2013-ban került nyilvánosságra, hogy az akkori kancellár, Angela Merkel mobilját lehallgatták az Egyesült Államok hírszerzői. A németek akkor élesen tiltakoztak, és Merkel asszony azt mondta: „barátok nem kémkednek egymás után”. Fel is hívta az akkori amerikai elnököt, Barack Obamát, hogy személyesen is kifejezze rosszallását. Aztán kiderült, hogy a németek az amerikaiakkal vállvetve a francia Elysée-palotára vetettek szemet (vagy inkább fordítottak füleket), vagyis a Francia Köztársaság elnöki hivatalát is figyelték.

Száz évvel ezelőtt még kémeket kellett beszervezni, hogy egy ország titkaihoz hozzá tudjon férni az ember. Akkor még a szovjetek kémkedtek, ma utódaik, az oroszok. Csak egy régi híres kémüket említsük, Kim Philbyt (1912–1988), aki szovjet hírszerzőként, majd kettős ügynökként is tevékenykedett, és tagja volt az Angliában szervezett szovjet kémhálózatnak, a Cambridge-i ötöknek, akit kitűnő munkája miatt a Brit Birodalom Rendje tisztikeresztjével tüntettek ki (amit 1965-ben visszavontak). Philby 1963-ban a Szovjetunióba menekült, ahol Lenin-rendet kapott.

Most könnyebb kémkedni, mert fejlettebb a technika. Az oroszok legutóbb német tisztek beszélgetését hallgatták le, és hozták nyilvánosságra. (Lehet, hogy egyikük mégis orosz kém?) A német védelmi miniszter Boris Pistorius (ez a Borisz is mintha orosz név lenne?) próbálta nyugtatni a kedélyeket mondván, hogy ez csak egy „egyszemélyes tévedés következménye”, és „a német hadsereg kommunikációs rendszerét nem kompromittálták”, de „súlyos tévedés volt, aminek nem kellett volna megtörténnie”. (A végén kiderítik, hogy a német tisztek egyike sem orosz kém.)

A tisztek arról tárgyaltak, hogy miként lehetne felrobbantani a Krím félszigetet az orosz szárazfölddel összekötő Kercsi-szorosi hidat. Azt vitatták meg, hogy hány Taurus rakéta kellene ahhoz, mennyi idő szükséges legyártásukhoz, és az azokat kezelő ukrán katonák kiképzéséhez. A hídromboláshoz a rakétákat Németország szállíthatná, amit nagyon nem akart Olaf Scholz német kancellár. Most még kapóra is jöhet neki a tisztek pletykálkodása, mert lám, az oroszok tudnak a dologról és máris fenyegetik a németeket. (Ezek után még az is lehet, hogy Scholz az oroszok beépített ügynöke, aki segít nekik?). Most a kancellár is nagyon mondogatja, hogy az eset nagyon súlyos, nagyon figyelmesen, erősen és gyorsan kivizsgálják a kiszivárgást. Scholzot az angolok vádolták hírszivárogtatással, mert elárulta, hogy brit katonák segítenek az ukránoknak. Most a brit miniszterelnök, Rishi Sunak mégis megbocsátott neki, mert azt mondja, hogy Nagy-Britannia továbbra is együttműködik Németországgal Ukrajna támogatásában. Scholz meg azt mondta, hogy az Egyesült Államok után Németország támogatja leginkább Ukrajnát, 28 milliárd euró értékben. Közben Macron elnök leginkább szavakkal támogatja, mert Prágában ismét emlegette, hogy katonákat is lehetne küldeni Ukrajnába. (Végül is egy emberélet sokkal kevesebbet ér, mit egy rakéta, nemde?) Ő nagyon bátor, és arra kérte Ukrajna szövetségeseit is, hogy „ne legyenek gyávák”. „A történelem magaslatán kell lennünk, és ez bátorságot feltételez” – mondta. (A Franciaország élén álló Macron lehet, hogy ismét Európa élére akarja állítani hazáját, a történelem magaslatára, mint nagy elődje, Napóleon.) A végén aztán megnyugtatott, mikor kijelentette: „nem vagyunk háborúban az orosz néppel, és megtagadjuk, hogy az eszkalálódás logikájába lépjünk”. (Reméljük, hogy Putyin nem egy Kutuzov tábornok, aki megverte Napóleont.)

Közben az amerikaiak megpendítették Macronnak, hogy Zelenszkij elnök soha nem kért idegen csapatokat hazájának, és nem lesznek amerikai szárazföldi csapatok Ukrajnában. Vajon nem azért, hogy majd ne kelljen kivonulniuk, mint Vietnámból vagy Afganisztánból?

Borítókép: Emmanuel Macron és Volodimir Zelesznszkij. Fotó: Facebook / Emmanuel Macron