Fekete Réka
Óriási szenzációként adta hírül az oktatási miniszter, hogy ezentúl az óvodák, iskolák dönthetnek arról, milyen eszközökkel védik az intézményt, szerelnek-e megfigyelő kamerákat, ráadásul nem kell millió aláírást beszerezniük és még annyi engedélyért folyamodniuk, de még a szülők, pedagógusok, diákok véleményét sem kell kikérni ebben a témában.
Ha a szakma részéről sok vétóval, de még több politikai szavazattal tavaly elfogadott oktatási törvény vonatkozó előírásának módosítását célzó, tervezett sürgősségi kormányrendelet igenlőkre talál, nem kizárt, holnap, holnapután azt is viszontláthatjuk a különböző közösségi médiafelületeken, ki milyen tízórait majszol a szünetben, kivel barátkozik, civakodik, de még a tanórákba is beleleshetünk, ami nem biztos, hogy ínyünkre lenne, és a tanári szobák sem lennének kivételek a megfigyelés alól. Ezt a fajta detektívesedést a Nép Ügyvédje is ellenzi, személyi jogokat sért, nincs mit keresnie a kameráknak az óvodák, iskolák folyosóin, termeiben. Természetesen azzal egyetértünk, a kapunál legyen szigorú ellenőrzés, ott a kamerának is helye van, de az itt-ott eldugott rejtett kamerák nem biztos, hogy megvédik gyermekeinket az erőszaktól, a tanárokat a bántalmazástól. Édes Istenem! Hát erre is gondolni kell? Igen. De miért nem lehet lesikamera helyett nevelési órákat tartani? Beszélni az egyre inkább elterjedő kábítószer-használat káros hatásairól, a korán elkezdett szex okozta lelki sérülésekről, az igazi barátságról, médiafogyasztásról?
Ha „csak” ezzel rukkolt volna elő Ligia Deca tárcavezető a napokban, akkor is indokolt lenne a kérdés: milyen az a törvény, amelyet már csecsemőkorában módosítani kell? De ennél sokkal rázósabb ötlete is van a miniszter asszonynak, aki még a tudást is képes becsapni. Bukott az egész ország a próbaérettségin, hát könnyítsünk a diákok terhén, kozmetikázzuk az eredményeket olyanformán, hogy adjunk olyan tételeket, feladatokat, amelyeket a próbavizsgán viszonylag jól megoldottak. Nem számít, hogy ezáltal ki kit csap be, mutasson valahogy az a fránya százalék, nem jó, ha a világ megtudja, hogy ilyen sok ebben az országban a bukott érettségiző.
Ki fogja végre felvállalni ennek a rettenetesen félrecsúszott rendszernek a valós reformját? A tartalom, a módszer, a számonkérés huszonegyedik századi kihívásaihoz való igazodást? Lesz végre feltámadás vagy folytatódik a lejtmenet? Választási évben vagyunk. Lehet ígérni fűt-fát, meggyőzni embereket arról, hogy jó irányba haladunk. De meddig tart a hazugság? A szavazóurnáig? Netán azután is? Pedig jobb lenne a valóságban élni, eredményesebb, ha nem az önámításhoz kellenének a szavazatok.
Miniszteri kézfogás. Fotó: Facebook / Ligia Deca
