszatéríti a pályázónak. A kiírásra december 15-ig még lehet pályázni, online formában, az ügynökség számítógépes rendszerén. A pályázati eligazító, az üzleti terv kitöltendő modellje és a csatolandó igazolások, dokumentumok listája megtalálható az országos vidékfejlesztési ügynökség honlapján a 17.1-es intézkedés leírásánál.