Kökösi manufaktúrájuk történetét Stekbauer Huba a dédnagyapjával indítja, aki Sepsibükszádon volt mészáros, és mint megjegyezte, édesapjának is a „kisujjában van a mesterség”, hiszen annak idején sok időt töltött nagyszüleinél, a nagyapjától tanulta meg, hogyan készül a hagyományos hústermék, a finom hurka és kolbász. A család közben Sepsiszentgyörgyre, onnan Kökösbe költözött, Huba pedig erdésztechnikusnak tanult és egyetemre is beiratkozott – eredetileg tervezett pályája az erdészmérnöki lett volna. Hogy végül a húsfeldolgozás mellett köteleződött el, a koronavírus-járvány számlájára írható, „akkor éppen egyetemista voltam, és nem tetszett, hogy hol tanultunk, hol nem, maga a tanuláshoz köthető élmény szűnt meg, úgy éreztem” – mesélte.

„Izgága gyermek voltam mindig, szerettem valamiből pénzt csinálni, s mivel a járvány miatt úgy is otthon voltam, hát azt mondtam édesapámnak, megveszem a disznót, amit a szomszédban árulnak. Úgy gondoltam, közösen feldolgozzuk, majd értékesítjük. Édesapám kissé kételkedett, de azt mondtam, ha mégsem kel el, hát megeszi a család” – idézte fel a kezdeteket. Ebből az egyszeri próbálkozásból végül bejáratott rendszer lett, Huba havonta egy-két disznót dolgozott fel és maga értékesítette termékeit, a meleg időszakban azonban nem tudott ezzel foglalkozni. Végül megtalálta a folytatás módját.
 

Alapozás pályázatból

„Az otthon készített termékeimet egy irodába vittem, ott vásárolták meg, egy alkalommal pedig felvetették, hogy jó lenne esetleg kihasználni egy pályázati lehetőséget. Akkor úgy gondoltam, az csak egy álom, mert nekünk csupán egy üstünk volt otthon meg egy hurkatöltő, még az őrlőt is kölcsön kértük, mert nem volt elég nagy kapacitású eszközünk. Így hát édesanyám, illetve az irodában dolgozók segítségével elkészült a projekt. Egy uniós lehetőséget ragadtunk meg a vidékfejlesztési program keretében, egy manufaktúra kialakítását céloztuk meg, gépek beszerzésére pályáztunk. Az akkor leadott 16 projekt közül pontszám alapján a miénk második lett. Úgy érzem, ezt csak a Jóisten intézhette, ő terelt erre az útra. Rengeteget tanultam menet közben, most már érdekel a pályázatírás, a pénzügyi részhez is értek és el tudom készíteni, így a második pályázatot már önmagunk állítottuk össze.”

Csempézéstől az engedélyezésig

A Steki Manufaktúra Kökösben bérel egy nagyobb helyiséget, ide helyezték el a nagy pályázat révén megvásárolt gépeket. Végigjárták az engedélyezés minden folyamatát, de mint a tulajdonos elismerte, ehhez sem értettek, így hát ennek is alaposan utánajárt. Bement az állategészségügyi és élelmiszer-biztonsági hivatalhoz, ahol az igazgatót kereste, hogy tőle kérjen tanácsot. Beszélgetett az illetékes szakemberrel, ám amikor kimentek helyszíni szemlére, azt mondták, szó sem lehet róla, hogy egy ilyen lelakott helyen termelés induljon.

„Így hát esténként videókat kerestem arról, hogy kellene kinézzen egy uniós elvárásnak megfelelő feldolgozó. Nem adtam fel, visszamentem a hivatalhoz, s végül sikerült megállapodni, úgy kialakítani mindent, hogy megkapjuk az engedélyeket” – vázolta Huba. Mivel nem volt anyagi keretük, hogy munkást fogadjanak, egy barátjával láttak neki a beltéri teendőknek: falaztak és falat vágtak, csempéztek és lépcsőt öntöttek, bekötötték a vizet, és áramot vezettek, szendvicspaneleket helyeztek el a majdani feldolgozóban. A fiatal cégtulajdonos elszántságát igazolja, hogy mindezt önerőből, alapos dokumentálódás alapján vitték véghez, hiszen sok más dologhoz hasonlóan, ezt a fajta munkát sem ismerték. Megjegyezte, az állategészségügyi hatóság nem akadályozta őket, értékelte munkatársaik segítőkész hozzáállását, így jó az együttműködésük, folyamatos a kapcsolattartás. Ha egy új terméket készítenek, azonnal bejelentik, megbeszélik a legfontosabbakat, így a hatóságnál is megbizonyosodnak arról, hogy valóban tarják magukat a természetes vonalhoz, fűszerezéshez.
 

