Olyan időkben, amikor az olvasói szokások átalakulásának szépítésével takarjuk a kegyetlen igazságot, miszerint egyre kevesebben olvasnak – nemhogy Háromszéket vagy nyomtatott újságot, hanem egyáltalán: betűket, szavakat, mondatot.

Ünnepelhetnénk, hogy mi még itt mindig vagyunk. Hogy az új média korában, amikor a kommunikációs szakértők emberek helyett immár felhasználókról beszélnek, akik az egyperces videókat is hosszúnak ítélik, mi még nem átallunk negyedórákat kitöltő „tartalmakat”, célratörő, pontos tájékoztatást kínálni a körülöttünk zajló, helyben történő világról.

Vagy szólhatna eme ünnepi vezércikk arról, hogy mennyi minden rejlik a betűk mögött. Kíváncsiság, izgalom az újságíró lelkében. Feszültség, stressz, idegesség, néha düh az estébe, olykor éjszakába nyúló munkafolyamat során. Hajnalosan útnak induló sofőrök, kora reggel sietve lépdelő lapkihordók. Öröm és hála minden reggel, amikor az újságosbódéban sorban állnak az emberek, a postaládából izgatottan veszik ki a lapot, a kávé illata pedig több ezer háromszéki otthonban a friss újság jellegzetes nyomdaszagával keveredik.

De mégiscsak arról kell szólnia eme ünnepi vezércikknek, ami a legfontosabb, ami nélkül e tízezredik lapszám nem jelenhetne meg: Önökről, a tisztelt olvasókról. Akiket ismerünk. Sokukat személyesen, másokat megjegyzéseikből, kritikáikból, gratulációikból, kéréseikből, észrevételeikből, köszöneteikből, számonkéréseikből. S ha olvasóink kapcsán szólhat eme ünnepi vezércikk kicsit rólam is, hát bevallom: lopva örülni szoktam akkor, amikor kollégáim éppen idegesek. Amikor csörög a telefon a szerkesztőségben, és szól a panasz, hogy valamelyik utcába ma nem jutott el az újság. Mert lebetegedett a kézbesítő, mert elakadt az autó – a terjesztés, kézbesítés rengeteg bajjal, buktatóval jár, gyakorlatilag lehetetlen, hogy e láncolatba olykor ne csússzon be kisebb baki, amit gyorsan orvosolni kell, és amihez az esetek elsöprő többségében megértően viszonyulnak előfizetőink. Attól még persze rettentően kellemetlen, kényelmetlen számunkra minden reklamáció, de miközben kollégáim a lehető leggyorsabban próbálják megoldani a problémát, én néhány pillanatig titkon mégis boldog vagyok. Mert ilyenkor mutatkozik meg leginkább az a hihetetlenül erős ragaszkodás, amit hűséges olvasóink tanúsítanak a lap iránt: amikor már-már kétségbeesetten kérdezik, hogy mi lesz akkor velük aznap újság nélkül, mert annyira megszokták, annyira hozzájuk nőtt, hogy nem is tudják elképzelni a napjukat Háromszék nélkül.

Tízezerszer tízezer köszönet is kevés lenne az ilyen szavakért. Mert újság addig van, amíg hiányzik, ha nincs.

Fotó: Albert Levente