Diákfelvonulás SepsiszentgyörgyönLegyünk az újkori Petőfik!

2024. március 15., péntek, Közélet

Egy diák vonult nagy méretű erősítővel a hóna alatt, amelyből Kormorán-, Edda- és Quimby-dalok szóltak, őt követték zászlókkal a hat sepsiszentgyörgyi magyar középiskola csapatai, végigmentek a városközpont több utcáján, majd a főtéri kőszínpadnál elmondták, mit is akarnak.

  • Kevesen, de lelkesen az esőben. Albert Levente felvétele
    Kevesen, de lelkesen az esőben. Albert Levente felvétele

Ünnepelni fiatalosan egy nappal március 15-e előtt, lelkesíteni, emlékezni a múltra, álmodni a jövőről, összefogni azért, hogy szabadon szólalhassanak fel, ha valami bántja őket, szabadon szerethessenek, vállalhassák önmagukat, ha pedig a szükség úgy kívánja, csapjanak nagy ricsajt, hogy mindenkihez eljusson a hangjuk. Legyünk az újkori Petőfik! – kiáltotta a szemerkélő esőben, hangosbemondó nélkül is jól hallhatóan Sándor Boglárka, az eseményt szervező Plugor Sándor Művészeti Líceum diáktanácsának elnöke, majd az iskola drámatagozatának három diákja – Duka Kunigunda Katalin, Manția Lilla és Fazakas Bálint – saját forradalmi gondolataikat osztották meg az utcai felvonulás résztvevőivel. Lírai, lelkesítő, ironikus módon fogalmaztak, Fazakas Bálint szimbolikusan ’48-as paripán érkezett. A kezdeményező művészetisek, a Székely Mikó Kollégium, a Mikes Kelemen Elméleti Líceum, a Református Kollégium,  a Berde Áron Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépiskola és a Puskás Tivadar Szakközépiskola közös március 14-i akcióját egy kicsit átrendezte az eső, mégis egy színfoltja volt az 1848/49-es szabadságharcra való emlékezésnek. 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 1239
szavazógép
2024-03-15: Közélet - Hecser László:

Bodvajban hajtott fejet Erdővidék

A folyamatosan szemerkélő eső, a nem kevés sár és a hideg idő sem tudta eltántorítani az erdővidékieket, hogy a hagyományhoz híven az 1848–49-es szabadságharc és forradalom ünnepén először Bodvajban, Gábor Áron egykori hámoránál emlékezzenek. A felszólalók ünnepi beszédeiben közös pont volt, ahogy megfogalmazták: akárcsak 1848-ban, úgy ma is tennünk, cselekednünk kell szabadságunk és közösségünk érdekében.
2024-03-15: Közélet - Szekeres Attila:

Háromszék az én hazám

Március idusa előtt, szerdán este díjazták a Coroi Artur helytörténész emlékére meghirdetett, Háromszék az én hazám című diákpályázatra beérkezett munkák alkotóit, tartottak helytörténeti diákkonferenciát, és mutatták be a legjobb tanulmányokból szerkesztett kötetet Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeum Bartók-termében.