Az Erdélyi Vitézi Rend háromszéki állománya az általa teremtett hagyományhoz híven a sepsiszentgyörgyi Hősök temetőjében álló emlékoszlop tövében hajtott fejet a Don-kanyarban 1943. január 12-én indított sikeres szovjet áttörés következtében elesett, fagyhalált szenvedett vagy fogságban elpusztult magyar honvédek tízezreinek emléke előtt.
A Magyar Hiszekegy közös elmormolása után elhangzott tömör beszédében v. dr. Székely Zsolt törzskapitány rámutatott, hogy a II. világháborút követő kommunizmus sötét évtizedei alatt még az anyaországban is elhallgatták a múltat. Önismeret hiányában pedig elbizonytalanodva cseperedtek fel az egymást követő nemzedékek, aminek egyik szomorú következménye a magyarság létszámának folyamatos apadásában is megmutatkozik Kárpát-medence-szerte. Éppen ezért fel kell lebbenteni történelmünkről a feledés fátylát és azt a fiatalok elé tárni. De nem megszépítve, hanem a maga meztelen valóságában, hiszen a donihoz hasonló nemzeti tragédiákból is lehet tanulni. A katonáink kitartása és helytállása örök példája a szükség esetén önfeláldozásra is kész hazaszeretetnek.
„Keresztényekként tudjuk, hogy semmi sincs hiába ezen a földön, így az ők áldozata sem.” Önfeladás helyett az életért végsőkig folytatott küzdelem szükségességére int minket – fogalmazott v. Bucsi Zsolt vártemplomi református lelkész az alkalomból mondott fohászában.
A megemlékezés közös imával, gyertyagyújtással és a kegyelet koszorújának elhelyezésével ért véget.
