A hírszerzés civil vezetés és parlamenti felügyelet alá helyezése az 1989 utáni Románia egyik nagy vívmánya volt, s bár ez is sántított, mint az egész eredeti demokráciánk, a formaságokat mindeddig betartották. Nem volt nagyon nehéz, hiszen a kémfőnökök mindig az államfő emberei voltak, a szolgálatoknak pedig csak egy tessék-lássék éves jelentést kellett bemutatniuk a törvényhozásban, amibe azt írhattak, amit akartak; az is előfordult, hogy éveket késtek velük, és ennek sem lett semmi következménye. Egy-két ellenzéki honatya, független elemző vagy civil aktivista bírálta ugyan a tevékenységüket, ám a kormány csak dicsérte az éber fiúkat, és mindig bőkezűen emelte a költségvetésüket, még akkor is, amikor nem érdemelték meg. A szélsőségesek előretörését és az ezzel járó veszélyt ugyanis nem jelezték és nem védték ki, ami, ha tudták, ha nem tudták, mindenképpen nagy baj. Ugyanez a hazafias szervezet nyilvánította nemzetbiztonsági kockázatnak a jogaiért békésen, demokratikus eszközökkel küzdő magyarságot, mintha egy előre engedélyezett auto­nómiatüntetés vagy szabályosan beterjesztett törvényjavaslat (amit mindig rekordgyorsasággal dob vissza a parlament) ártalmasabb lenne a pimasz provokációknál, erőszakos, törvénysértő temetőrombolásnál és olykor tettlegességig fajuló uszításnál. E kettős mérce mellett sok más (gazdasági, politikai, igazságszolgáltatási, vallási) téren is érezhető befolyásuk, háttérmunkájuk mindenestül ártalmas Románia számára, ezt fékezni kellene.

Hogy mennyire átláthatatlan a SRI működése, azt egy 2022-ben megjelent törvénycsomag is mutatja. Ebben olyan módosításokat javasoltak a valószínűleg tényleg javításra szoruló Iliescu-korabeli jogszabályokon, amelyek a kommunizmus idején használt, emberi jogokat sértő eszközöket adták volna – ismét vagy vissza – az állítólag korszerűsödött, szekus örökséget levetkezett titkosszolgálatok kezébe. A legfurcsább az volt, hogy e tervezeteknek nem volt gazdájuk: a hírszerzésnek nincs törvénykezdeményezői joga, mások pedig nem vállalták fel. Iohannis akkor úgy nyilatkozott, hogy „valaki, és tudjuk ki” kiszivárogtatta az első változatot, és ez „nagy hiba” volt, ezzel a talányos mondattal azonban le is zárta a témát, ma sem tudunk többet róla. Sokak szerint nem is kell, mert a titkosszolgálat a nevében hordja meghatározását, ám a civil ellenőrzés pontosan azért fontos, hogy ne lehessen a polgári lakosság ellen fordítani, politikai rendőrségként és elnyomó gépezetként felhasználni egy állami intézményt. 

A katonásdiért rajongó Iohannis azonban nagyon ráér a következő (hét hónapja, Eduard Hellvig lemondása óta esedékes) lépésre, az új SRI-igazgató nevesítésére, és a pártok sem sürgetik. Pedig két háború és néhány válság között, egy szuperválasztási évben több tisztánlátásra és kevesebb mélyállami aknamunkára lenne szükség. Gondolkodó emberekre, nem parancsok végrehajtóira.

Borítókép: Eduard Hellvig és Klaus Iohannis. Fotó: presidency.ro