Valós, nem csupán emlegetett, avagy áhított összefogás szükséges tehát ahhoz, hogy a Konzul Kupa évről évre megszülessék. E vetélkedőért számosan cselekednek, a már említett Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa mellett a csíkcsicsói önkormányzat és közbirtokosság, s több csíkszeredai sportklub is. Ez a közös erőbedobás azért is figyelemre méltó, mert e sportág versenysportként kevésbé népszerű – a sífutás még a műlesiklásnál is ritkább, Háromszéken szinte ismeretlen – ráadásul jóval nehezebb ezen a téren kiváló eredményt felmutatni, mint olyan sportágak esetében, amelyekre egész évben lehet készülni, edzeni. Eme téli sportokban komoly korlátokkal (az időjárás szeszélyei, rövid, gyenge telek, anyagi nehézségek) is szembe kell nézni, s aki mindezen körülmények ellenére mégis figyelemre méltó eredményt kíván elérni, az bizony erőteljes közösségi megbecsülést is érdemel. Arról nem is beszélve, hogy egy székelyföldi síző vagy sífutó még az országhatárokon belül is több lépésnyi hátrányban van azokkal a versenyzőkkel szemben, akik közelebb élnek az itteni vagy a Hargitánál jobb edzési lehetőségeket biztosító hegyekhez, síközpontokhoz. És végül, azokhoz képest, akik az Alpokban edzhetnek, hosszú hónapokon keresztül, hát velük még nehezebb megmérkőzni.

Aprócska és nagyobbacska székelyföldi sízőpalántáink egyaránt nagy megbecsülést és tiszteletet érdemelnek, még abban az esetben is, ha csupán a Konzul Kupán vagy más térségbeli megmérettetésen állnak rajtvonalhoz, de ha még távolabbi versenyekre is elutaznak, bizony, csupán a részvételre is érdemes teljesítményként tekinteni. Még ha nem is a legfényesebb érmekkel térnek haza, megérdemlik a közösség figyelmét és elismerését azok, akik esetenként tíz év alatti versenyzőkként Sepsiszentgyörgyöt, Háromszéket, Székelyföldet képviselik egy-egy megmérettetésen. Teszik ezt azért, mert elvarázsolta őket ez a sport, s azt önerőből, szüleik támogatásával művelik, s mennek versenyezni.

Hát ezért is élmény minden egyes alkalommal Hargitafürdőn nézni, amint kisebbek, nagyobbak egyaránt mindent beleadnak, hogy felülmúlják versenytársaikat. Hogy pár pillanattal rövidebb idő alatt érjenek célba, s hogy végül boldogan magasba emelhessék a Konzul Kupát. Jó látni, amint korosabbak, akár hetven körüli egykori jégkorongozók mosolyognak a dobogón, de legteljesebb mégis a gyermekek öröme: előttük még a jövő, hittel, kitartással igazi bajnokok is lehetnek, s az sem baj, ha nem sportolókként szereznek majd érmeket. Még nem látják, ám ők máris győztesek: küzdeni tanulnak.

A sízés egyedi szépsége mellett most is ezt láthatta, aki részt vett a tizenegyedik Konzul Kupán, nézőként, szurkolóként. Szikrázik a hó a Miklós pályán, amelyen hagyományosan Miklós Edit legendás csíkszeredai versenyző az első lesikló, aztán következnek a legkisebbek, a nyolc-tíz éveseknél már erősebb a mezőny, megmutatkoznak a környékbeli tehetségek, a tizenvalahány évesek már látványosan siklanak le a pályán. Elbűvölő a húsz-harminc év közötti korosztály, sízőik erejük teljében karcolják a havat. Lehet szurkolni, örülni, fénynek, napnak, lassan elfogyó hónak, a dobogóra állók mosolyának és végül az elmaradhatatlan közös lesiklásnak a Nélküled dallamára. Aki pedig a sífutást választotta, az sem járt rosszul, sőt, ott is tekintélyes, versengő gyermeksereg állt rajthoz, a csíkszeredai Tófalvi Éva követői ők, s a vérbeli rajongó csak sajnálhatta, hogy egyszerre nem lehet két helyen.

Több ez, mint verseny: a Konzul Kupa közösséget, testet és lelket egyaránt pallérozó székelyföldi megmérettetés. A mi erőpróbánk. „Szorítsad, Imre! S ez rá: Ne hagyd magad, Áron! / S kacagnak nyersen a játszadozáshoz”...

Borítókép: A tizenegyedik Konzul Kupa sízői siklanak le a hargitafürdői Miklós pályán az Ismerős Arcok zenekar Nélküled című dalára. Fotó: Facebook/Magyarország Főkonzulátusa Csíkszereda