Mert neki mindenről (is) az jut eszébe, ami egyszer befészkelte magát a fejébe, az asszociációs folyamatai pedig unos-untalan akörül forognak. Nem lehet könnyű, engem legalábbis biztos, hogy lefárasztana.

A következő történet központi eleme nem a sárga villamos, hanem a forrásvíz. De az agy (?) megfutásáról írni ez is remek kiindulópont. Barátaim a Királykőre utaznak megejteni a szokásos rokoni látogatást. Minden ilyen alkalommal több flakon, kanna forrásvízzel érkeznek haza, mert egészséges, mert szeretik. Idáig stimmel. Barátnőm legurul az autóval és előveszi a flakonjait, kannáit. A víz a szokásosnál gyengébben csordogál, de hát ráér, és mibe kerül a friss levegőn álldogálni? Amikor valaki kevesebb flakonnal érkezik, ő előreengedi, nem szereti, hogy rá várjanak. Mert ráér, és hát azt is el kell mondani, hogy jóérzésű. Na, ez működik annak rendje és módja szerint, mígnem lefékez egy autó, kipattan egy elég ideges nő, és elkezd románul kötekedni. Hogy mégis mit képzel a barátnőm, ő már csak nem fogja kivárni, amíg megtelik az összes flakonja, kannája. Mielőtt jóérzésű barátnőm megszólalna, hogy természetesen nem is úgy gondolta, a román nő elkezdi megszervezni, hogy ki milyen sorrendben, leosztásban közelítheti meg a békésen csordogáló vizet. Miközben kikapkodja az autóból a saját flakonjait, egyre idegesebben és hangosabban hadarja, amit mond. Éspedig, hogy egyáltalán mit keres az ő megyéjében, és minek neki az a sok víz. Ja, biztosan kereskedik vele, mert panziója van, és ott majd jó pénzért eladja. És itt következik a legszebb rész. Elkezdi szidni azokat a mocsok magyarokat, akiknek ismeri ő a fajtáját. Mert azok mind ilyenek. A fajtánkra használt jelzőit nem sorolom fel, mert azok, ahogy mondani szokás, nyomdafestéket nem igazán tűrnek. Barátnőm se köpni, se nyelni nem tud, de megszólani se nagyon. Mert nincs is rá lehetősége, erre meg mit is lehet mondani így hirtelen? Na, de hogy minden kerek legyen, természetesen egész Erdély terítékre kerül, mondanom sem kell, ugye, hogy milyen értelemben. Míg a forrásvíz szelíden csordogál, egyre nagyobb méreteket ölt a román nő békétlensége azokkal a… (nyomdafestéket nem tűrő jelzők), Erdélyben-helyük-se-lenne magyarokkal. Barátnőm nem száll harcba, mégis minek és kivel? Annyit mond, hogy nem kell kiabálni, főleg ilyeneket, kis türelemmel minden kanna tele lesz. Aztán, szerencsére időben, megérkezik a deus ex machina is egy (békés, román) férfi személyében. Aki egy hirtelen ötlettől vezérelve felfárad a domboldalra és eltakarítja a faleveleket a víz útjából. Most már folyik az a drága víz a megszokott iramban, csak úgy ömlik a flakonokba. Ezt látva az ideges hölgy is lecsillapodik, amúgy is kiadta már minden dühét a fajtánkra. Teli flakonokkal elsőnek távozik. Kinek a sárga villamos, kinek a forrásvíz… De lehet igazából bármi, amiről egy embernek folyton ugyanaz jut az eszébe.

Abból a keservesen megszerzett vízből nekem is jutott. És ingyen kaptam, becsületszavamra!

Fotó: Pixabay