Ki is volt Gaál Mózes? Életrajzi adatait olvasva néhány érdekességet állapíthatunk meg. 1863-ban született. 1863-ban, amikor a tengerentúl érvénybe lép Abraham Lincoln emancipációs nyilatkozata, amellyel a „lázadók” területén élő rabszolgákat felszabadította, zajlott az amerikai polgárháború, elkészül az első kerékpár… 1863-ban születik Bródy Sándor, Gárdonyi Géza, Sztanyiszlavszkij, Henry Ford… megannyi gondolkodó, újító. Akik „lámpás” emberek voltak. Akik nem ragadtak le a kor megszokott és jól bevált, talán már rutinosan megunt szokásainál, gondolkodásnál, hanem képesek voltak új eszméket, új gondolatokat teremteni.

Barót. Itt születik Gaál Mózes. Erdővidék kis, de annál jelentősebb települése, melynek története 1224-ig nyúlik vissza. De térjünk vissza szülöttére, Gaál Mózesre, aki tanulmányait Nagyszebenben, Budapesten végzi, aki magyar–latin szakos tanár képesítést szerez. Aki Budapesten tanár, majd tankerületi főigazgató lesz. Lelkesen ír, ifjúsági lapot szerkeszt. Számos népszerű, főként történelmi tárgyú ifjúsági művet jelentet meg konzervatív szellemben, de jellemzően korát meghaladó, korszerű pedagógiai nézeteket hirdet: életszerű oktatás, munka szeretete – abban az időben teljesen újszerű lélektani megvilágításban.

A Szociális levelek egy fiatal tanítóhoz írt „levelei”. Melyben kitér a pályakezdő pedagógus, a NÉPTANÍTÓ különleges küldetésének minden apró területére. Igazi útmutatása egy „mentornak”. (…). Könyvének első fejezetében a néptanítóságot mutatja be a maga sajátos módján, sok életszerű példát használva. Meglátásain a tapasztalat, a saját élményből származó tudás szűrődik át. Valaki olyan írja, mondja ezeket, aki maga is megélte – így válik hitelessé, életszerűvé.

Ugyancsak hiteles látleletei az akkori iskolai rendszernek és egy jövőképnek a bemutatása A jövő iskolája könyvben tárgyalt témák. Míg a Szociális levelekben a néptanítók munkáját mutatja be, gyakorlati útmutatásokkal, konkrét módszerekkel, tanácsokkal látva el a következő tanítónemzedéket, addig A jövő iskolája könyvében olyan témákat vesz sorra, amelyek az egész társadalmat érintő kérdések, de ő az iskola pers­pektíváján keresztül tárgyalja. Ebben a különleges műben a jövőbeli iskola témáját boncolgatja. Olyan, akkor még akár tabutémának számító problémákról értekezik, amelyek azóta az oktatási rendszer részei. Részletesen foglalkozik a társadalmi és oktatási kérdésekkel, és átfogó képet fest arról, hogyan kellene átalakítani az iskolarendszert a jövő generációi számára. Beszél néhány alapvető elvről és gondolatról, amelyek szerinte az iskolák jövőjét meghatározzák. Részletes példákkal és esettanulmányokkal illusztrálja, hogy miként segítenek ezek az elemek a diákok személyiségfejlődésében, az empátia kialakításában és problémamegoldó készségeik fejlesztésében. Gaál Mózes nagyon tárgyilagosan és alaposan írja le az iskolarendszer jövőbeli tendenciáit és lehetőségeit. Elemzései alapján új irányokat és megközelítéseket ajánl az iskolai oktatásra.
 

Szociális levelek

A Szociális levelekben Gaál Mózes a társadalom legfontosabb rétegének tartja a néptanító tanítványait, ezért is hangsúlyozza, hogy a néptanító a tanítványainak példaképe legyen, ugyanakkor kísérje végig a „sihedert” (értsd: serdülőt) élete fontos eseményein, mint a házasságkötés, gazdává válás, szülővé válás. (…)

Elgondolkodtató Gaál Mózes meglátása, bizonyára nagyon sok szempontból helytáll a 21. században is, hiszen egy-egy karizmatikus tanító neveltjei a közösségekben felismerhetők, akár értékrendjüket, akár lelkivilágukat, világlátásukat tekintve. (…)

