Ezt látván a béka, magában kezde mondani: ,,Bizony szép és nagy állat ez! De mindezáltal én is lehetnék olyan nagy és temérdek, mert ráncos és rettes a bőrem. Ha ez okaért megtartom lélegzetemet, és felfúvom magamat, én is oly nagy lehetek, mint ez öker." És ottan kiterjeszté lábait, és fel kezdé fúni magát, és naggyá mutatni. (...) Az eredeti mesétől eltérően azonban a mi békánknak sikerült túlnőnie igencsak lomha ökrünkön, ezáltal is elkerülve azt, hogy meg kezdjen a bőre harsogni és szakadni, és ottan kiomlani a béli, és meghalni, annak rendje és fabulamódja szerint. Hadd hasadjon helyette az ökör bőre... az irigységtől. És az új hajnal... az ökörbékáé. No, ezek után visszaugrálva a realitás flekkben mérhető mezsgyéjére, rá kell ébrednem, hogy annyi bennem a felfeslő dilemma, mint békánk bőrén a ránc. Olvasom ugyanis megyénk vezető lapjában Böjtelő havának negyedik napján, hogy ,,Tüntetést szerveznek a történelmi egyházak (A magyar intézményvezetők védelmében)". Ez eddig rendben is volna. Le is zajlott ez vasárnap, annak rendje és módja szerint. Tovább okítom magam: ,,Az egyházak kezdeményezését mind az RMDSZ, mind a Magyar Polgári Párt támogatja." Ez még inkább rendjén van. Így is kell. Akarom mondani: illik. Ami szerény logikai képességeimbe vetett hitemet ingatja az, hogy annak idején, Nagyboldogasszony havának derekán (17.) valami ilyesmit lebbentett felém a média szele: ,,Megvédi az RMDSZ a magyar intézményvezetőket, ha szükséges, tiltakozó megmozdulásokat is szervez, hogy tudatosodjék, nem néhány ember, hanem a magyar közösség óhaja, hogy helyükön maradjanak a magyar szakemberek — szögezte le Albert Álmos, a szövetség alsó-háromszéki területi elnöke". Erre a gyors válasz (23.): ,,Szégyenletesnek tartja az MPP háromszéki elnöke, Kulcsár-Terza József Albert Álmos RMDSZ-elnök nyilatkozatát, miszerint a szövetség utcai tiltakozásra hívná az embereket a magyar intézményvezetők védelmében." Újabb szerva, Máról holnapra (22.): ,,Még súlyosabb a helyzet, ha ezt nemzetiségi szempontból tekintjük. Az RMDSZ ellenzékbe való szorításával valóságos magyartalanítási láz indult meg az intézmények háza táján Erdélyben, s eljön az óra, amikor egyetlen magyar nemzetiségű középszintű helyi vezető sem lesz, nem is beszélve a prefektusokról és alprefektusokról." Újabb ellenütés, margóra jegyezve (28.): ,,Ne vezessük félre állandóan az embereket, nem MAGYARTALANÍTÁSRÓL, hanem egyszerűen RMDSZ-telenítésről van szó a politikai gyakorlatnak megfelelően. (...) A nemzetéhez ragaszkodó és nemzetét féltő ember (...) nem csinál hülyét az emberekből azzal, hogy felvonultatja őket az utcákon." Hm. Rövid történelmi áttekintésünk tovább gördül (30.): ,,Az MPP aggályosnak tartja, hogy politikai szempontok miatt menesztenének a kormánypártok számos magyar vezetőt, de úgy véli, az utcai tüntetésnek utolsó és elkerülhetetlen megoldásnak szabad lennie." Tovább fokozva (31.): ,,Az elmaradt kapcsolatfelvételt, az idejében történő egyeztetést utólag nehéz pótolni, s megtörténhet, a tiltakozással való riogatás már a sokkal kisebb cél elérésére sem lesz elegendő, s bekövetkezik, amit Albert Álmos is elképesztőnek nevezett: kilencven éve első alkalommal teljesen román vezetése lesz a megyei kormányhivatalnak." És ekkor — minő égi jel — Háromszék lankáin hirtelen legördült a Megvilágosodás. Míg az egyik fél még mindig a ,,saját ölébe hull a kéz, saját nyomába ragad a láb, a szó üres edény, körbe sétálsz a peremén" eredményességének jegyében elakadt a dimenziók közötti tolóajtók küszöbén (Böjtelő hava 3.): ,,A tiltakozás formáiról nem döntött a szövetség, korábban utcai tüntetéseket is kilátásba helyeztek", mások, másutt, másként cselekedtek, mondhatni gyorsan és helyesen, ha már levegőben volt a labda. Erre jön a hűha (4.): ,,Kulcsár Terza József, az MPP háromszéki szervezetének elnöke lapunknak elmondta: támogatják a kezdeményezést, fontosnak tartják a magyarság arányos képviseletét, és arra buzdítják híveiket, vegyenek részt a tiltakozó megmozduláson." És az újabb hűha (5.): ,,A tiltakozás gondolata először György Ervin leváltása előtt, a prefektus és papok közti találkozáson merült fel. (...) Kérésünk oly csekély, már a kezdet kezdetén a világ legtermészetesebb dolgának kellett volna lennie, hogy mifelénk az intézményvezetőknek etnikai arányuknak megfelelően magyaroknak kell lenniük. (...) Nyíltan kitetszik, ami most történik, csak eszköz abban a be nem vallott szándékban, ami Ceauşescu óta, de még régebb él, esetleg a módszerek mások, de a cél ugyanaz: e magyar régió elrománosítása és végleges bekebelezése." És a pont ama pilvaxi betűn: ,,Mi, egyházi emberek úgy érezzük, szomorú dolog, hogy tizenkilenc évvel a rendszerváltás után nekünk kell ezt a tiltakozást megszerveznünk." No, ennyit a lustán ,,moráló" ökörről és a béká(k)ról. A záróakkord (4.): ,,Amit több éve nem sikerült elérnie az erdélyi magyar politikai elitnek, a választások után kialakult helyzet következtében megvalósulni látszik: a magyar intézményvezetők eltávolítása egy táborba sodorta az eddig feloldhatatlannak látszó ellentétek által elválasztott pártokat." Illetve, többé egyikük sem „csinál hülyét az emberekből azzal, hogy felvonultatja őket az utcákon" — idézhetném, ha gonoszkodni akarnék. Persze nem idézek. Egyszerűen ugorja át a kedves olvasó. Mintha ott sem lenne. Nagyobb a tét ennél. Nem akarok én ünneprontó lenni, csak helyi kis politikai méhkasunk ,,következetes", három hétbe zanzásított, igencsak belterjes életére próbáltam rávilágítani néhány margóra vetett jegyzet alapján. Képzeljék már el, ha csendben, már az első percek balzsamos egyetértésében el lehetett volna jutni eddig a pillanatig. Mennyire nem ránk vallana... Következetességünkre, fabuláinkra, ökörbékaságunkra. Ha mindenkori tojóként nem tennénk meg azt az egy-két nyilatkozat-tiszteletkört a mindenkori kakas előtt... Még könnyűvérűnek néznének valakik. Mondjuk az etiópok... Akár a politikát, úgy általában.
