Felismeréstől a gyakorlatig

Molnár Enikő szerint az elmúlt években arra a következtetésre jutottak, hogy időközönként a kórházban történnek kiemelkedő beavatkozások, műtétek, esetleg olyan eseteket oldanak meg, amelyeket hasonló szintű intézetben nem, viszont vannak olyan alapterületek, ahol nap mint nap nem teljesítenek jól. Megvizsgálták, melyek azok a területek, ahol javítani kellene. Emellett számított még az is, hogy folyamatosan érkeznek új asszisztensek, és a szakma is nagyon sok téren állandóan változik, fejlődik. Ezek következében döntötték el: a mindennapi alapfeladatok egy részében javításra van szükség, hogy azokat megfelelő szintre emeljék.

Megszületett az elhatározás, hogy „rakják rendbe” az alapokat, ami az asszisztenseket illeti, de úgy, hogy közben évről évre követik is, van-e változás, javulás, sikerül-e megközelíteni azt a célt, hogy általánosan megfelelő szolgáltatási szintet sikerüljön elérni. A képzéseket is úgy állították össze, hogy az ápolás általános alapelemeire koncentrálnak, amelyeket minden asszisztensnek ismernie kell, függetlenül attól, milyen osztályon dolgozik.
 

A mindennapi gondokra figyelnek

Általában olyan problémákra összpontosítanak, amelyeket a kórházban tapasztalnak, a mindennapi tevékenység folyamán felmerülő gondokra, nehézségekre, ideértve azokat is, amelyeket a páciensek jeleznek. Ezeket a visszajelzéseket, tapasztalatokat a képzések előtt összesítik, és az előadók úgy állítják össze a mondandójukat, hogy ezekre a gondokra hangsúlyosan reflektáljanak. Azt remélik, hogy a képzés nyomán az ilyen esetek száma csökkenjen, optimális esetben egy részük el is tűnik – részletezte Molnár Enikő. Nyilván, ez egy hosszú folyamat, de már a tavalyi képzések után azt tapasztalták, hogy működik.

A tulajdonképpeni oktatás múlt év januárjában kezdődött, az azt megelőző időszak az előkészítésé volt, ebbe tartozott, hogy a kórházban dolgozó összes nővért, asszisztenst egy százkérdéses tesztnek vetették alá. A kérdések a tevékenység olyan területeire terjedtek ki, melyekről egyértelműen tudták, hogy gondok vannak, amelyekre fokozottan oda kell figyelni: a belső fertőzések, a páciensek követése, az orvosi dokumentumok, melyekhez az asszisztensnek is köze van, a sebellátás és kötődő eszközhasználat, laboratóriumi minták vétele. A felmérés névtelenül történt, a tesztek kiértékelése után az iCare csapata összesítette az eredményeket, és grafikonokat készítettek, melyek mutatták a kiindulópontot. A képzéssorozat lezárásakor egy újabb ilyen felmérést készítenek, majd az eredményeket összehasonlítják, hogy lássák, hol tartanak – vázolta a program főbb elemeit az ápolási igazgató.
 

Ügyes csapat állt össze

Az iCare-csapatot különböző osztályokról érkezett asszisztensek alkotják, akik az ötleteléssel, szervezéssel foglalkoznak. Kiválasztásuknál azok voltak a fő szempontok, hogy aktív, szakmailag jó emberekről legyen szó, akikre a munkatársaik úgymond felnéznek, szeretnének ezért a munkaközösségért tenni valamit, és hajlandóak áldozni erre a szabadidejükből.

A hosszú távú programokkal az a baj, hogy egy idő után az emberek megunják, belefáradnak, kezd lanyhulni a kedvük, és lassanként ellaposodik, majd meg is szűnik az egész. Esetükben szerencsére ez még nem igaz, a program két és fél éve zajlik, és a csapat tagjai még mindig jókedvvel találkoznak, komolyan foglalkoznak az egésszel, tartják a kapcsolatot az osztályokkal annak érdekében, hogy az emberek részt is vegyenek a képzésen, nagyon jó ötleteik vannak, kitartóak – értékelte Molnár Enikő.
 

Előadások, kiscsoportos foglalkozások

Ami a jelenlegi állást illeti, Molnár Enikő elmondta: nemrég zárult az első és hamarosan indul az idei második képzésmodul, ez alkalommal a gyógyszerezés, a kórházon belüli sürgősségek a téma, a felkért előadók erről tartanak előadásokat, illetve e köré rendeződnek az interaktív elő­adások. A kórház asszisztensei 12–13 alkalommal vesznek részt a két-három órás képzéseken, és az elméleti oktatás mellett gyakorlati is zajlik. A résztvevők száma a tematikától is függ, de átlagban 350 asszisztens vesz részt egy modulban, 20–25 fős csoportokban képzésenként.

