A bölöni farsangnak nagy híre van. Megérdemelten – mondhatjuk –, mert régi szokást őriznek. A „cigányok” a legszínesebbek: keskeny rongydarabokból készült jelmezben, arcukat báránybőr maszkurával elfedve, gépjárművet és járókelőt megállítva, adományt „kérincsélve” tesznek azért, hogy kiteljen az ünneplőket kísérő rezesbanda díja, s maradjon a báli költségekre is. A lovakat vezető és a menet rendjére vigyázó „csendőrök” priccses nadrágot, fekete posztókabátot, fekete-piros szalaggal átkötött bundasapkát és bőrcsizmát viselnek, ami igencsak látványos.
A leghuncutabbak viszont a lovakat megülők. Hogy éppen legényt vagy leányt lát-e a farsangra érkező vendég, azt döntse el ki-ki maga. Mert nem egyértelmű a dolog. Akad, aki lánynak néz ki, de vajon azt rejt-e a fátyol? Nem csak a lány keze esetlen, s lett ügyetlen a smink? A legény meg miért olyan vékony derekú, a serkenő bajusz és szakáll helyett miért szemkihúzó ceruza rajzolta a borostát? Aki azt hinné, szokást szegnek a bölöniek azzal, hogy farsangi időn kívül űzik el a telet, nagyot tévednek. Az unitárius községben amúgy sem számít a böjt, annál inkább a bevett rend, mely szerint február végén ülik meg a jeles alkalmat. A háttérben még rengeteg a munka. Napokon át dolgozik a falu hagyományápolás iránt elkötelezett széles rétege. Ebbe a közös ténykedésbe lestünk be órányira Vargyasi Levente fotográfussal.
Össze kell fogni a munkát
A farsangi felvonulás előtt pontosan egy héttel, szombat este hat után nyitunk be az unitárius közösségi ház ajtaján. A tágas helyiségben nagy a zsongás. A bal oldali hosszú asztal mellett idősebb nők ülnek, a jobb oldalinál az egy-két nemzedékkel fiatalabbak, velük átellenben a nagyon fiatal legények és lányok. (A be nem avatott ember azt hihetné, ez is a szokáshoz tartozik, de nincs rendje az ülésnek, tudjuk meg utóbb.)
Nem bejelentetlenül érkeztünk, fogad hát s áll rendelkezésünkre a szervezést vállaló Bölöni Ifjúsági és Kulturális Egyesület (BIKE) két képviselője, Bíró Hunor Szilárd és Boda Mátyás János.
A szombati összeülés már a harmadik, de még lesz vagy kettő, mert időbe telik, míg mindegyik pár számára elkészül a lovak dísze. Az idén mindössze öt pár lesz. Szokás szerint elöl megy a vőlegény és a menyasszony, aztán a magyar, a székely és a huszárpár, majd Rákóczi és asszonya. A lovak díszeinek színei pedig találnak a lovasok ruháihoz. A magyaroknak piros-fehér-zöld, a székelyeknek tiszta piros, a huszároknak kék-fehér, a nagyságos fejedelemnek pedig piros-fehér jár. A BIKE-s fiatalok szüleiktől tudják, a múlt rendszerben voltak olyan esztendők, amikor egységesek voltak a koszorúk. Egységesen fakók voltak az újságpapírból készült díszek, mert szép krepp-papírt egyszerűen nem lehetett kapni, még megfelelő protekcióval sem...
Egy-egy alkalommal legalább négy órát tölt jókedvű munkával a társaság. Jókedvvel, mert ide senki se hozza magával gondját-baját, illetve ha mégis, egészen biztosan elűzik itt – állították a legények. Van is mivel! Az ilyen alkalmakra az a pár, amely számára készülnek a díszek – most éppen a huszárpár részére kék-fehérben –, hozza a süteményt, a hűsítőt és a kontyalávalót.
Vannak itt történetek
Az idősebb hölgykoszorúhoz lépünk. Az asztal ajtó felé eső részének végén Kisgyörgy Borbála, Sikó Erzsébet és a náluk jóval fiatalabb, de már büszke nagymama, Bucur Hajnal szívesen magyarázza a munkafolyamatot. Fel kell vágni a papírt, széleit kicsit ollóval le kell kanyarítani, hogy se az ujjat, se a papírt ne vágja át, életlen késsel megkaparják úgy, hogy „pöndörödjön”, kicsit ügyesítik még, aztán az alját vékony dróttal kötik össze, s kész is egy levél. Egy virághoz hat-hét levél kell, egy karikára pedig nagyságtól függően száz-százhúsz, de akár százötven is fér. De nem csak két karikát kell megtölteni, jutnia kell a fül mellé a kantárra és az állat farkára is, szalagosan.
