Így hát megkezdődött a hajsza a pénz után. Csak nem azon az úton, amelyen az Európai Bizottság és a romániai lakosság elvárt, és amit meg is ígértek Brüsszelben és a bukaresti parlamentben is: a kiváltságok (köztük a speciális nyugdíjak) lefaragásával, az államapparátus karcsúsításával, az adóbegyűjtés hatékonyságának javításával. Hanem pontosan az ellenkező irányban: a kiváltságok (némi kozmetikázással) maradtak, az adminisztráció tovább dagadt – tavaly havonta átlag ezer fővel, miközben az egészségügyből 88 ezer szakképzett dolgozó (köztük legalább 8 ezer orvos) hiányzik, mert ezeket az állásokat zárolták, habár sok helyen már az ügyelet biztosításához is kevés a személyzet –, a nagyobb adóbevételeket pedig az eddig is fizető vállalkozóktól kívánja behajtani a kormány. Az év végi intézkedéssorozat gyakorlatilag mindenkire lesújtott, nincs senki, akire ne pakoltak volna rá néhány százalékkal több befizetnivalót. Persze nem arra hivatkozva, hogy milyen rettentő rosszul gazdálkodnak az országvezetők (idén lesz hatodik éve, hogy Románia nem tartja a 3 százalékos államháztartási hiánycélt), hanem arra, hogy más országokban is magasabbak a terhek. Igen, de ott vissza is kapnak belőle az adózók, a hazainál sokkal jobb közszolgáltatásokat (színvonalasabb egészségügyi ellátást, oktatást, utakat, vasutakat stb.), ráadásul sokkal alacsonyabb áron: miközben itt a GDP közel 30 százalékát emészti fel a közszféra, az európai átlag a 22 százalékot sem éri el, a 3 százalék alatti deficit mellett...

De „télen nem olyan, mint nyáron” (ahogy Traian Băsescu volt államfő mondta), és Romániában biztosan nem úgy mennek a dolgok, mint máshol. Marcel Ciolacu miniszterelnök szemrebbenés nélkül állítja – még a lassan mindennapossá váló tiltakozások között is –, hogy lényegében a sokat emlegetett reformok kezdődtek el, az állam pedig gondoskodik a polgárairól, lám, emeli a nyugdíjakat, a béreket, és a magánszektort is kötelezi a minimálbér emelésére. Csak éppen azzal nem törődik, hogy ezzel mit ér el: az amúgy is túlélésre berendezkedett kisvállalkozók ugyanis csak akkor tudnak nagyobb munkabéreket adni és nagyobb adókat fizetni az államnak, ha legalább ugyanannyival drágítják a termékeiket és szolgáltatásaikat, vagyis a megemelt bérekből megemelt árakon kell vásárolni, tehát ott vagyunk, ahol voltunk, vagy még ott sem. Mert várhatóan sok kisvállalkozó fogja lehúzni a rolót idén.

Talán nem is lehet mást elvárni ettől a koalíciótól, amelynek tagjai még a szocializmusban nőttek fel, ezért természetesnek érzik, hogy a cipésztől a gyárosig mindenki mondjon le a maga munkájának hasznáról az állam javára. Azt bizonyára elfelejtették, hogy 1947-től 1989-ig is ez történt, de nem jólétet hozott, hanem nyomort.

Borítókép: Marcel Ciolacu miniszterelnök. Fotó: gov.ro