Egy diák vonult nagy méretű erősítővel a hóna alatt, amelyből Kormorán-, Edda- és Quimby-dalok szóltak, őt követték zászlókkal a hat sepsiszentgyörgyi magyar középiskola csapatai, végigmentek a városközpont több utcáján, majd a főtéri kőszínpadnál elmondták, mit is akarnak.
Ünnepelni fiatalosan egy nappal március 15-e előtt, lelkesíteni, emlékezni a múltra, álmodni a jövőről, összefogni azért, hogy szabadon szólalhassanak fel, ha valami bántja őket, szabadon szerethessenek, vállalhassák önmagukat, ha pedig a szükség úgy kívánja, csapjanak nagy ricsajt, hogy mindenkihez eljusson a hangjuk. Legyünk az újkori Petőfik! – kiáltotta a szemerkélő esőben, hangosbemondó nélkül is jól hallhatóan Sándor Boglárka, az eseményt szervező Plugor Sándor Művészeti Líceum diáktanácsának elnöke, majd az iskola drámatagozatának három diákja – Duka Kunigunda Katalin, Manția Lilla és Fazakas Bálint – saját forradalmi gondolataikat osztották meg az utcai felvonulás résztvevőivel. Lírai, lelkesítő, ironikus módon fogalmaztak, Fazakas Bálint szimbolikusan ’48-as paripán érkezett. A kezdeményező művészetisek, a Székely Mikó Kollégium, a Mikes Kelemen Elméleti Líceum, a Református Kollégium, a Berde Áron Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépiskola és a Puskás Tivadar Szakközépiskola közös március 14-i akcióját egy kicsit átrendezte az eső, mégis egy színfoltja volt az 1848/49-es szabadságharcra való emlékezésnek.
