– Lassan két éve tart az ukrajnai háború. Még véget sem ért, de közben kitört az izraeli háború. Más konfliktusövezetekben is azt látjuk, hogy nő a feszültség. A szereplők és érdekek között van összefüggés, vagy hova vezet ez az egész?
– Bob Gates volt védelmi miniszter szerint mindenki attól tart a Fehér Házban, hogy az eddig kirobbant konfliktusok egy nagy egésszé olvadnak össze, és a végén tényleg egy világháborús állapot jöhet létre. A nagy konfliktusok, amelyektől elsősorban tartanak: az orosz–ukrán háború kiteljesedése és a közel-keleti válság súlyosbodása. Tartanak attól, hogy egyre több ország kapcsolódhat be ezekbe, és előfordulhat, hogy Irán olyan lépéseket tesz a Perzsa-öbölben, amire korábban nem számítottak. És miután támogatja a Hamászt, illetve azokat a szélsőséges síita szervezeteket, amelyek a térségben jelentős tényezővé váltak, befolyásolja a közel keleti történéseket is. Mindeközben továbbra is a levegőben lóg Észak-Korea kérdésköre, amely egyfajta renitens hatalomként atomfegyverrel is fenyegeti déli szomszédját, illetve Japánt és az Egyesült Államokat. És ott van ezek mellett a legnagyobb kihívó, Kína. Érdekes szereplő Irán, amely drón- és fegyverszállításokkal kapcsolódik az ukrán–orosz konfliktushoz. Az amerikai katonai és a politikai vezetés pedig egyre inkább tart Tajvan megszállásától. Úgy tűnik, a latorállamnak számító Észak-Korea is bekapcsolódik a konfliktusok sorába, hiszen nemrégiben megkezdte a fegyver- és lőszerszállítást Oroszországnak. Ez az állapot akkor áll fenn, amikor a hegemón hatalom meg­gyengül, és a kisebb szereplők úgy érzik, elkezdhetnek mozogni és új pozíciókat elfoglalni. Természetesen ez a jelenség nem új a történelemben. Rod Dreher amerikai publicista nemrégiben arról írt, hogy mi is a Római Birodalom bukásához hasonló időszakhoz érkeztünk el. Abban a pillanatban, amikor egy nagy vezető hatalom elveszíti ellenőrzését korábbi területei fölött, rengeteg újabb, kisebb konfliktus tör ki.

– Amit most látunk, az az Egyesült Államok hegemón pozíciójának meggyengülése?
– A nyugati elemzők évtizedek óta arról beszélnek, hogy az USA vezető hatalma fokozatosan gyengül. Az Egyesült Államok az elmúlt évtizedekben arra törekedett, hogy a globális, nagy energiapiacokhoz mindenképpen hozzáférjen. Ezért a Közel-Keleten szerette volna a hatalmát érvényesíteni. Az elmúlt évek azt mutatták, hogy ez nem sikerült. 2011-től fogva, amikor az arab tavasz folyamata lezajlott, valójában már nagy réseket lehetett látni az amerikai hatalmi berendezkedésben. Ezt követően az iraki és a dicstelen afganisztáni kivonulás, valamint az azt követő nem túl sikeres ukrajnai háború eléggé megtépázta a NATO és az amerikai szövetség presztízsét. A Wall Street Journal szerint a szabályokon alapuló nemzetközi rend felbomlik, mivel kívülről erős és könyörtelen erők fenyegetik, belülről pedig a politikai dekadencia és a demokratikus intézmények elleni támadások gyengítik. Tehát nemcsak külső kihívások, hanem a belső gyengeség is közrejátszik abban, hogy ez a folyamat felgyorsul.

– A globális rend és biztonság szempontjából mi a kedvezőbb? Ha van egy hegemón hatalom a világon, és ahhoz igazodik mindenki, vagy ha van több pólus, több erőközpont, és azon nyugszik a nemzetközi rend?
– Sokan nem értik a szabályokon alapuló világrend és a nemzetközi jogon alapuló rend közötti különbséget. A nemzetközi jog arról szól, hogy különböző országok létrehozzák egymás között a megállapodások rendszerét, és ennek megfelelően rendezik viszonyaikat egymás között. Nagyon sokan szeretnék, hogy ezek a rendszerek legyenek az elsődlegesek, viszont ennek van egy igen nagy veszélyforrása is, méghozzá az, hogy a különböző versengő államok a végén olyan mértékű konfliktusokat generálnak egymással szemben, ami veszélyezteti a béke állapotát.

