A kun vitéz szívfelajánlása vagy az áldó püspök szerepének felismerése a legenda kezdőjelenetében olyan fontos eredmények, melyeket csak szívós munkával, a téma elmélyült ismeretével lehet elérni. Ahogy mondani szokták történészberkekben, nincs lerágott csont, minden téma tanulmányozását lehet tovább mélyíteni s felszínre hozni igen meglepő új eredményeket. (…) Ma már nehéz lenne a Szent László-legenda ábrázolásaival úgy foglalkozni, hogy annak alapvető irodalmában ne lenne benne Jánó Mihály több írása (…).

Jánó Mihály 1945-ben született a németországi Eichstättben, Kézdivásárhelyen nőtt fel, és a történelmi levegőjű felső-háromszéki kisváros, illetve a kultúra iránt nyitott családi légkör szinte predesztinálta a történészi-művészettörténészi pályára. 1973-ban kezdte el muzeológusi pályáját a frissen megalapított kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeumban, ahol 1983-ig dolgozott, leginkább a művészeti kiállításokra koncentrálva, és eközben szerzett diplomát a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Történelem–filozófia Karán. 

A Céhtörténeti Múzeumból a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumhoz tartozó Képtár vezetőjévé lépett elő, amely minőségében 1990-ig dolgozott. Kiállításkurátori munkája mellett ebben az időszakban kezdett el publikálni művészettörténeti, műkritikai, művelődéstörténeti cikkeket a kilátástalannak tűnő korszak periodikáiban, a Megyei Tükörben, az Utunkban, a Korunkban és máshol. Ezen írások közül talán a legfontosabbak a Baász Imre Kalevala-illusztrációiról írt tanulmánya A Hétben és a Bocz Borbála életművéről írt jegyzete a Budapesten megjelenő Művészetben 1988-ból és 1989-ből.

1990-től 2001-ig a Kovászna Megyei Művelődési Felügyelőségen dolgozott főtanácsosként, s hivatalában leginkább műemlékvédelmi és gyűjteményszervezési problémákkal foglalkozott, de nem szűnt meg munkakapcsolata a Székely Nemzeti Múzeummal sem. Műemlékes munkásságának nagy része erre az időszakra tehető. Alaposan bejárta a megye és a környék műemlék épületeit, s ahol a lehetőség engedte, helyreállítási munkálatokat kezdeményezett: Gelence, Szacsva, Kézdialbis, Árapatak, Sepsikőröspatak, a Kézdiszentlélek melletti perkői Szent István-kápolna, Kiskászon templomain feltárási, helyreállítási munkálatok kezdődtek ekkor. És az ilyenkor szinte elvárt művészettörténeti eredmények is kezdtek feltűnni: előkerültek a kászonimpéri kápolna 15. századi falképei, a sepsibesenyői templom elveszettnek hitt falképeinek értékes töredékei, a szacsvai falképtöredékek, a sepsikilyéni ismeretlen részletek vagy a perkői kápolna nagyszabású, magyar szent királyokat ábrázoló barokk kompozíciója. Háromszék középkori falképanyaga már korábban is foglalkoztatta Jánó Mihályt, hiszen 1990-ben pontosan a Szent László-ciklusokról írt tanulmányt a budapesti Pavilon építészettörténeti szaklap Hitvédelem és határőrség tematikus számában. Így egyre több publikáció látott napvilágot az 1990-es és 2000-es években a székelyföldi középkori falképfestészet és ezen belül a Szent László-ábrázolások témájában. Ezek között a legismertebbek a Horror Vacui-füzetek, majd -könyvek, melyek egy-egy jelentősebb falképdíszt is hordozó erdélyi templom átfogó kutatására vállalkoztak: Gelence, Tancs a legismertebb füzetek ezek között, s tudjuk, hogy Gelencéről még számos más publikációja jelent meg egyénileg vagy kollégákkal. De publikált a maksai, székelydályai, sepsikőröspataki, csíkmenasági falképekről, és bekapcsolódva az ébredező erdélyi műemlékes szakmai életbe, megpróbálta ezeket az eredményeket a tágabb közönség elé is tárni újságcikk, kisfilm stb. formájában is.

Közben muzeológusi hivatását sem feledte el, ennek több esemény vagy helyszín a tanúja. Neki köszönhetően nyílt meg 1996-ban Kiskászonban a búcsújárók emlékháza, 1998-ban pedig a Barabás Miklós életművének szentelt nagyszabású kiállítás a Székely Nemzeti Múzeumban, melyhez katalógust, 2001-ben tanulmánykötetet is szerkesztett, s később ennek kapcsán konferencia is létrejött, melynek anyaga az Eszmény és hasonlatosság című újabb tanulmánykötetben látott napvilágot 2010-ben. Nem szabad elfelednünk két fájdalmasan korán távozott sepsiszentgyörgyi képzőművész, Baász Imre és Plugor Sándor hagyatékának a feldolgozását sem, mely ugyancsak erre az időszakra datálódik, utóbbi munkásságáról tanulmánykötetet is szerkesztett. 

