Aztán magamra pillantottam. Végzős képem nem tetszett annyira. Nem állt jól a hajam, a blúzomat kölcsönkértem, a szempillaspirál sem kellett volna, az valahogy nem én vagyok, a mosolyom erőltetett volt, a testtartásom még inkább. Mindenkit szebbnek láttam, mint önmagamat. Tipikus „önkritika” egy tizennyolc éves lány részéről.

Tovább bámultam a tablót, de gondolataim már máshol jártak. Szőtték a terveket, s vele együtt az aggodalmakat. Az álmok megvannak, de mi van, ha soha nem valósulnak meg? A tervek szépen körvonalazódnak, de vajon sikerül-e elérni őket? Cikázó kérdések, pánikszerű szívdobogást előidéző félelmek. Képes leszek… egyedül… mindenre? Mi van, ha csalódni fogok?

Eltelt azóta tizennyolc év. És ma ismét ott állok a tablók előtt. A ti tablóitok előtt. Azok ma is szépek. Jól megtervezett vonalak, formák, színek, érthető koncepció, sokatmondó üzenet van mindeniken. Ma is állok és bámulom – immár ráncokat sejtető mosollyal – kíváncsian őket, keresem az ismerősöket rajta. Régi szeretett tanáraimat, akiknek sokat köszönhetek. Az újakat, akikkel nagyjából egy időben szőttük annak idején a terveket, és lám, ma már ők tanítják az újabb generációkat. Fiatalokat, akik ifjúsági csoportunkhoz tartoznak… mennyire fognak hiányozni a bibliaórákról, gyülekezeti alkalmakról.

Nézlek titeket. Higgyétek el, gyönyörűek vagytok! Frissek, fiatalok. És tökéletes a hajatok, üde a bőrötök, igazi a mosolyotok, tiszta a tekintetetek. Kergessétek el a gondolatot, amely azt súgja: nem vagytok elég jók, mert igenis, azok vagytok! Isten a maga képére és hasonlatosságára alkotott meg titeket, és a saját lelke munkálkodik bennetek! Vannak tálentumaitok, használjátok azokat! És bízzatok, reméljetek, szeressetek, hogy álmaitokat elérjétek!

Ma, a tablóitok előtt, visszaemlékszem a sajátomra, a kicsengetési képemre s az azóta eltelt tizennyolc évre. Mintha egy varázslatos tükörbe néznék, amely sokkal többet mutat önmagamnál. Ott van mellettem mindenki, akiket akkor szerettem, és azok is, akiket azóta megszerettem. Mellettem van a támaszom és három szép leányom. Ott cikáznak a sikerek, a beteljesült álmok, a tapasztalatok, kudarcokból való felállások, ledőlt akadályok, megbeszélt nézeteltérések, bocsánatkérések és megbocsátások. És sok-sok Istenbe vetett bizalom…

Buta voltam, amiért nem láttam magam szépnek. És buta voltam, amiért azt gondoltam, hogy egyedül kell véghezvinnem mindent. Azóta tudom, és nektek is megsúgom, Isten velem járt az úton. Láthatatlan erőként volt segítségem mindenben, amibe belevágtam. Kérlek titeket, hogy ezzel a hittel és bizalommal induljatok el! A vitorlátokat tárjátok ki szépen, hadd látszódjon rajta szépségetek, erőtök, tudásotok. Majd engedjétek bele az isteni hátszelet, hogy messze eljussatok!

Marosi Tünde