Nincs még egy politikus, aki ekkora csalódást okozott volna választóinak, mint Iohannis, pedig Romániában kiábrándító vezetőknek igazán bővében vagyunk. És az csak az egyik baj, hogy „jobbra jelzett és balra ment”, ahogy Kelemen Hunor RMDSZ-elnök fogalmazott igen elegánsan (a legtöbben jóval darabosabban fejezték ki ugyanezt): annyi minden összegyűlt a rovásán bő kilenc év alatt, hogy nemzetközi színtérre való előléptetését szinte csak a közvetlen alárendeltjei támogatják, valószínűleg ők sem önzetlen meggyőződésből. Lett volna Nicolae Ciucă tábornokból kormányfő Iohannis nélkül? És álmodhatna Iohannis nagyobbat „az én kormányom” nélkül? Bennfentes bukaresti újságírók szerint a román diplomácia soha nem látott lendülettel dolgozik az államfő ambícióinak előmozdításán; ha ezt az energiát a schengeni csatlakozásra fordították volna, már rég nem kellene órákat rostokolnunk a határon. De ez nem volt fontos a luxusrepülőkkel utazgató elnöknek, aki annyira szereti a katonásdit, hogy volt tanár létére sokkal nagyobb gondja volt a hadsereg költségvetésére, mint az oktatásra. És most erre hivatkozva követeli magának a legerősebb katonai szövetség vezetését. 

Szó se róla, jól szokott festeni a bakák díszsorfala előtt, szívére tett kézzel, de elég ennyi? Igaz, hogy Iohannis nyilatkozataiban mindig a NATO és az EU oldalán helyezkedett el, de az a stabilitás, amire hivatkozik, jócskán sántít, hiszen az elmúlt kilenc évben kilenc különböző miniszterelnöke volt az országnak, s ezek közül öt a saját táborából került ki (a szociáldemokrata Marcel Ciolacut is ide lehet már számítani), akik pénzügyileg meglehetősen ingatag helyzetbe hozták az országot. Politikailag sem állunk nagyon jól, akkor sem, ha a szélsőségesek térnyerése nem csak országunkra jellemző; minden más téren (oktatás, egészségügy, infrastruktúra, életszínvonal) is inkább nőtt, mint csökkent a lemaradásunk a fejlett államokhoz képest. Ez lenne a normalitás, ez a tanult Románia, amelyek ígéretével Iohannis megnyerte a választásokat? Ne feledjük azt se, hogy a Ciucă&Ciolacu koalíció összeboronálása előtt Iohannis nem a hídverésben, hanem a társadalom megosztásában jeleskedett, ahogy egyes elemzők szerint most is teszi, pályázatával éket verve Kelet-Európa és a más jelöltet támogató Nyugat között, épp akkor, amikor a háborús helyzet valóban egységes és határozott fellépést követel a putyini Oroszország fenyegetéseivel szemben, és nem csupán katonai téren. 

Persze kívülről másképp festhet mindez, nyilván más szempontok számítanak, de az eddigiekből ítélve Romániának az a legfőbb előnye származik majd Iohannis esetleges nemzetközi kinevezéséből, hogy már nem a mi adónkból kell megfizetnünk a rongyrázását. 

Klaus Iohannis a nagy bejelentés előtti órákban Montenegró elnökét fogadta katonai parádéval. Fotó: presidency.ro