Kortársaim közül vajon hányan emlékeznek az 1956 és 1960 között megjelent Új Sport nevű hetilapra? Nagy űrt töltött be a sportot kedvelő, a sporteredményeket követő magyar ifjúság (és nem csak) tájékoztatásában, lapjain a hazai sportmozgalom eredményei mellett a külföldi, különösen a magyarországi sportolók eredményeiről szerezhettünk bő tájékoztatást.
Mikós diákokként alig vártuk hétfőn a tíz órai szünetet, hogy a sarkon vagy Erdélyi bácsi a mai Amigo bolt helyén álló, újság- és dohányárudájában hozzájuthassunk az Új Sport friss számához. Lévén, hogy Háromszék nyolc éven át közigazgatásilag a marosvásárhelyi székhelyű Magyar Autonóm Tartományhoz tartozott, még arra is adódott lehetőség, hogy Sepsiszentgyörgy főterén s lakásainkban is a helyi rádiózási központnak köszönhetően Szepesi György közvetítésével követhessük az aranycsapat és a magyar érdekeltségű nemzetközi labdarúgó-kupameccsek mérkőzéseit. Nem egy alkalmi baráti beszélgetésben elevenítjük fel ma is, hogy korosztályom magyarságtudatának kialakulásában, fejlesztésében milyen óriási szerepet töltött be a magyar sport világhírű eredményeinek követése (gondoljunk csak az 1952-es olimpiai játékok 16 magyar aranyérmére vagy a Puskás Ferencék nemzeti tizenegyére). A helyi magyar rádióadás stúdiója színházunk épületének a polgármesteri hivatal során levő egyik helyiségében volt, az előfizetők lakásaiba beszerelt kis rádiókat mindközönségesen görényládának neveztük.
Az Új Sport rövid négy évet élt, s annyira kiesett a sajtó- és irodalomtörténészek tudatából, hogy a Romániai magyar sajtótermékek című kiadványban sem akadtam nyomára, könyvészeti anyagként Áros Károly sem használta Sepsiszentgyörgy a sportvilágban című kötetében. A napokban kedves ismerősöm értesített, hogy Kolozsváron a Babeș–Bolyai Tudományegyetem könyvtárában megtalálható a teljes kollekció. Érdemes lenne tanulmányozni nemcsak tartalmi, de világnézeti, nemzetpolitikai szempontból is.
Ennyi bevezető után hadd térjek rá írásom céljára. Kedves ismerősöm, barátom Sepsiszentgyörgy személyiségei című könyvének harmadik kötetéhez (az első kötet 2013-ban jelent meg, folytatása nem az ő hibájából azóta is egyre késik!!!) keres egy megfelelő minőségű fényképet a sepsiszentgyörgyi Ugron Jozefin többszörös román országos és világbajnok kézilabdázóról. Öccséhez fordultam segítségért, aki nemcsak a kért fényképpel, hanem az édesapja által gondosan összeállított fényképalbummal is megörvendeztetett, melyben a helyi sporttörténet iránti érdeklődők számára két érdekes, kézilabdával kapcsolatos tárgyi bizonyítékot is találtam. Ehhez illesztve gyűjteményem két felvételét, máris összeáll egy szelete kézilabdasportunk múltjának.
A kézilabdázás első formájaként a kispályás játék jelent meg, de az 1920-as évektől inkább a nagypályás játék volt az uralkodó. Az észak-európai országok jelentős részében azonban az időjárás viszontagságai jelentősen csökkentették a játéklehetőségeket, ezért főleg teremben folyt a játék, nagypályás játékot gyakorlatilag nem igazán játszottak, így ezekben az országokban a kézilabdázás teremsportként vert gyökeret.
Városunkban a szövőgyár sportegyesülete 1944-ben alakított csapatot (képünkön balról az első Sinka Klára, a jobb szélen Fekécs Irén). Az első nagypályás női világbajnokságot 1938-ban rendezték. Románia 1956-ban kapcsolódott be, és azonnal aranyérmet nyert, 6–5-ös eredménnyel múlva felül Frankfurtban a Német Szövetségi Köztársaság együttesét. Ezt a teljesítményét 1960-ban megismételte, ekkor 10–2 arányban győzte le Ausztria csapatát.
Mindkét válogatottban jelentős szerepet vállalt három, megyénkben élt játékos: Radó Ilona, aki családjával a negyvenes években költözött Sepsiszentgyörgyre, és a Székely Mikó Kollégiumban érettségizett 1948-ban (férje után Elena Jianu néven volt a válogatott kapitánya); az 1952-ben a 2. sz. Leánylíceumban érettségizett Ugron Jozefin, aki szüleivel és hat testvérével Kovásznáról érkezett Sepsiszentgyörgyre; valamint Orbaitelek szülötte, Nagy Irén, aki Marosvásárhelyre kerülve kezdett sportolni. Az említett fotóalbumban találtam az Új Sport mellékelt kivágását az 1956-ban világbajnoki címet nyert csapatról.
Jelentős változás az 1950–60-as években következett be: a kispályás kézilabda a maga sebességével, változatosságával és lüktető ritmusával fokozatosan háttérbe szorította a lassúbb nagypályás kézilabdázást. 1957-ben megrendezték az első kispályás női világbajnokságot. Románia 1962-ben első ízben lett világelső a Bukarestben rendezett tornán, a döntőben 8–5-re (!) győzve le Dániát. A csapatkapitány ezúttal már Ugron (Ștefănescu) Jozefin volt, a kaput ugyancsak Nagy Irén védte. (Bár világbajnokságként rendezték, nem európai országként csupán Japán vett részt. Magyarország női kispályás válogatottja 1965-ben nyert világbajnokságot.)
1960-ban a válogatott keret Sepsiszentgyörgyön edzőtáborozott, így sor kerülhetett egy különleges nagypályás mérkőzésre a városi stadionban: a válogatott 12–5-re legyőzte az alkalmilag Textil néven összeállított férfi csapatot, melyben több, még ifjúsági besorolású játékos szerepelt. Ennek emlékét őrzi második fényképünk: 1. Ugron Jozefin, 2. Radó Ilona, 3. Nagy Irén, 4. Vásárhelyi Árpád, 5. Straff István, 6. Fekete Gyula, 7. Góga György, 8. Vajna Mihály, 9–10. Kiss Ernő és Jancsó játékvezetők, 11. Csiki Attila.
A Sport Érdemes Mestere címet is elnyert mindhárom sportolót 1987-ben az MSC kézilabda-szakosztálya is kitüntette (képünkön balról jobbra: Ugron Jozefin, Nagy Irén, Radó Ilona).
