VidékfejlesztésTucatnyi nyertes pályázat az állattenyésztésben

2024. július 2., kedd, Gazdakör

Az állattenyésztők által fejlesztésre tavaly letett pályázatok elbírálását a megyei hivataloknak május 23-ig kellett befejezniük. A múlt hét közepén megkezdték az eredményhirdetést a szarvasmarhatelepek korszerűsítésénél. A nyertesek kezdeti listáján 59 pályázat szerepel, ebből 12 Kovászna megyei.

  • Igyekeznek a háromszéki szarvasmarha-tenyésztők. Albert Levente felvétele
    Igyekeznek a háromszéki szarvasmarha-tenyésztők. Albert Levente felvétele

Az állattenyésztés fejlesztésére 224,6 millió eurót szántak, a kiírás tavaly december 20-án indult, a pályázatok letevésének határideje április 30-a volt. A teljes összeget ágazatonként megosztották, a legtöbb pénzt, 98,8 millió eurót a sertéstenyésztők kapták, a szarvasmarha-tenyésztők 67,4, a juh- és kecsketartók 15,7, a háztáji szárnyast és egyéb állatot nevelők, valamint a méhészek 22,4, a tojótyúkfarmok (feljavított zárt ketreces tartásra és a szabadtartásos átállásra) 22,2 millió euróra pályázhattak. Minden alösszetevőnél túligénylés volt, a letett pályázatok összértéke meghaladja az ágazatonként pályázható összeget.

A legnagyobb versengés a szarvasmarhatelepek korszerűsítésénél alakult ki, országos szinten 299 pályázatot tettek le 241,9 millió euró értékben, tehát ennél az alösszetevőnél 359 százalékos a túligénylés. A megyei hivatal szakembereitől kapott információ szerint a múlt hét közepén megkezdték az eredményhirdetést. Az állattenyésztő telepek, farmok fejlesztésére a megyéből összesen 26 pályázatot tettek le, ebből négy pályázat építkezést is magában foglal, 22 pályázó az állattenyésztésben és a takarmánytermesztésben használatos gépeket vásárolna az elnyert támogatásból. A támogatás maximális értéke egyszerű gépvásárlás esetén 300 000 euró, de ahol építkezés megvalósítására, illetve istállókorszerűsítést célzó berendezésekre (pl. automata itatók és etetők, fejőrobotok stb.) vásárlására pályáztak, akkor a támogatás felső határértéke 2 millió euró volt.

A 26 Kovászna megyei pályázat közül 23 szarvasmarhafarmok korszerűsítésére irányul, 2 pályázat a juhos ágazatból érkezett, egy a sertéstenyésztésből. A szarvasmarhás pályázatok mostani rangsorolásánál csak 85 pontos és azon felüli pályázatok kerültek fel a nyertesek listájára, melyen 59-en szerepelnek, közülük 12 Kovászna megyei. 11 háromszéki gazdálkodó a gépparkját újítja fel a támogatásból, egy miklósvári gazda pedig tejelőtehén-farmot épít.
Tehát eddig a megyében letett 23 szarvasmarhás pályázatból 12 nyert, és van remény további pályázók sikerére is, ugyanis még 18,5 millió euró maradt a kisebb pontszámú pályázatok kifizetésére.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1299
szavazógép
2024-07-02: Szabadidő - :

A nap fotója

2024-07-02: Gazdakör - Incze Péter:

Tolongás a gépvásárlási támogatásokért

A Vidéki Beruházásokat Kifizető Ügynökség (AFIR) múlt kedd óta fogadja a pályázatokat a gépvásárlást támogató 4.1.1-es intézkedésre. A múlt hét végéig a cukorrépa-termesztők mindössze három, a szövetkezetek és termelői csoportok tíz pályázatot töltöttek fel, a nagy érdeklődés miatt szoros verseny alakult ki azonban a növény- és takarmánytermesztő mezőgazdasági cégek, engedélyezett fizikai személyek (PFA-k), egyéni és családi vállalkozások pályázatainál.