A fiatal teatrológusok között minden évfolyam képviseltette magát a találkozón. A színház előcsarnokából nyíló, Pálffy-teremnek nevezett helyiségbe a délután folyamán egyre többen érkeztek a korábbi években végzettek közül, hogy Boros Kinga kérdései nyomán elmeséljék, hogyan tudtak elhelyezkedni a színházi szakmában vagy más területen, hogyan tudták kamatoztatni az egyetemen szerzett ismereteiket. A díszvendég Salamon András, közismertebb nevén Salek bácsi volt, magyar nyelv- és irodalomtanár, színháztörténész, az Osonó Diákszínház megalapítója, aki rengeteg sepsiszentgyörgyi diákot „megfertőzött” a színházzal. Több órán át tartó közös beszélgetés alakult ki, mely során rengeteg információ elhangzott a dramaturg szakmáról, az irodalmi vagy művészeti titkárok mindennapi teendőiről, a gyakorlati és elméleti színházi munkáról, és arról is, hogy mennyire hasznos lehet ez a végzettség például a médiában dolgozók vagy különböző szervezőmunkát végző, olvasóklubokat működtető szakemberek számára. Olyan volt, akár egy spontán konferencia, előjátéka a nagyteremben később bemutatott Iráni konferenciának.

„Először csak az előadást akartuk megnézni, aztán beugrott, hogy hányan is élnek, dolgoznak Sepsiszentgyörgyön olyan teatrológusok, akik Marosvásárhelyen tanultak, és nagy kedvem lett találkozni velük. Olyan jólesett, hogy mindenki eljött. Salek bácsi is, ő volt a bónusz. Lett terem, babzsákok, csörögefánk és vagy húsz ember. Az már megtartó közösség. Amelyben nem kell »viselkedni«, hanem csak úgy lenni benne jó. Amelyben nem kötelező, de szabad a sikereket sorolni, és szabad, de nem kötelező a küzdelmekről beszélni. Én ilyen szakmai közeget szeretnék a hallgatóknak. Sőt, ilyen társadalmat” – nyilatkozta lapunknak a spontán teatrológustalálkozóról Boros Kinga.