Figyelmébe ajánlja a kirándulások adta lehetőségeket: „menj el velük kirándulni, virágot, gombát, csigákat szedni”, fontos, hogy megszerettesse a tanító a tanítványaival a természetet. „Azt hiszed, nem érti meg a gyerek? Mindent megért!... Tíznapi tanítás az iskolában nem ér fel egy ilyen sétával” – írja Gaál Mózes. Modern pedagógiai kifejezésekkel is leírhatjuk mindazt, amit a „mester” tanítványának sugall. Az absztrakció, a tanultak életszerűvé tétele, a lexikális ismeretek aktualizálása ma is sok pedagógiai módszer alaptétele. És természetesen többször is meggyőződtünk hatékonyságáról. (…)

Kiemeli és felhívja a figyelmet arra, hogy a természetet szeretni kell, megbecsülni. „A teremtett összes lények között szorosabbá fűződjék a viszony, megértsék, s a köztudatba átplántálják a kölcsönös szükségszerűséget.” Modern gondolkodása erről ma is helytálló és követendő példa. Szinte rácseng a legújabb módszertani rendelkezésekre.

Gaál Mózes egy következő levelében az iparosműhelyek látogatásáról ír. Az itt taglalt helyzet sajátos korrajzot is nyújt az akkori mentalitásról. Ebben a részben részletesen leírja, hogy mit tapasztal falusi vásárokon, és szinte siratja azt, hogy a hagyományos, kézműves, értékes tárgyakat a vásárokban megvehető „cifraságokra” cserélik. (…)
 

Közös munka, közös öröm

A kilencedik „levélben” arra biztatja fiatal kollégáját, hogy a gyermeki lélekben az empátiát fejlessze. A néptanító abban is jó példával kell elöl járjon, írja, hogy a gyermekek között a társas érzést erősítse. „Közös munka, közös öröm, közös szenvedés.” Biztatja, hogy beszéljen a halálról, beszéljen a szenvedésről, hiszen ezek az élet velejárói.

Mai pedagógusok számára is megfontolandók ezek a sorok. Hiszen azt tapasztalhatjuk, hogy tanítványaink sok esetben nincs, akivel megbeszéljék félelmeiket, veszteségeiket. Valahogy a „modern” gondolkodás azt sugallja – a kellemetlen életérzések létjogosultságát megtagadva –, hogy elég pozitívan gondolkodni, és elkerül a szenvedés, a fájdalom. Mindannyian tudjuk, hogy a valóság nem ez. A valóságban van halál, elveszítünk számunkra kedves embereket, hozzátartozókat, és a fájdalom, a szomorúság olykor az életünk része. (…)

A következő fejezetben az alkoholizmusról ír, és itt nagyon szókimondó: „A gyermekek legnagyobb részét azonban a pálinka öli meg, nem az, amelyet a gyermek iszik meg, hanem az a pálinka, melyet a szülők ittak meg.” Az „iszákosság” következményeit taglalja. Tudom, hogy mai társadalmunknak is egyik nagy veszélye az alkohol. Illetve az azóta divatossá vált tudatmódosító szerek. Nem fűz nagy reményeket a felnőttek megváltoztatásához, a hangsúlyt a gyerekekre teszi. Javaslata a felnövekő nemzedékre való odafigyelés. Ma prevenciónak nevezzük: „A felnőtt emberek megváltoztatása a jámbor óhajtások közé tartozik, a gyermek nevelésén kell kezdeni, s neked, öcsém, ezen a téren fáradhatatlan munkára van szükséged. Ha száz közül csak tízet tudsz józan élethez szoktatni, már nagyot cselekedtél, mert ugyanannyi leendő családnak a sorsát irányítottad jó útra.” (…)

Következő gondolataiban Gaál Mózes arra hívja fel a figyelmet, hogy a szociális gondolkodásnak nagyon erős etikai alapra kell támaszkodnia, különben nem lehet beszélni szilárd épületalapozásról. A jó néptanító oltsa be tanítványai lelkébe az igazság szeretetét, ugyanebben a fejezet-levélben kitér arra is, hogy milyen fontos a HÁLA. Ma kutatások tömkelege bizonyítja azt a tényt, hogy az emberek lelki egészsége szempontjából mennyire fontos, hogy tudjunk hálásak lenni. (…)

Gaál Mózes felhívja a figyelmet arra, hogy ha az emberek egymást nem veszik észre, nem közelednek egymáshoz, nem becsülik meg azt, aki megbecsülendő, s nem éreztetik azzal, aki nem méltó megbecsülésre, „a szociális gondolkodás úgy fog kísérteni a lélekben, mint egy szép, kívánatos, de meg nem valósult álom”. (…)