2001-től 2009-es nyugdíjazásáig újra a Képtár keretén belül tevékenykedett, s műemlékes, muzeológusi, művészettörténeti pályáját töretlenül folytatta. 2001-ben a Kálnoky családról szervezett történeti kiállítást, 2005-ben Gyárfás Jenőről, 2006-ban Huszka Józsefről, majd 2008-ban a Negyvennyolcas arcok c. kiállítás szervezésében vett részt. 2010-ben elnyerte a PhD fokozatot az budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen Huszka József székelyföldi falképkutatásai c. dolgozatával. E kutatás hozadéka volt a 2008-ban Sepsiszentgyörgyön megjelent katalógus Huszka József székelyföldi falképmásolatai címmel.

Ebben az időszakban és nyugdíjazása után már a lokális kutatások mellett (pl. Székelyderzs temploma és falképei) egyre több nagyobb lélegzetű, monografikus feldolgozásra és ikonográfiai meg levéltári búvárlatra is jutott ideje. Ezek között kiemelkedő a 2008-ban megjelent Színek és legendák c. kötet, mely a székelyföldi falképek kutatástörténetének izgalmas, olykor keserédes epizódjaiból állít össze nagyívű monográfiát. Bebarangolja nem csak Erdély, hanem a mai Magyarország és a Felvidék festett templomait, a művészettörténeti és műemlékes szakmában megkerülhetetlen nevet szerez magának munkásságával. Erre az időszakra kelteződnek nagyobb lélegzetű tanulmányai a 2018-as Szent László király – Erdély védőszentje című kötetben, illetve a kun szív-felajánlása, Szent László Mária általi megkoronázása, az áldó püspök alakját magyarázó ikonográfiai, vagy a székelyderzsi falkép festőjének kilétét firtató tanulmányai, melyek közül néhányat szerencsém volt konferenciába szervezni az EME kereteiben vagy kötetbe szerkeszteni a Certamen konferenciakötet hasábjain. Kire nyilaz a kun? – teszi fel az izgalmas kérdést egy 2007-ben Sepsiszentgyörgyön megrendezett tudományos tanácskozás konferenciakötetében megjelent tanulmánya címében.

Közben nem feledkezett meg a 19. századi és a kortárs művészet tanulmányozásáról sem, 2007-ben Gyárfás Jenőről tanulmányt, Barabás Miklósról, Sárosi Csabáról, Damokos Csabáról, a művelődéstörténész Kelemen Lajosról, Gábor Áron arcképeiről írt publikációkat. Bővültek a helyszíni falképkutatásokat bemutató írásai is, pl. Oklándról, Menaságról, Szacsváról, Marosfelfaluról, a kolozsvári Szent Mihály-templom késő gótikus falképéről, a szentléleki várról, Kilyénről, Gidófalváról stb., vagy átfogó témákról, mint a székelyföldi donátorábrázolások vagy a középkori graffitik, az ún. Hic fuitok. 

Legújabb nagylélegzetű tanulmányai a Lovagkirály I. (2019) és II. (2021) köteteiben olvashatók. E kötetek teljes körű áttekintést szeretnének biztosítani a Kárpát-medence középkori Szent László-ábrázolásairól és feltárásuk történetéről különböző szerzők által írt kis, szócikkszerű bemutatásokban, s a bevezető főtanulmányokat mások mellett Jánó Mihály jegyzi, mutatva, hogy már a téma legjobb ismerőjeként tekintenek rá a kötetek szerkesztői. A kutatás dinamikáját jól jelzi, hogy 2024-ben új kötetet kell kiadni Lovagkirály III. címmel, ahol a legújabb helyszíni és ikonográfiai, történeti eredmények kapnak helyet, s Jánó Mihály írása e kötetben is főhelyen jelenik majd meg.

Természetesen egy ennyire gazdag életpályát a nehézségek mellett elismerések is kísértek. 1993-ban és 1998-ban az EMKE Szolnay Sándor-díja elsősorban Jánó Mihály muzeológusi, kurátori munkásságának szólt. 2009-ben megkapta a Szervátiusz Jenő Alapítvány Szervátiusz Jenő-díját. A Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti tagozatának köztestületi tagja lett. 2018-ban neki ítélték a Hargita, Maros és Kovászna megye önkormányzatai által alapított Orbán Balázs-díjat művészettörténészi, tudományszervezői, tudományterjesztői, muzeológusi, műemlékes és megannyi más érdeméért. 2022-ben életművéért a Magyar Arany Érdemkeresztet vehette át. (…)

Nem maradt más hátra, hogy Jánó Mihálynak immár ezen 2024-es díjának átvételekor is kívánjak jó egészséget, munkabírást, új eredményeket, és nagyon remélem, hogy gyümölcsöző baráti és munkakapcsolatunk is megmarad! Állítom, hogy nem ment rossz helyre a díj.

Weisz Attila