A helyi tanács hétfői ülésén a városatyák egyhangúan megszavazták a 2024. évi költségvetést és beruházási jegyzéket. Ennek értelmében a fürdőváros önkormányzata idén 78,42 millió lejből gazdálkodhat.
A városatyák által jóváhagyott költségvetésben 76,89 millió lej bevételre számítanak, a kiadások pedig 78,42 millió lejre rúgnak. A bevételek és kiadások közötti különbséget a 2023. évi költségvetés megmaradt többletéből fedezik, amit a fejlesztésekre szánt fejezetbe utalnak át.
Az összköltségvetésből az önkormányzat apparátusának működésére 28,06 millió lejt, fejlesztésekre 50,36 millió lejt fordítanak. A helyi önkormányzatnak alárendelt intézmények fenntartására 1,78 millió lejt szavaztak meg, ebből 317 ezer lejt a tanügyi intézmények, 1,47 millió lejt a városi művelődési ház működésére kíván elkölteni a város.
A tervezett beruházásokat Gyerő József polgármester ismertette, elmondta: „a terep elő van készítve”, hogy amikor újabb uniós vagy belföldi pályázati kiírások jelennek meg, azonnal tudjanak lépni, a cél továbbra is az, hogy az újabb beruházások esetében a helyi bevételek mellett minél több külső forráshoz jussanak. Vannak olyan tervek, amelyekhez már elkészültek a megvalósíthatósági tanulmányok, de újakat is kell rendelni, hogy szükség esetén a pályázati dokumentációt gyorsan lehessen összeállítani, mert a megfelelő pontozást elérő pályázatokat sokszor a jelentkezési sorrendben hagyják jóvá, amíg az összeg tart.
Az újabb tervek között a polgármester többek között megemlítette, hogy a Lőrincz Zsigmond Sípálya fölötti hegytetőn egy panorámakilátót építenének, a Kovászna és Csomakőrös között készülő sportkomplexum mellett fitneszparkot, gördeszkapályát, játszóteret és nyári színpadot szeretnének létesíteni. A belvárosban tervezik a központi park felújítását, a Super-Coop üzletház előtti parkoló átrendezését közösségi térré, ahol különböző rendezvényeket és városnapokat lehet majd szervezni. A parkolót nem szüntetik meg, csak kicsivel arrébb költöztetik, a nyugdíjasok pihenőháza irányába – közölte a polgármester.