Negyedszázadon átívelő magyar nyelvű tudományos fórum, geológusok találkozási pontja valamelyik erdélyi, székelyföldi városban, közös gondolkodás, mérlegelés, jövőfürkészés, útkeresés – mindez kapcsolódik ahhoz az 1999 óta évente ismétlődő rendezvénysorozathoz, amely idén tavasszal Marosvásárhelyen érte meg huszonötödik kiadását, de az elmúlt két és fél évtizedben Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely is volt már házigazdája a rendezvénynek. A Bányászati, Kohászati és Földtani Konferencia, azaz a BKF betűszóként immár fogalommá vált a Kárpát-medencei magyar geológusok körében – legalábbis azokéban, akik fontosnak érzik, hogy anyanyelven is létezzen tudományos közlés, véleménycsere. Ez az erdélyi, magyar nyelvű konferenciasorozat nemcsak az önszerveződésben rejlő erőre mutat rá, hanem a maga módján példátlan is.
E három szakma – bányászat, kohászat és geológia – látszólag távol áll egymástól, ám kevés természettudományos és iparral kapcsolatos alapismerettel belátható, hogy azok valójában kiegészítik egymást. Hiszen a fémiparban semmiféle ötvözet nincs nyersanyag, vagyis kibányászott érc nélkül, s a fémkohászat nélkül korszerűnek tartott életvitel sincs. Autók, fémszerkezetek, elektromos kütyük, precíziós műszerek – sorolhatnánk véget nem érően –, ezekhez kellett és kell a geológus, aki feltárja a lelőhelyeket, majd következhet a bányaipari és a kohászati szakember. És még nem szóltunk az energiaiparról, a hagyományosról: a kőolaj és földgáz, vagyis a szénhidrogének előteremtéséről. Melyek nélkül minden zöldítő elképzelés ellenére az elkövetkezőkben mégsem lesz mindaz, amit megszoktunk: szakemberek becslése szerint az energia legkevesebb 40 százalékát szénhidrogének biztosítják majd a jövőben is. Egyszerűnek tűnik, de arra a kérdésre a geológus adhat választ, hogy hol, milyen mélyen találunk vizet egy település környékén. Mégis, mindezek ellenére e szakmák társadalmi elismertsége igen mélyre süllyedt, noha nincs olyan, a jelenlegi életformánkhoz kapcsolódó láncszem, amely ne függne valamilyen formában e három szakmától, melyek alapját mégiscsak a földtan, azaz a geológia jelenti. Földtan és nem földrajz, hogy a tudomány ezen ágát pontosan nevezzük meg.
Tekintsünk tehát erre az alapra úgy, mint minden emberi építmény kiindulópontjára.
Ahhoz, hogy az építmény biztonságos legyen, az alapnak tökéletesnek kell lennie. Hát ezért fontos az alapokat megteremtő geológus, ezért fontos hogy e szakma képviselői jól felkészültek legyenek és ismertessék tudományos eredményeiket, ugyanakkor ismerhessék egymást és egymás gondolkodásmódját. Ezért fontos, hogy a Kárpát-medencei, a magyar nyelvhez is ragaszkodó geológusok találkozzanak egymással.
Az idei BKF résztvevői Palotailván, a Felső-Maros völgyében egy vulkáni törmeléklavina lerakódás előtt
Amikor Wanek Ferenc geológus – ma már kolozsvári nyugalmazott egyetemi tanár – kezdeményezésére 1999-ben Szovátán első alkalommal megszületett az első BKF – az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság (EMT) keretei között, illetve annak segítségével –, akkor az életre hívó ahhoz is ragaszkodott, hogy mindez egy erdélyi magyar intézményrendszer segítségével történjék, érzékelve, hogy az áhított állami háttérintézmény, a Bolyai Tudományegyetem csupán álom marad. Az EMT azóta is infrastrukturális hátteret, szervezést biztosít ehhez a rendezvényfolyamhoz – e testület tevékenységének meghatározó, állandó pillére a konferenciaszervezés Erdély-szerte –, melyet jórészt azóta is tenni akaró, cselekvő erdélyi magyar geológusok működtetnek. Az idén nyolcvanesztendős Wanek Ferenc mellé felsorakoztak a fiatalabb generáció képviselői: a csapat háromszéki tagja Kovács Alpár Ozsdoláról, illetve Márton István Székelyudvarhelyről és Silye Lóránd Kolozsvárról. Hogy a BKF évről évre megszülethetett, jórészt nekik, elkötelezettségüknek köszönhető. A szakmai tanácskozást mindig megelőzi egy kirándulás, látványos és fontos földtani helyszínekkel, illetve ezt kultúrtörténeti kuriózumokkal fűszerezi. Ezekről egy alapos kirándulásvezető kiadvány is készül, negyedszázad alatt ez már önmagában is komoly, további szerkesztésre, digitális közzétételre ösztönző információmennyiséget jelent.
Az idei BKF-konferenciát április 4–7. között a marosvásárhelyi Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen szervezték „Merre tovább szénhidrogén-kutatás és -ipar?” jeligével. A konferencia elnöke, Silye Lóránd, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem geológiai intézetének tanára lapunknak értékelve sikeresnek tartja a jubileumi rendezvényt, s megjegyzi, míg a geológusok létszáma, illetve az általuk bemutatott tudományos előadások száma nem változott az előző évekhez képest, bányászok, illetve kohászok viszont kevesebben vettek részt, mint korábban, de főleg az előadóik száma csökkent lényegesen. Ez a tény a rendezvény újragondolására késztetheti majd a szervezőket, a jövőben vélhetően erőteljesebb lesz a földtani jelleg. A BKF azért is fontos, hangsúlyozza, mert az évek során bejárták Erdélyt, másrészt lehetőséget teremtett arra, hogy a résztvevők rendszeresen megéljék a „találkozás örömét”, ugyanis különböző generációk, több nemzedék képviselői találkozhattak egymással, ez a hálózat már a tanítványok tanítványait is magában foglalja. A mostani diákok az iparban dolgozókat is hallgathatták, s mint Silye Lóránd magyarázza, „a diákjaim diákjai” láthatták, amint előadást tartott a külföldön, esetenként vezető pozícióban dolgozó egykori geológus-tanítvány, aki ezáltal példaképpé is vált, mert bizonyítja, hogy komoly munkával a geológia egy élő szakma, amely megélhetést és tudományos fejlődést egyaránt biztosít.
