Az Egyesült Államok egybillió dollárt mozgósíthat a bankrendszer felélesztésére

2009. február 11., szerda, Világfigyelő

Több mint egybillió dollár állami és privát tőkét mozgósíthat az amerikai kormány programja az évtizedek óta legsúlyosabb gazdasági válság kezelésére, a befagyott hitelpiacok felélesztésére — közölte Timothy Geithner pénzügyminiszter tegnap.

A tárcavezető értékelése szerint ,,az amerikai pénzügyi rendszer kritikus részei sérültek". Rámutatott, hogy a rendszer jelenleg a felépülés ellenében működik, és ezen a veszélyes folyamaton változtatni kell. Geithner azzal kapcsolatban tett bejelentést, hogy az Obama-adminisztráció miképpen fogja felhasználni a tavaly elfogadott bankmentő csomag második, 350 milliárd dolláros részét. A miniszter közölte, a hitelpiacok felszabadítására a korábban tervezett 20 milliárd helyett 100 milliárd dollárt költenek, hogy a fogyasztók és a vállalatok hitelekhez juthassanak. Az új elképzelések lehetővé tennék akár 500 milliárd dollárnyi ,,mérgezett" eszköz kitisztogatását a bankok könyveiből, és egybillió dollárnyi új hitelezést támogatnának. Hangsúlyozta, hogy a gazdasági válságból való kilábalás kulcseleme a pénzügyi rendszer meggyógyítása, ,,hitelek nélkül a gazdaságok nem növekedhetnek". Azt mondta, hogy a gazdasági felépülésért két fronton kell harcolni: egyfelől fel kell lendíteni a munkahelyteremtést és a beruházásokat, ezt szolgálja a kongresszus által elfogadandó, körülbelül 800 milliárd dolláros gazdaságélénkítő program, másfelől újra meg kell indítani a hitelek áramlását a családok és vállalkozások számára, amihez a bankmentő terv nyújt forrásokat. Értékelése szerint a kongresszus gyorsan és bátran cselekedett tavaly ősszel, a globális válság erősödésekor, amikor elfogadta az akkor 700 milliárd dollárra méretezett bankmentő csomagot. A kormány ennek köszönhetően meg tudta menteni a pénzügyi rendszert a katasztrofális csődtől. — A lépések teljes mértékben szükségesek, de elégtelenek voltak — jelentette ki. A Bush-kormány által nyújtott támogatás szerinte nem volt átfogó vagy elég gyors, hogy megfordítsa a válságjelenségeket, a pénzeket korlátozott átláthatóság és felügyelet mellett használták fel, ezért nőtt a bizalmatlanság. — Növelte a közvélemény bizalmatlanságát, hogy azok az intézmények kaptak nagy állami támogatást alig ellenőrzött körülmények között, amelyek maguk járultak hozzá a válsághoz — mondta Geithner. Hozzátette: az Obama-kormány új tőketámogatási programot kezdeményez, hogy a bankok megtisztíthassák és megerősítsék mérlegüket. Kifejtette, a támogatásokat olyan feltételekhez kötik, amelyek biztosítják majd, hogy minden egyes dollár a hitelezést erősítse. A kormány és a magánszektor partnersége alapján a magánbefektetőket is be akarják vonni a banki könyvek megtisztításának folyamatába. A miniszter pénzügyi alap létrehozását említette, állami és magántőke társításával. Ezt a folyamatot a kormány 250—500 milliárd dollárral támogathatja. A pénzügyminiszter kijelentette, hogy az új, átfogó stratégia pénzbe és időbe fog kerülni, kockázatos lesz. A programot módosítani kell majd a feltételek változásával, olyan módszereket kell kipróbálni, amelyekre korábban nem volt példa. De a vezérelv a nyíltság és az elszámoltathatóság lesz — szögezte le.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1351
szavazógép
2009-02-11: Közélet - x:

Hódok Háromszéken

Nagy sikerként értékelte a hódok meghonosodását két háromszéki folyóban Hobincu Zoltán, a megyei környezetvédelmi hivatal igazgatója.
2009-02-11: Világfigyelő - x:

Gyurcsány jogi eljárást kér a Magyar Hírlap ellen

Gyurcsány Ferenc azt kéri, hogy az állami tulajdonú vállalatok, az állami intézmények mondják le elvfizetéseiket, és ne hirdessenek, reklámozzanak a Magyar Hírlapban a hétfőn megjelent Betelt a pohár című publicisztika miatt — közölte Budai Bernadett kormányszóvivő tegnap. A napilap főszerkesztője mindezt ellehetetlenítési kísérletnek nevezte.