Általában orvos–asszisztens páros tartja a képzéseket, ami nagyon jó. Az eddig felkért szakemberek jókedvvel és odaadással vettek részt, értékelik, és mondhatni, ki is használják a lehetőséget, ugyanis tudják, hogy később a mostani erőfeszítés meg fog térülni, hiszen a saját osztályaikon tevékenykedő asszisztensek munkáját is tudják ezáltal javítani – ismertette Molnár Enikő.

Az előadásokat, képzéseket igyekeznek úgy felépíteni, hogy élvezetesek legyenek. Elmúlt az ideje annak, hogy valaki kiáll és csak mondja a magáét, itt mindenki részt vesz, játékok, közösségépítő tevékenységek alkotják a képzést, illetve kötelező a visszajelzés a résztvevőktől, de javaslatokkal is élhetnek, hogy melyek azok a kérdések, amelyekkel többet kellene foglalkozni. Az ápolási igazgató szerint már kezdenek látszani az eredmények. Például a vérvétel alkalmával sérült és ezáltal nem felhasználható laboratóriumi minták száma szépen csökkent. Az idei első féléves képzéssorozat egyik modulja ezt a problémát járta körül. A nem megfelelő minta ebben az esetben nem azt jelentette, hogy a páciens végül pontos labor­eredmény nélkül maradt, hanem hogy azt meg kell ismételni, ami a betegnek, asszisztensnek, orvosnak egyaránt kellemetlen, emellett pénz- és időveszteség. A cél, hogy minél gördülékenyebb legyen minden, a páciens bizalmát ne ingassák meg ilyen esetek, illetve nem utolsó szempont, hogy kerüljék a pazarlást.
 

Közösségépítő jelleg

Tavaly januártól nyolc modul zajlott le, az elején bizalmatlanságba is botlottak, hiszen abban a percben, hogy kimozdítod az embereket a komfortzónájukból, a szakmai tudásukról kérdezed őket, picit elbizonytalanodnak, helyenként megkérdőjelezik. Mindenki nem fogadta kitörő örömmel a programot, hiszen a hétköznapok az asszisztensek számára nem egyszerűek a kórházban, és ez egy plusz feladat. A képzések előrehaladtával ugyanakkor egyre kiegyensúlyozottabb lett a hangulat, kevesebben hiányoztak, nem kellett túl gyakran noszogatni az embereket, hogy vegyenek részt. Mostanra a visszajelzések is egyértelműen pozitívak. Felismerték, hogy jó hangulatban telhetnek ezek a képzések, nincs számonkérés, nyíltan lehet beszélni a problémákról, és akár sajátságos, az illető osztályra jellemző problémákra is együtt lehet megoldást találni.

Fontos áttörés volt a képzések nyomán, hogy rájöhettek, a gondjaik nem egyediek, más osztályokon is előfordulnak, és nincsenek egyedül, együtt pedig könnyebben találnak megoldást. Érdekes tanulság volt, hogy az egy kapun belül, egy intézményben dolgozók nem ismerik egymást. A csoportos foglalkozásokon az előadók ezért úgy szervezik az embereket, hogy különböző osztályokról származók kerüljenek össze, és ezáltal jobban megismerjék egymást, valamint egymás munkáját. Létezik rivalizálás az osztályok között, ami bizonyos szintig rendben is van, de egymás munkáját megismerve kezdik jobban értékelni a másik tevékenységét.
 

Folyamatos tanulás

Elviekben ennek a kezdeményezésnek, programnak nem kellene hogy vége legyen, nem lehet vége, hiszen egy olyan területről van szó, ahol a folyamatos képzés elengedhetetlen.

A régebben a rendszerben lévők esetében nem árt felfrissíteni az alaptudást, még akkor is, ha ennek adott elemeivel a napi munkában nem találkoznak. De ott van az is, hogy állandóan érkeznek újabb és újabb emberek, akiknél az iskolában megszerzett tudás ugyan megvan, de hiányzik a gyakorlati, kórházi tapasztalat, vagy ha meg is van, el kell azt mélyíteni – véli Molnár Enikő. Emellett rengeteg új eszköz, módszer jelenik meg, amelyek ismerete szintén nagyon fontos, amint a sajátos kórházi procedúrák elsajátítása is. A képzéssel meg lehet könnyíteni ezt a tanulási, tapasztalatszerzési folyamatot is, amely által magabiztosabbakká is válhatnak a munkavégzésben.

(A gyógyítás szolgálatában rovatunk a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház és a Háromszék együttműködésével készül.)