A legutóbbi utam alkalmával sok jó élményben volt részem. A keresztlányom diplomaosztója okán utaztam, ahol büszke meghatottsággal húztam ki magam. És együtt lehettem a régi barátaimmal, a gyermekemmel, és az ő barátaival, akik már az én barátaim is jó ideje. Akik azért gyűltek össze egy hangulatos cseh sörözőben, hogy velem találkozzanak. Remek este volt, jó beszélgetésekkel. Erre a találkozóra ráadásul egy nagyszerű színházi előadás után érkeztem (Pintér Béla: Az imádkozó). Volt ebben a pár napban éjszakai séta és jövés-menés tömegközlekedéssel, amit mindenhol imádok. Mert mindenféle embert lehet látni, fantáziálgatni a sorsukról, figyelni, raktározni. Pár tömény nap, sok jó élmény, de nem csak…

Mármint nem csak jó élményekkel tértem haza. Amiért nehezen szántam rá magam arra, hogy írjak erről, az a közhangulat, amit a levegőben éreztem. És amit ebben a gyönyörű városban a szépségek, jó találkozások mellett vagy ellenére nem tudtam nem észrevenni. De az írással kapcsolatos dilemmámat főként az okozta, hogy miként fogalmazzam meg mindezt anélkül, hogy ne tévedjek olyan területre, ahol nincsen dolgom. Isten őrizz, hogy elkezdjek itt politizálni, és okoskodni olyan dolgokról, amelyek meghaladnak. Nem tisztem, nem dolgom, még akkor sem, ha figyelek, és vannak gondolataim, érzéseim ezzel-azzal kapcsolatban. De a jó élményekkel együtt magammal hoztam a lepusztult, szeméttel teli utcákat. A lepattant embereket, akik a legpuccosabb helyektől, épületektől nem túl messze lógatják a fejüket. De lógatják a földalattin, buszon, villamoson.

Minden nagyváros dugig tele mindenféle emberrel, pezsgés, nyüzsgés van, izgalmas, színes az élet. Én ezt nagyon szeretem. Az más kérdés, hogy mai napig örök vidéki „lánynak’’ érzem magam, aki szeret a csendesebb, kisebb város(ok)ba hazatérni. Aztán, ha teheti, megint elindul, újra és újra!

Az említett napok nagyon különböző helyeken, rövid idő alatt, sűrítve pakoltak elém sok mindent. Sok jót, de igen sok rosszat is. Nem tetszett. Mert, ha tetszik, ha nem, újra ki kell mondanom, hogy érezhető volt a levegőben, és nem csak látható, de szinte kézzelfogható, hogy valami nincsen rendben. Vegyes érzelmekkel érkeztem vissza, hiába a sok jó élmény.

Természetesen tervezem, hogy mikor utazom vissza a gyermekemmel és barátokkal találkozni, színházi előadást, kiállítást nézni, valahol jó zenét hallgatni. Vagy egyszerűen csak sétálni, földalattival utazni, villamosozni. Bámészkodni, raktározni. És nagyon remélem, hogy eljön az idő, amikor valamivel derűsebben érkezem vissza ebből a gyönyörű, pezsgő városból a kisvárosi csendbe. A kisvárosba, ahol másképp, de szintén nagyon tud pezsegni az élet. Ahol szeretek élni.

Fotó: Pixabay