Házias ízek, sajátos receptek

„Azt tudtuk, hogy finom kolbászt, hurkát töltünk, de arról álmodni sem mertem, hogy egyszer az én nevem alatt majd szalámi készül. Elköteleződtünk amellett, hogy termékeink kizárólag természetes hozzávalókból, háromszéki sertésből készüljenek, csak friss, nem fagyasztott húsból dolgozunk, nem használunk szóját, sem nitrites sót vagy más adalékanyagot, csak konyhasót, a fokhagyma is valódi, és amikor szükség van rá, akkor nekilátunk mindannyian és megpucolunk akár egy zsákkal is. Ami a szavatosságot illeti, szinte lépést tudunk tartani a többi termékkel” – meséli.

Érdekességként hangzik el, hogy amennyiben a család kolbászt készített, a fűszerezés, ízesítés mindig kóstolás alapján történt, az értékesítésre szánt termékek esetében azonban ezeket a mennyiségeket pontosítani kellett. Ezért aztán mielőtt édesapja nekilátott dolgozni, Huba minden fűszerből előkészített az asztalra egy-egy kilót, amikor pedig elkészült a kolbász, mindent lemért és feljegyezte, miből mennyi fogyott. Ezt néhányszor megismételték, aztán átlagot számolt, így alakultak ki a receptek. A szalámi fűszerezését sokat tanulmányozta, előbb kis adagokat készítettek, amennyit elfogyasztott a család, előfordult azonban, hogy ehetetlenül sósra sikeredett, máskor meg a bors hiányzott belőle – idézte fel.

A Steki Manufaktúra előző év januárjában kezdte termékei értékesítését, a friss árut felpakolták az autóra, Huba pedig üzletről üzletre járt, bemutatta, ajánlotta készítményeiket, ha kellett nyugtát, számlát írt. Az első időszak nehéznek bizonyult, mert nem ismerték sem őket, sem termékeiket, ám ez nem tántorította el terveitől, így Kökös után nemrég Sepsiszentgyörgyön is megnyitották saját kis boltjukat a jelzőlámpáknál, a Grigore Bălan és az 1918. december 1. út kereszteződése közelében, és további tíz háromszéki boltban is forgalmaznak. Jelenleg havonta 35–40 disznót dolgoznak fel, 25 féle terméket készítenek, a friss hús mellett a hagyományos disznóvágásból származó portékát, a tepertőkrémtől a különböző friss és füstölt kolbászokig, de véres és májas hurka, dinszófősajt, csórékolbász, kocsonya is kapható náluk. Utóbbi kapcsán hangzik el, hogy „ugyanúgy készül, mint nagyanyáink idejében” – hatalmas, 140 literes fazékban rotyogtatják a hozzávalókat. Hétről hétre termelnek, így mindig friss árut tudnak kínálni. Az eddigi visszajelzések jók, ám mint Huba megjegyezte: nyitottak az ügyfelek véleményére, hiszen bármikor adódhat hiba, amit javítani kell.

Jövőt teremteni önmagunknak

A fiatal cégtulajdonos azt tervezi, hogy a következőkben több kisebb hentesüzletet nyit, mert ily módon jobban tudják követni a saját árukészletüket. Úgy véli, így is lehet boldogulni, és amennyiben néhány év múlva sikerülne 7–8 saját boltot működtetni, az fenntartaná a munkaerőt.

„Sokan azért vágnak bele az ipari termelésbe, hogy olcsóbb legyen fenntartani a munkaerőt, én nem szeretnék ebbe az irányba elmozdulni. Így is kinőhetjük magunkat. Bármit is csináltam, mindig az vezérelt, hogy készítsünk jót, ha meg nem megy, inkább hagyjuk abba” – szögezte le.

Bár alig 23 éves, Stekbauer Huba itthon képzeli el jövőjét. Korábban próbálkozott a külföldi munkával is, ám az olaszországi almaszedésből egy hónap után elege lett, a megkeresett pénzt is a jövőjébe fektette, egy kisebb istállót épített otthon és állatokat tartott. Mindig törekedett arra, hogy anyagiak tekintetében megteremtse azt, amire szüksége volt.

„Úgy tartom, hogy a szüleim is megdolgoztak azért, amijük van, az az övék, élvezzék hát ők, a magunkét mi kell megteremtsük. Úgy vélem, a szakmáknak, a kétkezi munkának ma már nincs meg a kellő becsülete, holott jó szakemberre, megfelelő szaktudásra mindig is szükség lesz. Fontos, hogy fiatalon tapasztalatot gyűjtsünk és megmutassuk, hogy ránk lehet bízni az adott munkát, akár a nehezebb feladatokat is, majd arra kell törekedjünk, hogy valakire mi is rábízhassuk a teendőket, hogy fennebb lépjünk, tovább fejlődjünk. Mindenki értékes a saját munkakörében, a lényeg, hogy amit csinálunk, azt jól és szeretettel tegyük, mert ha elfogy a lelkesedésünk, elveszett minden.”