Jótékonysági előadásban a Napraforgó

2024. április 6., szombat, Kultúra

A Művészek a művészekért (Artiști pentru artiști) elnevezésű jótékonysági rendezvénysorozat idei kiadásához az április 6-án, szombaton műsorra tűzött Napraforgó című előadással társul a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház. A Román Színházi Szövetség (UNITER) és más hazai színházi intézmények által éppen húsz éve útjára indított program során évről évre gyűjtést szerveznek azoknak a művészeknek, akik különböző okok miatt arra kényszerülnek, hogy ideiglenesen vagy végleg búcsút mondjanak a szakmájuknak. A jótékonysági előadásról Pál-Ferenczi Gyöngyit, a színház igazgatóját kérdeztük.

  • Barabás Zsolt felvétele
    Barabás Zsolt felvétele

Az idei eseménysorozatot indító közleményében az UNITER köszönetet mondott mindazoknak, akik önkéntes munkájukkal és adományaikkal hozzájárultak a Művészek a művészekért immár húsz éven át tartó töretlen sikeréhez, a szakmai szolidaritás természetes megnyilvánulásának nevezve a rendezvényt. Néhány közreműködő művész név szerint is megjelenik a szövegben, például Nicu Alifantis népszerű folkzenész, zeneszerző, színházi zeneszerző, aki a rendezvény idei nagyköveteként júniusban országos turnét szervez, hogy annak teljes bevételével támogassa az ügyet. Idén 39 jótékonysági előadás bevételét ajánlották fel a program szervezőinek az ország különböző színházai, közöttük a Tamási Áron Színház is, mely a Napraforgó elő­adás bevételével járul hozzá a rászorulók megsegítéséhez.

Pál-Ferenczi Gyöngyi, a Tamási Áron Színház igazgatója lapunknak elmondta, azért csatlakoztak a kezdeményezéshez, mert fontosnak tartja, hogy a színház aktív része legyen az országos színházi közösségnek. „Jó közösségben gondolkodni, közösségben élni, jó részt venni a közösségen belül egy jótékonysági akcióban. Ilyenkor az ember óhatatlanul abba is belegondol – amit például Nagy Alfréd szomorú esete igazol –, hogy nekünk is bármikor szükségünk lehet segítségre” – fogalmazott. Szerinte a kölcsönösség, együttműködés és együttérzés egymás megbecsülésének legegyértelműbb jelzései. „Manapság az individuum kultusza dívik, de valójában csak közösségben tud igazán kiteljesedni az ember, és csak akkor, ha a közösségen belüli viszonyai rendben vannak” – mondta még az igazgatónő.

Pass Andrea Napraforgó című darabja tükröt tart korunk társadalmának. Három olyan család történetét ismerhetjük meg belőle, melyekben magányos, elveszett gyerekek és felnőttek keresik a jobb élet lehetőségét. Mintha a saját családjainkat, kisebb-nagyobb közösségeinket látnánk, melyekben valamennyien napraforgóként keressük a boldogságot. Vajon mi történik az emberrel, ha sokáig nem süt rá a nap? Hogyan lehet feldolgozni a sebeket, amelyeket néha szeretteinktől kapunk, eltörülni a fájdalmat, amelyet néha szeretteinknek okozunk? Amint Radu Afrim rendezőtől már megszokhattuk, az előadás tele van humorral és játékossággal, érzékletesen szemléltetve azt, ahogyan a gyerekek képzelőereje kiszínezi hétköznapjaik szomorú valóságát.

A Tamási Áron Színház felhívja a nézőket, hogy az előadás megtekintése vagy újbóli megtekintése által társuljanak a Művészek a művészekért kezdeményezéshez, a jegyárak kifizetésével vagy további adományokkal járuljanak hozzá a nehéz helyzetben lévő hazai színészek, színházi emberek támogatásához! A szombat este 7 órától látható Napraforgó-elő­adásra a bevétel elkülönítésének megkönnyítése végett csupán személyesen lehet jegyeket vásárolni a sepsiszentgyörgyi Központi Jegyirodában. További adományokat az előadás helyszínén vagy a RO14BRDE445SV17256174450 számlaszámra (Fondul de Solidaritate Teatrală) várnak a szervezők.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1297
szavazógép
2024-04-05: Belföld - :

Segítik a kiskorú anyákat

A kormány tegnapi ülésén sürgősségi rendelettel eltörölte a betegszabadság idején folyósított juttatás járulékkötelezettségét a daganatos betegségben szenvedők, a beteg gyereket nevelő anyák és a várandós nők esetében.
2024-04-05: Kultúra - Bodor János:

Tartalmas programmal várják a zarándokokat (34. Csoma Napok)

A Csoma Emlékközpont és Népfőiskola ünnepélyes épületavatójával hétfőn kezdetét veszi a tibetisztika megalapítója, Kőrösi Csoma Sándor nagy Kelet-kutató tudósunk emléke előtt tisztelgő Csoma Napok 34. rendezvénysorozata.