– Melyek azok az eszközök, amelyekre egy hegemón hatalomnak szüksége van, vagy amelyekre támaszkodni tud?
– A diplomácia, az információ­áramlás, a hadsereg bevetése, illetve a gazdasági tényezők. Valójában mindent, amit egy hegemón hatalom tesz, ezen a négy színtéren próbálja egyszerre megvalósítani. Az amerikai nagykövetségek egyfajta műveleti terepek, amelyek koordinálják e színterek eseményeit. Ez azt jelenti, hogy a diplomáciai eszközökkel történő fenyegetésein keresztül, az adott országok választásaiba való beavatkozáson át, a globális információs térben lévő adatoknak az ellenőrzésén, a hadsereg erejével való fenyegetésen és a különböző szankciós rendszereknek az üzemeltetésén keresztül tartja sakkban a körülötte lévő hatalmakat. Amikor egy globális hegemón hatalom nem képes megakadályozni a számára geopolitikailag fontos térségekben konfliktusokat, akkor valami komoly probléma van az adott ország vezetésével. Valójában az Egyesült Államok volt a világtörténelem első globális nagyhatalma, és nagy valószínűséggel az utolsó is. Most már csak az a nagy kérdés, hogy egy ilyen szereplőnek a meggyengülése és háttérbe szorulása milyen következményekkel fog majd járni.

– A világrend mostani átalakulásának ki lesz a nyertese?
– Az államok feletti és az állami működések alatti szervezetek, amelyek egyszerűen azt szeretnék elérni, hogy káoszos állapotot hozzanak létre, így megváltoznak a jelenlegi erőviszonyok, ami elhozhatja számukra azt a történelmi pillanatot, amikor előre tudnak lépni. Az állam fölötti szereplők – multinacionális nagyvállalatok, bankok – mindent megtesznek annak érdekében, hogy korlátozzák az államok demokratikus intézményrendszerét, ezáltal erősítik a hatalmukat és befolyásukat az adott folyamatokra. Az állam alatti szervezetek – például a terrorszervezetek vagy a szervezett bűnözői csoportok – megpróbálják ugyanezeket a feladatokat alulról elvégezni és támadni az államok szerkezetét.

– Ebben a helyzetben Magyarországnak mit kellene tennie?
– A hegemón hatalom gyors hanyatlásában senki nem érdekelt, ez katasztrofális következményekhez vezetne az egész világban. Egy lassú, biztonságos átmenetben érdekelt mindenki. Ebben az államoknak nagyon fontos szerepe lehet. Egy válságálló Magyarországra és egy felnőtt nemzetre van szükségünk. Ennek egyik legfontosabb kritériuma, hogy magunknak nem okozunk problémákat, és nagyon figyelünk arra is, hogy megfelelő távolságot tartunk a körülöttünk megjelenő különböző konfliktusok szereplőitől. Magyarország érdekeit rajtunk kívül senki sem fogja képviselni, és az utánunk következő nemzedék jövőjét rajtunk kívül senki sem tudja biztosítani.

Vukics Ferenctől lapunk megkérdezte: Romániának mit kellene tennie, hogy az ország lakosságának és a területén élő nemzeti kisebbségek biztonságát meg tudja őrizni?
– Úgy gondolom, az emberek Romániában, Erdélyben és Székelyföldön is érzik, hogy világunk alapvető változásokon megy keresztül. Bár a híreket most nagyrészt a gázai konfliktusról érkező tudósítások foglalják el, a NATO keleti szárnyán lévő országok jövőjét elsősorban az ukrajnai háború és az Oroszországgal való jövőbeli viszony fogja meghatározni. Egy eszkalációs válságban az, hogy az egyes felek mit képzelnek arról, hogy mi fog történni – és mit képzelnek arról, hogy az ellenfél mit képzel, mi fog történni –, központi szerepet játszik a deeszkaláció módjának megtalálásában. A biztonsági egyenletből nem lehet kivonni az oroszokat. A jelenlegi magyar politikát sokan nem értik, de talán csak azért, mert nem annyira jók a matematikában. Amikor Eisenhower tábornokot amerikai elnökké választották, a nukleáris elrettentés vált az amerikai külpolitika vezérfonalává, amely Neumann játékelméletére támaszkodott, mert tetszik, nem tetszik, az emberi döntések mégiscsak matematikai alapokon nyugszanak. Azóta Robert Axelrod politológus és W. D. Hamilton evolúcióbiológus megállapította, hogy a hosszú távú nyertes mindig az együttműködésre törekvő, nagyvonalú (lovagias) stratégia. A matematika azt mutatja, hogy a kizsákmányoló stratégiákat mindig felülmúlják az együttműködő stratégiák. Ezek azonban csak akkor tudnak eredményesek maradni, ha törekednek arra, hogy a válságokban részt vevő „játékosok” találkozzanak és hatással legyenek egymásra. Magyarország azért dolgozik ma. Nem kellemes feladat, de fél évtized múlva a világban már többen lesznek, akik hasonlóan gondolkodnak majd, mint mi. Reméljük, addigra már nem lesz túl késő.

Szerkesztette: Bodor János