Az ezúttal is szűk körű megemlékezés résztvevőit Tordai Árpád baróti református lelkész köszöntötte, rövid beszédében kitérve az itt nyugvó ifjú Zathureczky István huszár százados és dr. Simonffy Sámuel (Bem József tábori orvosa) életútjának méltatására.

Mint említette, jó most, 2024-ben is megállni a temetői magaslaton, ám feltette a kérdést, amit csak nagyon kevesen fogalmaznak meg március 15-e kapcsán: vajon leviszünk-e innen valamit magunkkal, ami bennünk marad legalább a következő megemlékezésig? Most, amikor házaink vakolatai omlanak, fiataljaink elmennek, lelkünk fénye egyre halványabban pislákol, akkor a múlt üzenetet küld: azt, hogy mégis, nekünk a szülőföldön helyünk, örökségünk van. Ám a kérdés az, hogy van-e olyan álmunk, célunk is, ami nemcsak egyéni cél, hanem egész közösségünket, nemzetünket szolgálja? Van-e határozottság bennünk a tenni akarásra? – tette fel az elgondolkodtató kérdést.

Leszögezte, mindannyian a magunk helyén, szelídséggel, béketűréssel és imádsággal tehetünk a dolgok jobbra fordulásáért, a megoldás kulcsa pedig az, ha „őszintén, egyenesen és szeretettel közelítünk egymáshoz, mert ezen értékek mentén családot, közösséget és nemzetet is tudunk építeni” – hangsúlyozta.

Az ünnepségen Tordai Zsófia tiszteletes asszony szavalt, a baróti református egyház Aczél Zsuzsanna vezette Zathureczky Gyula kórusa pedig alkalomhoz illő dalokat énekelt.

Böjte Ferenc