Kisgyörgy, született Simon Borbála a legtapasztaltabb közülük. Először egy unokatestvére számára vett részt a koszorúkészítésben. Az egykor húszéves legény most hatvannégy elmúlt, szóval könnyű utánaszámolni… Nemzedékeken keresztül átível ott is a hagyományápolás, árulja el: annak unokája számára éppen egy nappal korábban készítették el a díszeket.
Emlékeket is őriz ezekről a foglalatosságokról. Telefonján mutatja, a közösségi oldalra fel van téve egy fénykép, amely húsz éve készült. Társai is tele vannak farsangi történetekkel. Arról mesélnek, milyen volt lánykorukban – akad, aki a hatvanas-hetvenes évekre is emlékszik –, kik szervezték, mikor voltak a legtöbben – olyan nyolc-tíz éve tizenkét pár vonult fel! –, mikor és miként próbálták korlátozni a télkergetés ünneplését és mikor sikerült betiltaniuk. Igen, a nyolcvanas évek közepétől a ’89-es változás utánig nem lehetett farsangolni, bánták is eleget.
A koszorúkészítés lassan megy, jó, ha sokan vannak. A virágkészítés technikáját azoktól „az öregektől” tanulták, akik egykoron a halotti koszorúkat papírból készítették. A módszer ugyanaz, mint régen, csak a gyertyába való mártás marad el, mert nem lényeges, hogy kemény legyen a virág. A kötés maga is lassúbb volt néhány évtizeddel ezelőtt: nem akadt mindig vékony, könnyen hajló drót, rádióból és ki tudja, honnan kellett kinyerniük a rézdrótot.
Huszárok, lóra!
Az egyik huszár Ferencz Ákos lesz. Harmadszor öltözik a tizennyolc esztendős legény. Tavaly és tavalyelőtt székely leány volt, idén huszárlegény lesz. Mondhatni, a véletlen hozta ezt így, mert amikor jelentkezett, a többit már választotta más, de nem bánja, hogy így történt. Sőt! A huszártól elvárható lenne, hogy értsen a lóhoz. Nos, ő éppen kivétel, rendszeresen nem lovagol, de évente egyszer szívesen ül nyeregbe.
Ákos édesanyja, Ferencz Katalin állítja, nem egyszerű részt venni a készülődésben, majd a menetet végigkínálni, de örömmel végzi a feladatot. „Nem könnyű, de semmiképp sem teher, sőt, öröm, hiszen ha a gyerek öltözik és hagyományt ápol, azt jelenti, fontos neki a közösség” – mondotta.
Az ő dolga az, hogy részt vegyen a koszorúk elkészítésében, járuljon hozzá „a gyerek” kiöltöztetéséhez, majd otthon várja a vendégeket. Idén kürtőskaláccsal fogadja az ünneplő sereget, melléje forralt bor lesz. A kürtőskalácsot vásárolni fogja, a bort ő készíti elő, hogy reggel ne kelljen vele bajlódnia. Korán reggel ott lesz a központban, a sereget elkíséri a parókiákhoz, aztán indul haza, mert a bort fel kell melegíteni – avat be a részletekbe.
A család férfi tagjának is akad tennivaló. Neki kell elkészítenie a vaskarikát, mivel nem lovas gazdák, hát kölcsön kell kérnie egyet, azt meg fel kell készítenie.
Van itt utánpótlás
A legkisebbek csoportjában lányok és fiúk vegyesen ülnek, papírt pöndörítenek. Nem mindig koronázza siker a próbálkozást: egy hölgy visszavisz néhány általuk készített levelet, s felhívja a figyelmüket, mi a hiba. Nem ellenkeznek, szó nélkül megfogadják a tanácsot. Elég tartózkodóak az ismeretlen felnőttekkel szemben, de azért annyit sikerül kipréselnünk belőlük, hogy idővel ők is szeretnének öltözni. Talán már jövőre fog – ígéri hangjában némi feltételes móddal az egyik legény.
