Azért vagyunk itt, hogy okosabban, ügyesebben visszaverhessük azt a támadást, amit a felnőttvilág folytat a gyermekvilág ellen” – indította előadását a szakember, hangsúlyozva, hogy ma már nem lehet zsigerből, az ösztönök szavára hallgatva szülőnek lenni, rendkívül fontos a tudatosság a gyermeknevelésben. „Persze nehéz elképzelni az életünket digitális eszközök nélkül, és nem is az a célja a szülőknek és a Waldorf-iskolának, hogy »a világtól elidegenedett kis szenteket neveljen«, csupán azt szeretnénk, hogy gyermekeink biztonságban érezhessék magukat a világban” – mondta.

Elmélettel is megalapozva mondandóját, felírta a táblára az ember alapszükségleteit, melyek függetlenek attól, hogy ki mit gondol a gyermeknevelésről, liberális vagy konzervatív felfogású szülő-e stb. Szerinte azért fontos tudatosítani mindezt, mert csak így lehet eljuttatni a gyermeket oda, hogy önmagát ismerő, hiteles, a boldogságra nemcsak vágyó, hanem ezért tenni tudó emberré váljon, amilyenre a Waldorf-iskola is szeretné nevelni gyermekeinket. Elméleti ismeretek nélkül azt sem tudjuk pontosan lekövetni, hogy a digitális eszközök használata hogyan befolyásolja, gátolja gyermekeink alapvető testi-lelki-szellemi fejlődését – mondta a szakember. A szükségletek listáját Csekeő Borbála szakpszichológus, a bajba jutott gyerekeket segítő Kék Vonal alapítvány vezetője állította össze, aki szerint az érzékelés tizenkét formája (én-érzék, gondolat, nyelv-szó, hallás, hő, látás, ízlelés, szaglás, egyensúly, saját mozgás, életérzék, tapintás) nyomán ismeri meg a gyermek a világot, és alakul ki képessége a kommunikációra, befogadásra, alkotásra, valamint a kritikus önreflexióra, melyek mind segítenek választási képességének kialakulásában. Az ember rengeteg szükségletét fizikai, érzelmi, oktatási, etikai és társas szükségletekre lehet lebontani, melyek mindegyikére figyelni kell a gyermeknevelésben. 

Az előadó az 1828-ban Nürnbergben megjelenő Kaspar Hauser, egy járni és beszélni alig tudó fiatalember példáján keresztül is szólt arról, hogy mi történik velünk, amikor nincsenek kielégítve bizonyos alapvető szükségleteink. Hausert hároméves korától több mint 12 évig egy kicsi, sötét üregben tartották, távol fénytől, friss levegőtől és emberi társaságtól, ahol csupán kenyérrel és vízzel táplálták. Cellájában sem felállni, sem járni nem tudott. Ehhez a szörnyű állapothoz hasonlította a szakember a digitális világba való bezártságot, ahol a gyerek nem tud átmenni bizonyos fejlődési szakaszokon, és rendkívül sérült emberré válhat.

Ezért a gyermekeknek minél nagyobb kortól és csak korlátozottan kellene használniuk a digitális eszközöket. Mint mondta, egyes nyugati államokban médiajogosítványhoz kötik, hogy a gyerek megkaphatja-e első okostelefonját, és abból kell vizsgáznia, hogy tisztában van-e a kommunikáció etikájával, tudja-e, mit tehet a virtuális világban és mit nem. Ezenkívül azt is törvénybe foglalták, hogy bizonyos programokat bizonyos életkor alatt nem szabad használni, és ezért a szülő felelősségre vonható.

Általában a kényelem vezet oda, hogy telefont tesz kisgyermeke elé a szülő, így gyorsabban tud haladni a dolgaival. Csakhogy ez csapda, mert így tesszük például rajzfilmfüggővé gyermekeinket, és megszokjuk, hogy nem kell aktívan jelen lennünk az életükben. Másrészt: hiába tiltjuk gyermekeinket az okoseszközöktől, ha a mi kezünkben is állandóan ott a telefon, nekünk kellene példát mutatnunk arra, hogy nem a virtuális valóság jelenti az igazi életet.

Arról is beszélt Pintér Krisztina, hogyan lehet ugyanezt képviselni az iskolában, hogyan lehet krea­tív módon használni az okoseszközöket, fejleszteni általuk a gyermek alkotói képességeit. A virtuális világban rendkívüli módon sérülhetnek öntapasztalási érzékeik, ezért fontos megérteniük: amit a képernyő mutat, csupán a valóság illúziója. 

A szülői közösség felelősségéről szólva kijelentette: fontos, hogy már jól kitalált szabályok közé érkezzen meg gyermekünk első mobiltelefonja. A gyermek számára is fontos, hogy mi tudatosak legyünk ebben a kérdésben, szabályozzuk őt; kicsit megengedően ugyan, de határokat szabjunk, így az ő értékrendje is jó irányban fejlődik. Hogyan lehetséges, hogy a fűnyírót, vasalót nem használhatja a gyerek egy bizonyos kor előtt, az okostelefont pedig odaadjuk neki, pedig az sokkal károsabb lehet az egészségére nézve? – kérdezte Pintér Krisztina, majd egy kamasz lányról szóló történetet is elmesélt, aki rendkívül sötét, önpusztításra ösztönző oldalak rabságába került, melyért elsősorban a szüleit terhelte a felelősség, mint ahogy ez általában lenni szokott. 

Végezetül a nézők közül is felszólaltak páran, saját nehézségeikről, felismeréseikről mesélve. Végkövetkeztetésként megfogalmazódott: hetedikes kor előtt nem szerencsés, hogy saját okostelefonja legyen a gyereknek, próbáljuk más eszközökkel pótolni az okostelefon pozitív hozadékait, a szülőknél kezdődjön a digitális eszközök használatának korlátozása, ehelyett többet kiránduljunk, beszélgessünk stb. Így szebbé tesszük gyermekeink gyermekkorát és további életét is.