Adót igen, bírságot nem fizetnek - Váry O. Péter

2009. január 27., kedd, Közélet

Átlagos évet zárt Sepsiszentgyörgy a helyi adók és illetékek behajtását illetően, immár néhány éve nagyjából ugyanaz az év végi adóbefizetési arány: nyolcvan százalék fölött, de kilencven alatt.

A város polgárai 2008-ban is rosszabbul teljesítettek, mint a cégek, összességében 84 százalékos adóbefizetéssel alulmaradnak a jogi személyek 89 százalékával szemben. Ami leginkább szembetűnő a sepsiszentgyörgyi városháza összesítéséből, a bírságok kifizetésének igen alacsony százaléka: az összesen kifizetendő pénzbüntetéseknek — az önkormányzat költségvetésében bevételként szereplő tételnek — csupán nyolc százalékát törlesztették a különféle okokból megbírságoltak.

A helyi adók és illetékek befizetési kötelezettségének számos városlakó és cégtulajdonos nem tesz eleget, s ha a polgárok egyenként nem okoznak túl nagy hiányt (bár köztük is akad, ki évek óta nem fizet), a cégek annál nagyobb űrt képesek hagyni. A városháza elkészítette az ötezer lejnél nagyobb adósságot felhalmozó cégek listáját, ezen huszonnyolc vállalkozás szerepel. Listavezető a szakszervezetek művelődési háza, mely sok éve nem fizet ingatlanadót, késedelmi kamatokkal együtt elmaradása kevés híján 150 000 lej. A listán második Plastico alig több mint fele összeggel tartozik a városnak, tízezer lej fölötti elmaradással rendelkeznek még a Halav Love, Ambient Kft., a kis- és középvállalkozók Asimcov szövetsége, a Trident, a Carpati Universal, Olt, Dreiconf, Casalco, Krisztgabi, Agroland, Gksmasser, Kameleon és Snif cég. Bálint József alpolgármester elmondta, szándékában áll egyenként megvizsgálni az adós cégek helyzetét, s ismételten felvetette: tartozásuk fejében ingatlant, telket is elfogad az önkormányzat.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1387
szavazógép
2009-01-27: Belföld - x:

Belföldi hírek - Ferencz Csaba

Készül a büdzsé
A koalíciós pártok tegnapi szenátusi találkozója után Emil Boc kormányfő kijelentette, a gazdaság fejlesztése, a befektetések és a kis jövedelműek védelme képezi a 2009-es állami költségvetés-tervezet tengelyét. Hozzátette, még elemzik a tárcáktól való elbocsátások kérdését. A költségvetés-tervezetet várhatóan a csütörtöki kormányülésen fogadja el a kabinet, addig a részleteket is kidolgozzák. Mircea Geoană SZDP-elnök korábban a nyugdíjak és a tanügyi fizetések emeléséről, Emil Boc pedig a gazdasági fejlesztést, illetve az alacsony fizetésű és nyugdíjú személyek védelmét helyezte a büdzsé középpontjába.
2009-01-27: Közélet - x:

Közösen szervezik a március 15-i ­ünnepséget - Farkas Réka

Közösen szervezi az MPP és az RMDSZ a sepsiszentgyörgyi március 15-i ünnepséget. Tóth-Birtan Csaba városi RMDSZ-elnök válaszolt az MPP kezdeményezésére, jónak nevezte a közös ünneplést és követhetőnek a pár éve elkezdett gyakorlatot.