Néhányan a múltban élnek – a múltat éltetik – azáltal, hogy nem tudnak elszakadni valami régen megtörtént dologtól, legyen az akár pozitív vagy negatív történés. Illetve ez a kötődés lehet egy személyhez is, aki már – valamilyen okból kifolyólag – nem az életük része.

Ezzel az a gond, hogy a jelen pillanat megélése nem történik meg, mert a múlthoz ragaszkodva az itt és mostban adódó lehetőségek nem láthatók meg, és lehetetetlen az előrehaladás, ha a régi mechanizmusok, szokások, érzések, gondolatok működtetnek. Esély sincs megújulásra, ha a mókuskerékből tudatosan ki nem szállunk.

A másik véglet, amikor némelyek – szintén a jelen helyett – a jövőben élnek, ábrándoznak. Semmi nem köti a valósághoz, hiszen egy álomvilág lebeg a szemük előtt, így elvesztődik a gyakorlati cselekvés lehetősége, pillanata. Amikor előbb-utóbb mégis ráeszmélnek a realitásra, akkor a tapasztalatok hiánya miatt lesz nagy az üresség.

Ez nem azt jelenti, hogy az emlékezés vagy a tervezés rossz, hanem hogy a múlt és jövő képei ne legyenek a jelen pillanat megélésének eltiprói, ugyanis ha egyszer feleszmél az ember, hogy nem volt jelen saját életében, akkor az elvesztegetett idő fájdalmával kell megbirkóznia.

A múltat úgy lehet használhatóvá tenni, ha tanulságot vonunk le, tanulunk belőle, illetve a jövőkép lehet a motiváció és az iránytű, amerre haladni kívánunk. De mindeközben a legfontosabb, hogy éljünk a mában, merjünk cselekedni, új kihívásokat megcélozni, vállaljunk felelősséget, hiszen így napról napra mindig válaszhatunk és dönthetünk, hogy csak azt engedjük be az életünkbe, ami felemel és az álmunk beteljesülése felé visz.

Keresztes Erika bizalmi tanácsadó