A fák magukhoz húzzák az esőt címet viselő, anti-Ábel történetként is címkézett regényről Ferencz Éva faggatta a szerzőt. Első körben azt kérdezte Zsidó Ferenctől, hogy szerinte minek köszönhető a könyv viszonylag nagy médiavisszhangja? „Mert arról szól, ami mindannyiunkat érdekel itt, a Székelyföldön. Vagyis rólunk szól, arról, hogy miként élünk most, milyen problémákkal szembesülünk, milyen élethelyzeteket élünk meg a megváltozott huszonegyedik században. Merthogy a könyv azt próbálja ábrázolni, hogy eléggé átalakult a székely világ és ezzel együtt maga a székely jellem is” – magyarázta a szerző.

Arra a kérdésre, hogy miként csoportosíthatók a könyv hősei, Zsidó Ferenc felvázolta a regény három jelentősebb férfi karakterét. A huszonéves városi székely fiatalembert, Antit, akiről a neve is elárulja, hogy igazából egy anti-székely, aki éli életét az „anyuka hotelben”, és esténként a haverjaival székely vicceket mondanak, bús székely népdalokat énekelnek bele az éjszakába. Ez az életforma valahogy őt nem elégíti ki, ezért elhatározza, hogy kiköltözik nagyapja elhagyatott vidéki birtokára. A második fontos karakter Anti öreg szomszédja a vidéki birtokon – a hagyományos értelemben vett joviális, jó kedélyű, békés, nyugodt székely öregember –, aki fiatal korában még túlságosan izgága, akit a világ kihívásai túlságosan elragadnak, de idővel aztán lenyugszik. Ő Bíró János, egy megállapodott, békés ember, a feleségével jó viszonyt ápol, semmi sem tudja kihozni a béketűrésből. A szerző szerint ez lehetne az igazi, hagyományos székely karaktere. A könyv rávilágít egy harmadik jellemre is, ő az „életében ügyeskedő” székely, a regényben a falopással foglalkozó figura.

A regényben van néhány női karakter is, de mintha ők kevésbé lennének fontosak – jegyezte meg Ferencz Éva. Zsidó Ferenc válaszában rámutatott: nem a nők a regény főszereplői, de végül is mindent ők mozgatnak. Az öreg Bíró János felesége, Mariska néni mozgatja a családi szálakat, Antinak az édesanyja igazgatja teljes egészében a családi életet, sokszor még a férje életét is.

A karakterek ábrázolásával a szerző azt próbálta megmutatni, hogy Székelyföld nem egy skanzen, nem valami kirakat, amit mutogatni lehet, hanem egy változó világ, és ebben a változásban vannak jó dolgok is. Mint mondta, ne idealizáljuk magunkat, mert nem vagyunk ideális emberek, számos konfliktus, probléma van a Székelyföldön. A könyv egy görbe tükör melldöngető székelyeknek, a szembenézés regénye. Ugyanakkor nem savanykás, bár kritikus, de mivel nyelvileg eléggé góbés, olykor humoros, ezért a szerző úgy gondolja, a nyelvi játékosság oldja annyira a keserűséget, hogy összességében nem derűs, de nem is fanyalgó vagy negatív a könyv.