Döbbenetes a történet, mert jóllehet Romániá­ban az elmúlt évtizedekben a magyar­ellenesség nem szorult vissza, de a tettlegesség, a fizikai erőszak dimenziójától eltávolodni látszott. Mégsem váratlan a lugosi fiatal bántalmazása, mert az elmúlt években a magyarellenesség egyre agresszívebbé vált, a szolgálatos gyűlöletszítók pedig zavartalanul végezhették aknamunkájukat, hiszen a hatóságok nem léptek fel ellenük. Mélységesen felháborító a Resicabányán történt agresszió, minden jóérzésű ember, nemzetiségtől függetlenül, csak elborzadni képes, csak elítélni tudja – mégis zavart vagy inkább cinkos csend lengi be. Kelemen Hunor határozott állásfoglalására, a főbb állami vezetőknek címzett nyílt felszólítására reakció egyál­talán nem vagy alig érkezett, Klaus Iohannis államelnök hallgat, Marcel Ciolacu kormányfő nem reagál, a belügyminiszter, az igazságügyi miniszter füle botját sem mozgatja.

Mert kínos számukra az eset? Mert szégyen­érzet gyötri őket? Mert a resicabányai történet mégsem illik a hivatalos narratívába, amellyel szédítik a nagyvilágot, hogy Románia valóságos tejjel-mézzel folyó Kánaán a kisebbségben élő nemzeti közösségek számára? Mert nem kockáztatják, hogy választások előtt pár héttel nacionalista érzelmű szavazóikkal szembehelyezkedjenek? Végső soron mindegy is, mi az oka hallgatásuknak, sokkal lényegesebb ennél, hogy mi a következménye. Pontosan az, amit Resicabányán láttunk. Hogy megalázzák, bántalmazzák, ütik-vágják majd az utcán a magyarokat. Mert amikor a parlamentben uszítanak, az utcán verekednek. Amikor a törvényhozó testületben lökdösődnek, az utcán ütnek-vágnak. Amikor a hatóságok semmit sem tesznek, az erőszakot elkövetők felbátorodnak, erőre kapnak. Amikor szemet hunynak a gyűlöletbeszéd fölött, egyre több brutális erőszak tódulhat majd a szemük elé. Mert a szavaknak következményeik vannak, a gyűlöletkeltést gyűlölködés követi, a cinkos félrenézést cselekvő agresszió – Kelemen Hunor minden bizonnyal közel jár az igazsághoz akkor, amikor azt állítja: a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) magyarellenes kampánya vezetett ide, illetve az, hogy a román társadalom évek óta szó nélkül tűrte a gyűlöletkeltést.

Nincs Resicabánya, ha nincs előtte Úzvölgye erőszakos temetőfoglalással, a hősi halottak emlékének büntetlen gyalázásával, aligha történik magyarverés ott, ahol a rendfenntartó erők nem haboznak fellépni az ország több nagyvárosában a stadionban magyarellenes rigmusokat skandáló „szurkolók” ellen. De vélhetően akkor sem kellene 2024-ben nemzetiségük miatt bántalmazott fiatalokról szóló híreket olvasnunk, ha a román államhatalom nem potenciális nemzetbiztonsági kockázati tényezőként viszonyulna az itt élő magyar közösséghez, és az is segítene elkerülni a hasonlóan kínos eseteket, ha az iskolai oktatásban jutna bár néhány óra a Romániában élő magyarok kultúrájának ismertetésére.

És ekkor talán nem kellene sem a politológusoknak, sem az úgymond hagyományos román pártok vezetőinek azt elemezniük, hogy vajon mi okból vezet az AUR a pártok népszerűségi versenyében a 35 év alatti romániai fiatalok körében.

Az AUR aláírásgyűjtő standja Sepsiszentgyörgyön. A szerző felvétele