Sült alma jeligére

2023. december 22., péntek, Emlékezet

1983 decemberében, karácsony előtt néhány nappal nagy volt a nyüzsgés, készülődés a színházban és azon kívül, mindenütt. Karácsony és bemutató, egymást követő események izgalma, szépsége, öröme mindenkit bekapcsolt a közös várakozásba…

Bródy Sándor A tanítónő című darabjának bemutatását nem véletlenül időzítették pont karácsonyra. Jó darab, kiváló színészek, felkészült rendező (Seprődi Kiss Attila), és egy nagyon várt esemény, tizenegy csicsergő, talpraesett kilenc év körüli kislány részvétele az előadásban, a szó szoros értelmében örömforrás. A plakátot éppen megrendeltük, amikor megjelent egy férfi a városvezetés nevében, és arra kért, hogy mutassuk meg a plakát szövegét. Miután a szöveget elolvasta, az első és az utolsó mondata is ez volt: „Visky Annamárta nevét tessék azonnal kivenni a szereplők közül!” (Annamárta édesapja, Visky Árpád börtönben volt. Politikai börtönben. „De hát Annamárta gyermek”, jegyeztem meg. „Gyerek, vagy nem, ez a név nem jelenhet meg sehol!” Megfagyott a légkör, leállt egy pillanatra a színházi gépezet, aztán meghoztuk a legtermészetesebb, a leghumánusabb, de ugyanakkor a legkegyetlenebb döntést. Akkor a többi gyermek neve sem fog megjelenni sehol!

Az előadást sok ideig játszottuk. Szerette a közönség, a gyermekeket a néző a szívébe zárta. Aztán az előadást levették műsorról, és a közönség a gyermekeket elfelejtette… Az előadásnak én voltam a segédrendezője, kötelességemnek éreztem, hogy ezentúl kövessem a sorsukat. Eltelt húsz év. Fényképet kerestem a gyermekekről, sehol nem találtam. Elhatároztam, hogy írok egy nyílt levelet, valamilyen formában eljuttatom hozzájuk, és abban felfedem a titkát annak, hogy miért született meg az a kegyetlen döntés. Végül nem küldtem el, mert nem tudtam, hogy használ-e egy ilyen levél? Vajon nem bolygat-e fel számomra ismeretlen érzékenységeket? És így, talán sosem fogják megtudni, hogy számomra miért voltak olyan megismételhetetlenül szépek azok a közös vacsorák, amelyek előadás közben a kilences öltöző fűtőtestén készültek. Majszoltuk a sült almát, nagyokat nevettünk. Éreztem, hogy a gyerekek lelkével nincs baj.

Eltelt még húsz év, és 2023 decemberében, pontosan negyven évvel azután, hogy bemutattuk A tanítónőt, a minden kallódó értéket összegyűjtő Dancs Árpád küldött egy fényképet. Nem hittem a szememnek, kilenc-tíz éves gyerekek kis székeken… pont úgy ülnek, mint negyven évvel ezelőtt. Árpád, köszönöm.

Íme, a történet főhősei a kép alapján: Bogdán Ágnes, Csergőffy Judit, Egyed Mária, Krecht Éva, Kányádi Gyöngyvér, László Kata, Novák Kányádi Katalin, Toró Kinga Katalin, Veress Zsóka, Végh Melinda, Visky Annamárta.

László Károly

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1299
szavazógép
2023-12-22: Emlékezet - :

Betlehemjárás Sepsiszentgyörgyön

Bodor Dénes (1885–1930), a sepsiszentgyörgyi tanítóképző gyakorló iskolájának tanítójaként tért vissza Királyhelmecről szülővárosába, Sepsiszentgyörgyre, majd az első világháború alatt Zilahon, később Jászberényben és Sárospatakon élt. A Sepsiszentgyörgy néprajzáról írt kézirata a budapesti Etnológiai Adattárban maradt fenn. A sepsiszentgyörgyi betlehemjárásról és kántálásról keletkezett rövid ismertetését 1915–1917 körül írta le, emlékezetből. Kéziratában többször hivatkozott arra, hogy az emlékei az 1890-es évekre nyúlnak vissza. Leírása azért fontos, mert a sepsiszentgyörgyi, 19. század végi betlehemes játékokat rajta kívül nem említette a néprajzi szakirodalom. (Szőcsné Gazda Enikő)
2023-12-22: Sport - Miska Brigitta:

Felsőházi rájátszást érő helyen telelnek (Labdarúgás, SuperLiga)

A Sepsi OSK továbbra is veretlen Bernd Storck irányítása alatt, ugyanis a háromszéki csapat tegnap hátrányból egyenlített az FC Hermannstadt otthonában (1–1) a SuperLiga 20. fordulójában, így felsőházi rájátszást érő helyen telel.