Az a véleménye, hogyha a néptanító jól végezte a munkát, akkor a felnőtt fiatalokban megmarad a tudásvágy, az önnevelés iránti igény. Tanácsokkal, módszerekkel látja el fiatal kollégáját, miképpen lehet ezt kivitelezni. Sorait olvasva ma is helytálló módszerek… Kiemeli az együtt éneklés jótékony hatását, megjegyezve, ha ilyen módon gyűlnek össze a fiatalok szórakozni, akkor tisztultabb érzéssel, nemesebb életkedvvel énekelnek, és nem „a bor és cigánymuzsika mellett, rekedt torokkal, az italtól kihevült ábrázattal, duhaj, tivornyázó társaságban üvöltenek teli torokból”. Nagyon szemléletes leírása aggodalmainak, és ha sorainak olvasása közben némi hasonlóságot vélünk felfedezni mai történetek, jelenségek között, bizonyára nem a véletlen műve. (…)

„Nos, fiatal Barátom! – írja –, ön a nép lelkének vezetője lesz, nézzen be a kocsmába.” Furán hangzik, lehet, de nem az. „Ne féljen ettől a helytől, hiszen embereket keres, s a kocsmában, fájdalom, több embert talál, mint a templomban.” „A kocsmák füstös falai között súlyos igazságok hangzanak el, ezeket az igazságokat meg kell tisztítani a salaktól, mely reátapadt.” Arra biztatja a fiatal néptanítót, hogy hallgassa meg, hallja meg a nép hangját, panaszát. Ismerje meg a nép lelkét. És munkálja. Hogyan? „Együtt kell érezned a nép lelkével. De ez csak akkor lehetséges, ha ismered azt.” A nyomor közvetlen szemlélete meg fogja nyitni a szívet – írja. Felhívja a figyelmet ugyanakkor arra is, hogy a társadalomban közösen, együtt munkálkodva lehet eredményt elérni: „Amely társadalom részekre tagolódva, külön érdekeket szolgálva, egymással ellentétes irányban igyekszik fejlődni: az magában hordja s folyton érleli a pusztulásnak magvát.” Majd megállapítja: „A magyar földön élő milliók összessége legfőképpen ebben a nyavajában sínylődik”... a megosztottságban. A bajok orvoslását a közösség érzete szülheti – állapítja meg. Azt írja: „Az olyan nép, amely tud és akar dolgozni, nem veszhet el, amely álmokat kerget, szenvedélyek rabságában sínylődik, megváltását hiába várja.”
 

Kitágul a világ

Külön fejezetet szentel írásában a nép hitének. Talán egyik ma is legaktuálisabb téma. Azt írja, hogy a technika vívmányai bejárják a legkisebb falvakat is. Kerékpár, automobil, és a pásztor is látja a száguldó „gőzparipát”. „Közel van a távol is.” Lát a nép: könyvek, újságok elérhetővé válnak – így látnak és gondolkodnak. A sok száz év sötétség után kitágul a világ a nép előtt. Ez akár jó is lehet, mert elűzi a babonák rémeit. Eddig „ki-ki csak a maga panaszszavát hallotta, legföljebb a szomszédjáról vett tudomást”, de így „a népek millióinak jajszava végigrezdül a világot összekötő drótszálakon s hirdeti a közös bajt”. És felteszi a kérdést: „És vajon hisznek-e nekem, ha jóra tanítom a népet?” vagy a „dróthálón jövő sok hír elhiteltelenít?”. A kérdésre megnyugtató választ ad: hisznek, ha hirdeti, de cselekszi is.

Elgondolkodtató tanács számunkra is, az utókorban élőknek. „Önnek, ifjú barátom, a legelső dolga az lészen, hogy cselekedeteivel építse föl népének, híveinek szívében a hitnek bástyáját”... kevés cifraság, sok erő és sok meggyőződés, és ami a legfontosabb: végtelen szeretet és türelem. „Krisztusi erények? Lehet, de népet vezetni enélkül nem lehet.”

„Érzel-e magadban erőt erre, fiatal barátom?” Mert az iskola a legfontosabb műhelye az emberi társadalomnak, amelyről fontosságához mérten kevés szó esik és bőségesen sok ítélet. „Nem tévedünk, ha konstatáljuk, hogy semmihez sem értenek úgy az emberek, mint az ítélethez.” „Az iskola nem védi magát, csak tartja a hátát, hadd üssön mindenki rajta egyet.” Pedig az iskola munkáját a társadalom meg kell becsülje, és ha a társadalom nem elég művelt, azzá kell tenni. Egy nagyon szép hasonlattal teszi tanácsát, útmutatását érthetővé: Aki fát ültet, azt szeretné, ha minden facsemetéből hatalmas fa válna, szeretné, ha mindeniket megszabadíthatná az ölő férgektől, melyek munkája szemmel ugyan nem látható, de érzékelhető, szeretne melléjük olyan kertészt állítani, akinek ezer szeme van, átható szeme van, hogy mindent meglásson, még azt is, ami nem látható. És azt mondja: „Igen, önnek fiatal barátom, így kell gondolkoznia a tanító föladatairól. Dicső egy föladat ez, de nehéz is. Ha reám bíznák a tanítók megválasztását, kikeresném a leglelkesebb, a legjobb, a legtürelmesebb és a legbölcsebb embereket. Lelkes ember kellene, aki végtelenül szereti hivatását...”

