De még gyalog az utcára kimenni is veszélyes lehet, mert elüthet egy autó a járdán is, ha felhajt egy sofőr (főleg, ha felhajtott vagy felszívott valamit). Aztán nálunk kerékpárutak hiányában sokszor járdán közlekednek a biciklik és az elektromos rollerek is, amelyek úgy száguldanak, mint a szélvész. Jobb lenne, ha rendes, burrogó motor lenne rajtuk, mert akkor az ember legalább hallaná, ha közeledik a veszedelem valahonnan.

Az elmúlt napokban a vonatközlekedéssel is bajok voltak, mások és újabbak, mint eddig, mert a mozdonyok kigyúlásához, a késésekhez már hozzászoktunk, de a hideghez nem, ugyanis igen elkényesedtünk az enyhe tél miatt. Nyáron az a baj, hogy nagy a meleg, nem hűtik a vagonokat, most meg azon siránkozunk, hogy hideg van, nincs fűtés a vonatokon, állomásokon, mert nekünk soha semmi nem tetszik. (Ha most jól megfagyasztjuk magunkat, akkor egy darabig nem lesz melegünk.)

A Kolozsvár–Nagyvárad vasútvonal felújítása miatt szünetel azon a vonatközlekedés, a tervek szerint két évig. Ember tervez, de a vasútfeljavítók (ha nem) végeznek, abból lehet kétszer vagy többször két év is. 2023-ban egy kilométer felújított vasúti pályát sem sikerült átadni. Az jutott eszembe, hogy a Déda–Szeretfalva 48 km hosszú vasútvonalat – amelyik a székely körvasutat összekötötte az anyaországgal – másfél év alatt építették meg a bécsi döntés után 1941–42-ben, a kicsi magyar világban. (30 híddal, 4 viadukttal, két alagúttal, állomásépületekkel stb).

Lehet, hogy fel sem fogják újítani a Nagyvárad–Kolozsvár vonalat, mert ugyebár hamarabb el lehet érni Bécset vonattal, de nekünk elsődleges a „három román ország” autópályával való összekötése, ami sehogy sem akar sikerülni. Aztán Magyarország is említette a Budapest–Kolozsvár gyorsvasút megépítésének fontosságát, és lehet, hogy mi csak azért sem akarjuk, mert akkor sokkal hamarabb lehetne Budapestre érni, mint Bukarestbe. A vasúttársaság emberei arra gondoltak, hogy a gyaloglás egészséges, mert mint kiderült, még vonatpótló autóbuszok beállításával sem foglalkoztak, csak a magánvállalkozók.

A Bukarest–Brassó autópálya megépítése is távoli hiú ábránd, ahogy a költő is mondja: csalfa vak remény. A brassói repülőtérhez nagy reményeket fűztünk, de az is elszállt, mert onnan igen kevés repülő száll el, ilyen-olyan okok miatt. Mi, háromszékiek a vízi közlekedést (ami állítólag nagyon biztonságos) tudnánk folytatni az Olton. A szebeni repülőtérre aránylag könnyen el tudnánk jutni vízen, akárcsak a Dunáig, amelyen felhajózhatnánk Bécsig vagy le a Fekete-tengerig, és még tovább is. Sajnos, Bukaresbe nem, mert nem fejeződött be 33 év óta sem a Duna–Bukarest csatorna.

Azt mondják, hogy a légi közlekedés nagyon biztonságos, de minél többet repülök, annál jobban irtózom. Pedig nyugodt lehetnék, mert állítólag, ha felszállok, akkor biztosan nem maradok fenn. Az a baj, hogy mostanában két légi baleset is történt. Egyik Tokióban, mikor kigyulladt egy gép. A másik szerencsés szerencsétlenség volt. Az Alaska Airlines Boeing 737 Max 9 típusú gépe törzsének egy része ablakostul elrepült, és a benne ülők is szinte kirepültek. Majdnem ahogy a népdal mondja: Kiment a ház az ablakon… Szerencsére a repülőgép nem ért fel az utazási magasságba, 10 000 méterre, hanem csak 4800-ra. A kiszakadt darabot egy tanár találta meg a kertjében Portlandben. Nagy lehetett csodálkozása, hogy az égből nem hó, hanem repülőgép-alkatrész hullott.

De egyéb is szerencsésen landolt a gépről: az egyik utas félig feltöltött mobiltelefonja. Ez szerencsésen túlélte a zuhanást, és földet éréskor működött.

A Boeing 737 Max 9-eseket most nem engedik felszállni, és az összest átvizsgálják. Úgyhogy nyugodtan utazhatok repülővel, mert az ilyen típusúak egyelőre nem repülhetnek. Majd esetleg, csak ha kistudírozzák, mi lehet a hiba, és kijavítják. De mobiltelefont mindenképp viszek magammal, ha repülővel utazom, mert ha egy ilyen baleset 10 000 méteren történne, akkor biztosan kirepülnék én is a lyukon, és ha legalább a telefonom működne, akkor azon fel tudnám hívni az ismerősöket, hogy intézkedjenek földi (földre esett) maradványaim eltemetése ügyében.

Borítókép: Albert Levente