Az elmúlt pár évben tanúi lehettünk a törvényhozás lejtmenetének, a koronavírus-járvány idején nem egy alkalommal olcsó vásári komédiást is megszégyenítő megnyilvánulásoknak főképp a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) politikusai részéről, majd az ezt követő időszak is bővelkedett esetenként minősíthetetlen megnyilvánulásokban, ám túlzás nélkül állítható, hogy az ország sorsáért felelősöknek alpáriságban, közönségességben, surmóságban ismét sikerült felülmúlniuk legvérmesebb, leghírhedtebb elődeiket is. És ezzel párhuzamosan újabb mélységekbe rántani az állam egyik legfontosabb intézményét, a törvényhozást.

Tévedés ne essék, a regnáló kormánykoalíció eddigi tevékenységét figyelembe véve a Marcel Ciolacu és csapata által összegrundolt költségvetési tervezetre záporozó ellenzéki kritikák sora, a verbális háború teljesen érthető. A kormányoldalról elhangzottak megerősítik azt az érzést, hogy ismét tejjel-mézzel folyó Kánaánt ígérnek, miközben az idei év bebizonyította: bármit építenek, inkább légvár lesz az, nem pedig menedék. Innen nézve a bírálatok teljesen jogosaknak vehetők. Elszomorító az is, hogy a politikai csatározás szabályaiba az is bőven belefér, hogy a kormányzati oldal, miközben nyilván a saját lovát dicséri, nem fukarkodik az ellenzéknek (köztük az egykori koalíciós partner USR-nek) szánt, helyenként ugyancsak alpári beszólásokkal, helyreigazításokkal, kritikákkal. Ám mindez nem adhat felmentést az egyes honatyák kocsmatöltelékeket, fociultrákat, hivatásos rendbontókat, verőlegényeket megszégyenítő vagy éppen az óvodások szintjét súroló viselkedésére. Egyszerű választópolgárként a döbbenet és az undor vegyes érzése kerülgette az embert a törvényhozási bársonyszékek között lezajlott faluvégi resti, kocsma légkörét idéző történések kapcsán. Ami igazán elkeserítő, hogy egy adott pillanatban egyértelművé vált: ez az egész cirkusz már rég nem a költségvetésről, az országról szól: alja indulatok, gyűlölet tört a felszínre szinte korlátok nélkül, és ebből bőven jutott (már megint) a magyarság képviselőinek is.

Utóbbi pedig a mi szempontunkból kimondottan aggasztó. Ami a törvényhozásban történt – azon túl, hogy igen kevés kivétellel minősíti a jelenlegi vezetői réteget –, élesen előrevetíti, mire számíthatunk a soron következő kampányévben. Hogyan válik ismét célponttá, szavazatszerzési eszközzé a magyar közösség a szélsőségesek számára, és nem csak. Egyértelmű, hogy az AUR politikusai számára ezen a téren nincsenek határok, de más alakulatnál is vannak, akik így gondolkodnak. Már most borítékolható, hogy az „aranyosakon” kívül mások is előkapják az örökzöld aduászt, a magyarellenességet. Szomorú, de helytálló egyes RMDSZ-es honatyák meglátása, miszerint küzdőtérré, háborús övezetté változott a parlament. Mi meg csak remélhetjük, hogy jövőre nem terjed át mindez a társadalom egészére.

Borítókép: Cirkusz a parlamentben. Fotó: Facebook / Miklós Zoltán