Béldi Józsefné

Marcel Proust Az eltűnt idők nyomában című regényében így írt Odette ruhájáról: „...testének bár remek formája volt, nehéz volt észrevenni a folytonosságát (a kor divatai miatt jóllehet Odette egyike volt a legjobban öltözködő nőknek Párizsban), mivel a dereka úgy kiugrott, mintha egy képzelt hashoz idomulna, s amellett hegyes sarokban végződött, míg alatta a dupla szoknya léggömbjei dagadoztak, és így az akkori öltözködés oly külsőt kölcsönzött egy nőnek, mintha rosszul egybeillesztett különböző darabokból állt volna; s a fodrok, a ráncok, a mellény egymástól egészen függetlenül, rajzukban a szeszélyre vagy szövetük minősége szerint követték a test vonalait, a csokrok, a csipkehabok (...), a halcsontok mentén, tekintetbe se véve az élő testet, amely így e cifraságok szerkezetében kénye szerint vagy nagyon is közeledett, vagy nagyon is eltávolodott a tulajdon természetes szerkezetétől, s hol nagyon is szűkre szorult, hol meg csak úgy lebegett bennük”.

Természetesen a mellékelt festmény nem Swann szerelmét ábrázolja, még csak nem is egy másik hasonlóan szép párizsi nőt, s a kép szerzője sem Proust valamelyik francia festő kortársa. Egy olyan női arcképet látunk, amely a 19. század második felétől a Vargyas patak mentén álló Daniel-kastély egyik szobájának falát díszítette, és a család egyik nőtagját ábrázolta. A festő nem szignálta a képet, ha pedig igen, úgy a jelzés elpusztulhatott az idő folyamán, hiszen a kastély romlásával, rombolásával a kép is leírhatatlan állapotba került. Mára már a kastélyt szépen helyreállították, és a kép is új életre kelt Vinczeffy László jóvoltából. A restaurálás során tisztázni kellett a kép keletkezésének körülményeit, ugyanakkor szerettem volna megismerni e régvolt, mélabús hölgy nevét, és ha mindez sikerült, kiírni végre a kép alá a festő nevét.

Az erdővidéki Daniel család számos tagja jelentős közéleti személyisége volt korának. Rangjuk és szellemi érdeklődésük e vidék egyik legszebb családi otthonán, annak berendezésén is meglátszott. A szóhagyomány úgy tartja, hogy a kastélyból a Székely Nemzeti Múzeumba került képek között Barabás Miklósnak tulajdonított festmények is voltak. Az egyik közülük – egy férfiportré – viseli a művész kézjegyét és a kép keletkezésének időpontját is: Daniel Gábor (1824–1915) főispánt ábrázolja 1888-ban. Sokáig úgy hittem, hogy az itt látható festmény a néhai főispán feleségét, Rauber Máriát ábrázolja a kor divatjának megfelelő öltözetben, sajátos, Barabás Miklós festészetét jellemző biedermeier felfogásban.

A szürkészöld háttérből, a székre dobott ruhadarab és a vörös bársonyfüggöny tömbje között bontakozik ki áttetsző, fehér fátyollal borított világoskék ruhában a hölgy álló alakja. Kezében összecsukott legyezőt tart.

A 40–50 év körüli nő arca rózsaszínű, leheletfinom szürkével árnyalva. Szeme zöldeskék, fáradt tekintetű. A művész itt is elevenebbé próbálta tenni a szempillantást régi fogásával: a felső szemhéjat rózsaszínnel húzta ki, megtoldva ezt a szemöldök alatti sötétebb rózsaszín árnyalattal. A száj két szélén sötétebb tónusú függőleges vonal sejteti a modell életkorát. A gesztenyebarna haj különösen szépen, könnyed spirális vonalakban omlik alá, plasztikussá téve az enyhén félrebillentett fej finom kontúrjait. Az osztatóecset használata, a mély tónusú, szfumátós felületek, amelyekből csupán a ruha és a fátyol virágos díszei vagy a mellény gombjai emelkednek ki pasztózus foltokként – mindez Barabás sajátos festéstechnikáját jellemzi, és ha összevetjük más női arcképeivel, aláírása nélkül is neki tulajdoníthatjuk a vargyasi képet.

Barabás Miklós képjegyzéke alapján a modellt álló hölgyet Rauber Máriával azonosítottam, ám a későbbi kutatás nyomán a Daniel család leszármazottai a 19. században élt és talán valamikor Párizsban is megfordult Béldi Józsefné Daniel Sofiként tarják számon.
 

Rétyi Antos János

Barabás Miklós nem vett részt a szabadságharc hadi eseményeiben. Mint írja: „Én soha nem foglalkoztam politikával. Nem lévén ez a szakmám, nem is értem rá tanulmányozni. S amihez nem értek, ahhoz nem szívesen szólok. Érdekeltek ugyan az események, de semmiben részt nem vettem.”

Ezzel szemben közvetve mégiscsak részt vett az eseményekben, hiszen ő mentette meg Batthyány Lajos vértanú miniszterelnök képgyűjteményét, és alig van olyan jelentős személyisége a korszaknak, akinek az arcképét ne rajzolta vagy festette volna meg. A ’48-as panteonjából az első, független magyar kormány tagjaitól kezdve az aradi vértanúk portréjáig számtalan képe ismeretes. Kevésbé ismert viszont a háromszéki, rétyi származású Antos János (1819–1906) vezérkari ezredes színes, litografált portréja, amelyet jóval a szabadságharc után készített.

Rétyi Antos János vezérkari ezredes portréja. Kőnyomat

Barabás a képeiről vezetett jegyzőkönyvében feljegyezte, hogy Antos Jánosról 1872-ben egy olajfestményt és egy litográfiát is készített. Ez utóbbi a kolozsvári Erdélyi Történelmi Múzeumban található, ahova Antos dedikációja szerint az 1848–49-es Ereklye Múzeumból került: „Az 1848–49. Kolozsvári Országos Ereklye Múzeumnak emlékül – Antos János.”

Antos János Budavár visszafoglalásánál tűnt ki tetteivel. Azt megelőzően részt vett a szenttamási, kápolnai, isaszegi és debreceni csatában. Világosnál tette le a fegyvert, majd mivel nem volt hajlandó elhagyni a hazáját, hatévi várfogságra ítélték. 1851-ben kegyelem útján szabadult. Ezután megnősült, feleségül vette báró Radák Katát, Radákné Rhédei Klára leányát, és Abonyban élt haláláig, ahol emlékét utcanév őrzi. Abonyban és a szülőfalujában iskolát neveztek el róla.

Érdekes adalék lehet a háromszéki negyvennyolcasok életéhez, hogy Abonyba vonult vissza, Antos mellé az angyalosi Forró Elek (1813–1893) ezredes, akiről viszont Barabás Miklós már 1849-ben készített egy szép arcképet krétarajzban. A rajzot a Magyar Nemzeti Galériában őrzik.

Jánó Mihály