A kisebbségek üdvözölték annak idején a tanács létrejöttét, okkal remélték, hogy egyenlő esélyeik érvényesítésében támaszra lelnek benne.

E helyett mi történik?

A tanács legutóbb az ellen emelt kifogást, hogy egy kulturális intézmény igazgatói tisztének betöltésekor, ráadásul a Székelyföldön, megkívánták a pályázóktól a magyar nyelv ismeretét is a román mellett.

Érdemes valóban végiggondolni, kinek a számára hátrányos megkülönböztetés e kitétel.

Nyilván annak, aki nem ismeri a magyar nyelvet, csak románul tud. Ő az, aki úgy érzi, az ő esélyeit rontja, sőt, kimondottan kizárja a pályáztató a versenyből, hiszen az ő jelöltsége már eleve szóba sem jöhet.

Igen ám, de vajon egy vegyes lakosságú vidéken nem természetes-e, ha olyan személyt részesítünk előnyben, aki mindkét nyelvet ismeri, s feltehetően mindkét kultúrát becsüli, mint egy olyat, aki az egyik kultúrközösséget még arra sem tartja méltónak, hogy bár a nyelvét elsajátítsa? Vajon az igazgató van-e az intézményért és az általa kiszolgált népességért, vagy fordítva, a nép a direktorért? Azaz kinek kell megtanulnia és használnia a másik nyelvét mindenekelőtt, a közhivatalnoknak a lakosságét vagy fordítva?

Kérdés tehát, hogy fonák intésével a tanács nem azok alá ad-e lovat, akik juszt sem akarják tudomásul venni, hogy multikulturális környezetben mindkét nyelv ismerete közalkalmazotti kötelesség és a felvételnek teljes joggal támasztott feltétele? Nem ok nélkül kérdik tehát egyesek: vajon kimondatlanul bár, de nem egy olyan többségi előjogot, kiváltságot véd a tanács értetlen ítéletével, mely szerint a polgárnak attól függetlenül, hogy az ország mely megyéjében él, joga tudomást sem venni a másik nyelvről és kultúráról? Illetve: joga nem megtanulni azt?

Nem hihetjük, hogy a másik semmibevételének jogát kívánná felkarolni a tanács, de ellentmondásos állásfoglalásait nem ok nélkül értelmezik egyesek így.

Amikor pedig tisztázás címén valaki kijelenti, hogy a magyarnyelv-tudás csak a közönséggel közvetlenül kapcsolatba kerülő alkalmazottól kívánható meg, az igazgatótól nem, az emberrel forogni kezd a világ. Hát az igazgató ugyan bizony valami üvegbúra alatt él? S ha a másik kultúrát nem ismeri egyáltalán, márpedig nem ismeri, mi több, vehemensen tiltakozik ellene, hogy azt neki ismernie kellene, hogyan vezethet egy ráadásul többségükben magyarokat kiszolgáló intézményt?

Én amondó vagyok, nemcsak a nyelvtudás, de a kultúra ismerete, sőt, szeretete is elvárható tőle, mi több, tekintettel kellene lenni a nemzetiségére is egy méltányos elosztás keretében, mert ha így mennek a dolgok tovább, maholnap a kapusok, altisztek, éjjeliőrök, legalacsonyabb beosztottak népe leszünk, s egy másodrendű kultúra amolyan megtűrt bennszülöttei.