Barabás Miklós az 1848–49-es forradalom és szabadságharc leverése, majd édesanyja halála után soha nem tért vissza szülőföldjére. Ennek ellenére mindig szoros kapcsolatban állt háromszéki rokonaival és ismerőseivel, földijei pedig gyakran felkeresték egy-egy családi portré megfestése érdekében. Az alábbiakban két, Barabás festészetére és rajzművészetére jellemző háromszéki portrét mutatok be.
Béldi Józsefné
Marcel Proust Az eltűnt idők nyomában című regényében így írt Odette ruhájáról: „...testének bár remek formája volt, nehéz volt észrevenni a folytonosságát (a kor divatai miatt jóllehet Odette egyike volt a legjobban öltözködő nőknek Párizsban), mivel a dereka úgy kiugrott, mintha egy képzelt hashoz idomulna, s amellett hegyes sarokban végződött, míg alatta a dupla szoknya léggömbjei dagadoztak, és így az akkori öltözködés oly külsőt kölcsönzött egy nőnek, mintha rosszul egybeillesztett különböző darabokból állt volna; s a fodrok, a ráncok, a mellény egymástól egészen függetlenül, rajzukban a szeszélyre vagy szövetük minősége szerint követték a test vonalait, a csokrok, a csipkehabok (...), a halcsontok mentén, tekintetbe se véve az élő testet, amely így e cifraságok szerkezetében kénye szerint vagy nagyon is közeledett, vagy nagyon is eltávolodott a tulajdon természetes szerkezetétől, s hol nagyon is szűkre szorult, hol meg csak úgy lebegett bennük”.
Természetesen a mellékelt festmény nem Swann szerelmét ábrázolja, még csak nem is egy másik hasonlóan szép párizsi nőt, s a kép szerzője sem Proust valamelyik francia festő kortársa. Egy olyan női arcképet látunk, amely a 19. század második felétől a Vargyas patak mentén álló Daniel-kastély egyik szobájának falát díszítette, és a család egyik nőtagját ábrázolta. A festő nem szignálta a képet, ha pedig igen, úgy a jelzés elpusztulhatott az idő folyamán, hiszen a kastély romlásával, rombolásával a kép is leírhatatlan állapotba került. Mára már a kastélyt szépen helyreállították, és a kép is új életre kelt Vinczeffy László jóvoltából. A restaurálás során tisztázni kellett a kép keletkezésének körülményeit, ugyanakkor szerettem volna megismerni e régvolt, mélabús hölgy nevét, és ha mindez sikerült, kiírni végre a kép alá a festő nevét.
Az erdővidéki Daniel család számos tagja jelentős közéleti személyisége volt korának. Rangjuk és szellemi érdeklődésük e vidék egyik legszebb családi otthonán, annak berendezésén is meglátszott. A szóhagyomány úgy tartja, hogy a kastélyból a Székely Nemzeti Múzeumba került képek között Barabás Miklósnak tulajdonított festmények is voltak. Az egyik közülük – egy férfiportré – viseli a művész kézjegyét és a kép keletkezésének időpontját is: Daniel Gábor (1824–1915) főispánt ábrázolja 1888-ban. Sokáig úgy hittem, hogy az itt látható festmény a néhai főispán feleségét, Rauber Máriát ábrázolja a kor divatjának megfelelő öltözetben, sajátos, Barabás Miklós festészetét jellemző biedermeier felfogásban.
A szürkészöld háttérből, a székre dobott ruhadarab és a vörös bársonyfüggöny tömbje között bontakozik ki áttetsző, fehér fátyollal borított világoskék ruhában a hölgy álló alakja. Kezében összecsukott legyezőt tart.
A 40–50 év körüli nő arca rózsaszínű, leheletfinom szürkével árnyalva. Szeme zöldeskék, fáradt tekintetű. A művész itt is elevenebbé próbálta tenni a szempillantást régi fogásával: a felső szemhéjat rózsaszínnel húzta ki, megtoldva ezt a szemöldök alatti sötétebb rózsaszín árnyalattal. A száj két szélén sötétebb tónusú függőleges vonal sejteti a modell életkorát. A gesztenyebarna haj különösen szépen, könnyed spirális vonalakban omlik alá, plasztikussá téve az enyhén félrebillentett fej finom kontúrjait. Az osztatóecset használata, a mély tónusú, szfumátós felületek, amelyekből csupán a ruha és a fátyol virágos díszei vagy a mellény gombjai emelkednek ki pasztózus foltokként – mindez Barabás sajátos festéstechnikáját jellemzi, és ha összevetjük más női arcképeivel, aláírása nélkül is neki tulajdoníthatjuk a vargyasi képet.
Barabás Miklós képjegyzéke alapján a modellt álló hölgyet Rauber Máriával azonosítottam, ám a későbbi kutatás nyomán a Daniel család leszármazottai a 19. században élt és talán valamikor Párizsban is megfordult Béldi Józsefné Daniel Sofiként tarják számon.
Rétyi Antos János
Barabás Miklós nem vett részt a szabadságharc hadi eseményeiben. Mint írja: „Én soha nem foglalkoztam politikával. Nem lévén ez a szakmám, nem is értem rá tanulmányozni. S amihez nem értek, ahhoz nem szívesen szólok. Érdekeltek ugyan az események, de semmiben részt nem vettem.”
Ezzel szemben közvetve mégiscsak részt vett az eseményekben, hiszen ő mentette meg Batthyány Lajos vértanú miniszterelnök képgyűjteményét, és alig van olyan jelentős személyisége a korszaknak, akinek az arcképét ne rajzolta vagy festette volna meg. A ’48-as panteonjából az első, független magyar kormány tagjaitól kezdve az aradi vértanúk portréjáig számtalan képe ismeretes. Kevésbé ismert viszont a háromszéki, rétyi származású Antos János (1819–1906) vezérkari ezredes színes, litografált portréja, amelyet jóval a szabadságharc után készített.
Rétyi Antos János vezérkari ezredes portréja. Kőnyomat
Barabás a képeiről vezetett jegyzőkönyvében feljegyezte, hogy Antos Jánosról 1872-ben egy olajfestményt és egy litográfiát is készített. Ez utóbbi a kolozsvári Erdélyi Történelmi Múzeumban található, ahova Antos dedikációja szerint az 1848–49-es Ereklye Múzeumból került: „Az 1848–49. Kolozsvári Országos Ereklye Múzeumnak emlékül – Antos János.”
Antos János Budavár visszafoglalásánál tűnt ki tetteivel. Azt megelőzően részt vett a szenttamási, kápolnai, isaszegi és debreceni csatában. Világosnál tette le a fegyvert, majd mivel nem volt hajlandó elhagyni a hazáját, hatévi várfogságra ítélték. 1851-ben kegyelem útján szabadult. Ezután megnősült, feleségül vette báró Radák Katát, Radákné Rhédei Klára leányát, és Abonyban élt haláláig, ahol emlékét utcanév őrzi. Abonyban és a szülőfalujában iskolát neveztek el róla.
Érdekes adalék lehet a háromszéki negyvennyolcasok életéhez, hogy Abonyba vonult vissza, Antos mellé az angyalosi Forró Elek (1813–1893) ezredes, akiről viszont Barabás Miklós már 1849-ben készített egy szép arcképet krétarajzban. A rajzot a Magyar Nemzeti Galériában őrzik.
Jánó Mihály