Mózes László
Megyei és regionális intézményekkel úgy játszadozik a hatalom, mint kisgyermekek az építőkockákkal. Teszik, veszik, egyet jobbra, egyet balra, majd gyorsan egymásra, míg meginog, megremeg a tákolmány, s ha netán összedől, hát annyi baj legyen, kezdhető elölről. Ezt teszi a mindenkori kormány is, átszerveznek, elmozdítanak, ma egy újabb központ Brassóban, holnap egy másik Szebenben, holnapután pedig egy harmadik Konstancán. Ez utóbbi némiképp értelmetlennek tűnik, de mégsem az. Ugyanis egy újabb regionális vívmány körvonalazódik, melynek láttán találgathatjuk: Konstancát csatolják-e a Székelyföldhöz, avagy térségünk gyarapodna tengeri kikötővel?
A kormány ugyanis úgy határozott, összevonja a kis- és középvállalkozásokért felelős ügynökségeket és turisztikai hivatalokat. Az örök átszervezési folyamat legújabb epizódja játszódik a szemünk előtt, melyekről általában kiderül, a végeredmény rosszabb, mint az átszervezést megelőző helyzet. E fejlemények egyik következménye, hogy a fővárosi hatáskörbe tartozó központosított hivatalok és hivatalnokok száma sehogyan sem csökken, hanem ellenkezőleg, nő, miközben a helyi hatáskörbe tartozók általában elkönyvelhetik, az átalakítások zöme előnytelenül érinti őket.
De vissza a legújabb forgatókönyvhöz: az említett „átszervezés” következményeként három kis- és középvállalkozásokért és turizmusért felelős ügynökség jön létre – konstancai, brassói és ploiești-i székhellyel. Nagyon jó. Csakhogy a Hargita, Maros és Fehér megyét irányító marosvásárhelyi kirendeltséget Konstancához csatolták. Ez már egyenesen zseniális. Mindez azt jelenti, hogy a székelyföldi vállalkozásoknak azért, hogy elszámolják támogatási költségeiket, akár 600 kilométert is kell utazniuk. Erről előbb a Ciolacu-kabinet határozott, majd hétfőn a szenátus is jóváhagyta, s e tervezet sorsáról majd a képviselőház dönt.
Az RMDSZ ellenezte az elképzelést, s kérte az abszurd rendelet módosítását, nevezetesen, hogy a marosvásárhelyi hatóság és a hozzá tartozó három megye kerüljön a közelebbi brassói ügynökség hatáskörébe, hiszen ez lenne a logikus, mi több, méltányos, ugyanis a székelyföldiek és a Fehér megyeiek egyaránt hátrányba kerülnek a módosítással. A felsőház plénumában Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője kijelentette: „Az ügynökségek összevonása csak látszólag tűnhet hatékonysági intézkedésnek, a kormány valójában több száz kilométeres utakra kényszeríti a vállalkozókat, saját költségen. Marosvásárhelyről Konstancára 570 kilométert, Gyulafehérvárról pedig 590 kilométert kell megtenniük.” Tánczos Barna Hargita megyei szenátor a vállalkozásügyi bizottságban sürgette a diszkriminatív rendelet módosítását, kiemelve: „teljesen abszurd, hogy Konstancához csatolják Székelyföld egy részét, még akkor is, ha csak egy vállalkozásokért és turizmusért felelős ügynökségről van szó”.
E szavak persze nem hatották meg a döntéshozó honatyákat. Ennél beszédesebb, hogy eme előnytelen módosítás is pontosan jelzi, a mindenkori hatalom kimondatlan, ám annál egyértelműbb célja előnytelen helyzetbe hozni a székelyföldi és az erdélyi magyar közösséget. Intézményeket, hivatalokat szerveznek át a költséghatékonyság zászlaja alatt vitatható, soványka eredménnyel, ám a végső, nagy nemzetállami tervük a közigazgatási átszervezés. Ez – akárcsak a székelyföldiek életét nehezítő minden intézkedés – elfogadhatatlan, minden jogszerű eszközzel megakadályozandó, hiszen közösségünk felaprózását, elsorvasztását jelenti.
A kormány összekötné a Székelyföldet a Fekete-tengerrel. Fotó: Facebook / Discover Dobrogea