A múlt századi gondolkodó sorait olvasva restelkedem. Néha modern pedagógiai módszerként hirdetünk már akkor meghirdetett evidenciákat. Vagy egy nagy kitérőt tettünk ez alatt az idő alatt, és rájöttünk arra, hogy a lélektelenség nélküli tudás veszélyes? Lehet. Mindenképp Gaál Mózes útmutatásai ma is helytállóak, talán ki is mondhatjuk: örök érvényűek.
 

A jövő iskolája

A jövő iskolájában Gaál Mózes olyan témákat boncolgat, ami korát meghaladó szemléletről tanúskodik. Hét fejezetben ír az általa fontosnak tartott témákról. Jó részük ma is aktuális kérdés, de vannak olyanok is, amelyek napjainkban oktatásunk elfogadott, természetes részei (koedukáció, lányok részvétele az iskolarendszer minden szintjén stb.).

A könyv első fejezete a szociális érzésről szól. Arról az attitűdről, ami abban a korban még újszerű volt. Ajánlósorai a könyvhöz ezt foglalják össze: „Ezt a könyvet azoknak a szülőknek és nevelőknek szántam, akik az ifjúságot okosan szeretik.” (…)

A második fejezetben az esztétikai érzék kialakításának fontosságát tárgyalja, a testi és lelki tehetségek harmóniáját. Megállapítja, hogy korának iskoláiban jó elméleti tudást szereznek a tanulók, de ezt Gaál Mózes nem tartja elégségesnek. Azt írja, hogy több kell: zene, rajz, költészet, irodalom, a természet szépségeinek a csodálata. A környezet szépségét, az iskolák szép, igényes berendezését is idesorolja. Hangversenyek, kiállítások mind-mind remek alkalom a szép­érzék nevelésére. Ugyanitt említi a tehetséggondozást. Biztatja a tanárokat, hogy találják meg a tanulók erősségeit és fejlesszék azokat. Magyarázatként ezt írja: a szépérzék az érzelmekre hat, ha csak nagy tudású, intelligens embereket nevelünk érzelmek nélkül, akkor az nem igazi nevelés. Ma is rendkívül fontos eleme a nevelésnek az érzelmi intelligencia fejlesztése – Gaál Mózes korát meghazudtoló módon hirdette ennek létjogosultságát. (…)

Külön fejezetet szentel arra, hogy felhívja a figyelmet a gyermekek otthoni foglalkoztatásának fontosságára. „Úgy szólok a szülőkhöz, mint 22 munkatárshoz.” A szabályok otthoni betartása, az elvárások azonossága otthon és iskolában Gaál Mózes szerint létfontosságú a jellemnevelésben. (…)

Gaál Mózes A jövő iskolája című könyve nagy jelentőséggel bír az oktatás és a jövőbeli iskolarendszer gondolatának megértése szempontjából. Alapos elemzést nyújt az iskolai rendszer akkori állapotáról, és szakít a korabeli gondolkodásmóddal. Számos fontos témát érint, beleértve a tanár–diák viszonyt, a tanulás módszereit, az iskola szerepét az oktatásban és nevelésben. Ezenkívül feltárja a tanár szerepének átalakulását is, hangsúlyozva annak fontosságát, hogy a tanárok legyenek vezetők és mentorok a diákok számára. Továbbá bemutatja a társadalmi és érzelmi tanulás fontosságát, valamint az oktatás kulturális dimenzióit.

A jövő iskolája egy mélyreható elemzést nyújt az oktatás akkori (1909) irányvonalairól. Olvasása segít megérteni a 20. század első évtizedében az oktatási rendszerek korlátait, figyelemre méltó módon mélyed el kritikájában, és progresszív javaslatokat fogalmaz meg a jövőbeli oktatásra vonatkozóan. A könyv nemcsak elemzi a kor problémáit, de konkrét lépéseket is javasol annak érdekében, hogy a tanítás és a tanulás hatékonyabbá váljon a gyermekek számára.

Kondor Ágota