Ha egyáltalán szeretne valaki a végére érni a posztkommunista Románia e szomorú fejezetének, mert nem úgy fest. Az emberiesség elleni (el nem avuló) bűncselekményekkel gyanúsítható három főszereplő – Ion Iliescu volt államfő, Petre Roman volt kormányfő és helyettese, Gelu Voican Voiculescu – közül ugyanis most csak a két utóbbi ellen tudnak büntetőeljárást indítani, ám az eddigiekből ítélve semmi aggódnivalójuk nincs. Hiszen az egykori kommunista pribékek közül is alig néhányat ítéltek el, és akit nem, az nagyobb nyugdíjat kap, mint egykori áldozatai. Ilyen viszonyokat épített az 1989 decemberében menesztett vezetők helyére ugrott „második vonal”. Amely elég hamar kimutatta a foga fehérét: az első bányászjárásra 1990. január 28–29-én került sor, akkor az alig újjáalakult történelmi román pártok (a liberális és a parasztpárt) központi székházait dúlatta szét mintegy ötezer Zsil-völgyi „rendcsinálóval” Iliescu; ezalatt többen megsebesültek, Corneliu Coposu paraszt­párti elnököt maga Petre Roman mentette ki az ostrom alá vett épületből. Három héttel később, február 18–19-én a kormány előtt tüntetők ellen hívtak meg 4000 bányászt, de mire odaértek, a hadsereg már szétszórta az elégedetlenkedőket; ezúttal is voltak sebesültek és törvénytelenül letartóztatottak, akikért a nemzetközi Vöröskereszt emelt szót.

Marosvásárhely fekete márciusa következett, amit ugyan nem számítanak a bányászjárások közé, de ugyanazon forgatókönyv szerint zajlott le: felbujtott civil lakosok estek neki – dorongokkal és fejszékkel – más civileknek (ezúttal románok a magyaroknak), a hatóságok elnézése mellett. Több halott és több száz sebesült – köztük a fél szemére megvakított Sütő András – az eredmény, és egy megváltozott hangulatú város, ahol kivándorlási hullám indult el, miután pár magyar és cigány verekedőt elítéltek, néhány románt pedig kitüntettek.

Ezután került sor a legnagyobb, 1990. júniusi bányászjárásra, amelynek szintén több halottja és közel 1400 sebesültje volt, és bár számos felvétel is igazolja, hogy az akkor már államfővé választott Ion Iliescu folyamodott ismét amatőr verőlegényekhez a polgári lakosság ellen, lám, még perbe fogni sem tudják vagy akarják. Az utolsó három bányászjárás – 1991 szeptemberében, illetve 1999 januárjában és februárjában – már tisztán anyagi töltetű volt, a bányászok romló életszínvonalukon próbáltak erőszakkal javítani, emiatt néhány vezérüket (köztük Miron Cozmát) börtönbe is zárták.

A politikai indíttatású bányászjárások és a marosvásárhelyi pogrom kiagyalóinak azonban a hajuk szála sem görbült. Pedig amíg ezeket a nehéz ügyeket le nem rendezi Románia, addig nem lehetünk biztosak abban, hogy nem történhet újra valami hasonló. Hiszen itt a főbűnösöket védik.

Fotó: Wikimedia Commons / Cristian Chiriță