Az erős felhatalmazás óriási felelősséggel jár, ezt pedig munkával szolgálja meg az RMDSZ: „nekünk a magyar érdek lesz az első az Európai Parlamentben, és a helyi közösségek érdeke az önkormányzatokban” – fogalmazott Winkler Gyula, a szövetség Hunyad megyei szervezetének elnöke dévai sajtótájékoztatóján az európai parlamenti választások eredményét értékelve.
Az RMDSZ újabb mandátummal megbízott EP-képviselője köszönetet mondott az erdélyi magyaroknak, hogy a szövetséget választották. Felidézte, az elmúlt időszakban Erdély minden szegletét bejárva keresték fel a magyar közösségeket, és elmondták, mi a tétje a választásnak. Úgy vélte, a jó eredmény azt jelzi, hogy az erdélyi magyarok megértették üzenetüket.
Winkler Gyula kitért a Hunyad megyei eredményekre és elmondta, hogy négy év után Vajdahunyadon sikerült visszakerülni a helyi önkormányzatba, ahol Dévához hasonlóan két tanácstagi mandátumuk lesz, megyeszerte, községi szinten pedig hat RMDSZ-es tanácstagi mandátumot szereztek. „Szórványközösség vagyunk, de összetartó, jövőbe tekintő közösség, amely most megmutatta erejét, hiszen szavazatszámban növekedtünk” – hangsúlyozta az RMDSZ Hunyad megyei elnöke. Megjegyezte, „Hunyad megyében és más szórványközösségekben is sikerült olyan szavazókat is megszólítani, akik eddig nem velünk voltak, de most felismerték és elismerték: munkánkkal egész Erdély javát szolgáljuk, az egész térség fejlődése fontos számunkra” – fejtette ki.