Ott lépdel, ott megy A Költő,
járkál, bolyong, sétál, rohangál,
évszakokon átal, vagy fölöttük,
halandók számára leginkább
láthatatlanul – ámde mégis, mindig
csalogatva, csábítva, jóra intve,
nemesítve a közönséges hétköznapokat,
átkarolva testvéri bátorsággal a
csontos, szikár férfiak vállát biztatón,
vagy fel-fellebbentve asszonyok szoknyáját
verseinek kamaszos szellőivel…

Mellette, vele ballagva, ugrándozva
újra tanulhatsz fát, füvet, virágot,
csalóka felhőmosolyt a Hargita fölött,
soha nem múló hajfonatokat,
világutazást s -utazót őshazák felé,
vagy csak itt, csizmás-harisnyás atyafiak között
akik hol is vannak ma már, hova tűntek
s tűnnek lassan – elrejtik őket sorra
s mindörökre a hegyek, a sztyeppék…

Őt kell s lehet kérdezni – a Költőt.
Ő vezet a magasba vivő ösvényeken és
védi a magukban eltévedőket. Csupán
az egymást követő betűk, sorok
győzhetetlen rendjét ne téveszd szem elől.
Indulj, Vándor. Mert ott halad Ő. Elől.
Kövessed, és örökkévaló
lehetsz magad is.

Kolozsvár, 2024. március 19.