Mi, hol, mikor?

2024. július 8., hétfő, Mi, hol, mikor?

Könyvbemutató
MANDICS GYÖRGY-KÖNYVBEMUTATÓ. Ma 18 órától a Kovásznai Városi Művelődési Ház Ignácz Rózsa-termében Bolyai Jánosról tart előadást Mandics György (sz. 1943, Temesvár) matematikus, kultúrtörténész, költő, regényíró és polihisztor. Házigazda és beszélgetőtárs: Gazda József művészeti író, kritikus, a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület alapítója, tiszteletbeli elnöke.

A találkozón bemutatásra kerül és a helyszínen megvásárolható lesz a szerző Irodalmi Jelen Könyvkiadónál megjelent gyűjteményes verseskötete, mely a néhai M. Veress Zsuzsannával 1979-ben közösen írt, a Bolyai János jegyzeteiből címmel megjelent kötet apokrif költeményeiből is tartalmaz részleteket. Az esemény társszervezője a kovásznai Városi Művelődési Ház.

KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ. Július 9-én, kedden 18 órától a sepsiszentgyörgyi unitárius gyülekezet imatermében közönségtalálkozó lesz Mandics György íróval a 200 évvel ezelőtt megírt Bolyai János levelével kapcsolatban, mely egy új világ teremtéséről szól.

 

Zene
ORGONAKONCERT. Július 10-én, szerdán a 18 órás szentmisét követően Kiss Gergő ifjú orgonaművész koncertezik a sepsiszentgyörgyi Krisztus Király-templomban.

 

Mozi
FILMBEMUTATÓ. Magyarország érdemes művésze, a Munkácsy Mihály-díjas Baska József festőművész gyermekkori élményeit és a száműzetés traumáját eleveníti fel a Baska magyarul beszél című dokumentumfilm, mely a festő mellett annak a több tízezer magyarnak is emléket állít, akit 1945 után kitelepítettek Csehszlovákiából. A film erdélyi premierjére július 9-én, kedden 18 órától kerül sor Sepsiszentgyörgyön a Művész moziban. Az alkotás elnyerte a Magyar Mozgókép Fesztiválon a legjobb rövid dokumentumfilmnek járó díjat. n Július 10-én, szerdán 18 órától Kovásznán, a Kovászna Városi Művelődési Központban mutatják be a dokumentumfilmet. A vetítéseket mindkét helyszínen közönségtalálkozó követi, Szebeni Zsuzsanna színháztörténész, a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet vezetője Baska Barbarával, a dokumentumfilm írójával és rendezőjével beszélget.
MŰVÉSZ MOZI. A sepsiszentgyörgyi mozi ma zárva tart. A keddi műsor: 16.15-től Agymanók 2. (románul beszélő), 16.30-tól Nina és a sündisznó titka (magyarul beszélő), 18.15-től DogMan – A kutyák ura (román feliratos), 20.30-tól Hang nélkül: Első nap (magyarul beszélő), 20.45-től Piszkos románc (román feliratos); szerdán: 16.30-tól Gru 4. (magyarul beszélő) és Nina és a sündisznó titka (románul beszélő), 18.15-től Most vagy soha! (magyar történelmi) és A fattyú (román feliratos), 20.30-tól Semmelweis (magyar filmdráma), 20.45-től Ördögűzés (román feliratos); csütörtökön: 16.15-től Gru 4. (románul beszélő), 16.30-tól Agymanók 2. (magyarul beszélő), 18.15-től Motorosok (magyarul beszélő), 18.30-tól Hang nélkül: Első nap (magyarul beszélő), 20.30-tól Ördögűzés (magyarul beszélő), 20.45-től Piszkos románc (magyarul beszélő).

 

Hitvilág
LELKIGYAKORLAT. Július 11–13. között lelkigyakorlatot tart a sepsiszentgyörgyi Szent József-templomban a horvátországi Mijo Barada. Témája: Isten irgalmassága. A program három teljes napot tart csütörtöktől szombatig. Jelentkezés és részletek a Szent József-plébánia Facebook-oldalán.
NYÁRI MISEREND. Sepsiszentgyörgyön júliusban és augusztusban a nyári miserend programja a katolikus templomokban: a Krisztus Király-templomban: hétfőn, kedden és csütörtökön 7.30-tól, szerdán, pénteken és szombaton 18 órától, vasárnap 9, 11 és 18 órától; a Szent József-templomban hétfőn, szerdán, pénteken 7 órától, kedden, csütörtökön, szombaton 18 órától, vasárnap 8, 10, 12, 18 órától; a Szent Gellért-templomban: hétfőtől szombatig 19 órától, vasárnap 10.30 és 19 órától; a Szent Benedek-templomban hétfőtől szombatig 8 órától, vasárnap 9.30-tól román nyelven, 11.30-tól magyar nyelven.

 

Rádió
A MÁRIA RÁDIÓ sepsiszentgyörgyi stúdiójának mai élő adásai: 13 órától Szeretetláng rózsafüzér, 13.20-tól ima a békéért, 13.30-tól zenés köszöntő, 14.40-től és 17 órától imaszándékok fogadása, 15 órától Irgalmasság rózsafüzére, 17.15-től Örvendetes rózsafüzér, 17.50-től Jézus Vére litánia, 18 órától szentmise Csernakeresztúrról, 18.50-től A hét plébániája, 19 órától Úrangyala, 19.30-tól műsorismertető, 19.40-től Zsolozsma – esti dicséret, 21.25-től Effata, nyílj meg! – Görgényi Tünde és Bajcsi Tibor műsora. Honlap: mariaradio.ro.

 

Nyitvatartás a könyvtárban
A sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár szeptember 10-ig nyári nyitvatartási rend szerint várja olvasóit. Kölcsönző: kedden 9–19 óráig, szerdától péntekig 9–17 óráig, szombaton 9–13 óráig. Olvasóterem: keddtől péntekig 10–17 óráig, szombaton zárva. Gyermekkönyvtár: kedden 10–19 óráig, szerdától péntekig 10–17 óráig, szombaton 9–13 óráig. A Sport utcai Fiókkönyvtár programja nem változik.

 

Röviden
VÍZELZÁRÁS. Javítási munkálatok miatt ma 8–18 óráig Sepsiszentgyörgyön a Lázár Mihály utcában szünetel az ivóvízellátás.
LOMTALANÍTÁS. A Tega Rt. régi bútorokat, gumiabroncsokat, elektronikai hulladékokat, régi ruhákat szállít el ma Kommandón, kedden Szotyorban, szerdán Kilyénben. Honlap: tega.ro/hu.

 

Ügyelet
GYÓGYSZERTÁR. Sepsiszentgyörgyön ma 20–6 óráig a Csíki utcai 231-es Dona gyógyszertár teljesít éjszakai szolgálatot (telefon: 0372 407 231). Kézdivásárhelyen ma a Gábor Áron utcai Ambrózia II. (0267 360 608) gyógyszertár a szolgálatos. Honlap: colegfarmcovasna.ro/hu.
FOGÁSZAT. Sepsiszentgyörgyön egész héten 9–12 óráig a Sport utca 3. szám, 1/I/1. alatti Oral Care rendelőben fogadják a sürgősségi eseteket (telefon: 0267 708 465). Honlap: dspcovasna.ro/hu.

 

Megjelent
A Székelyföld júliusi számában verssel jelentkezik Terék Anna, Karácsonyi Zsolt, Ágh István, Kristó Tibor, Ódor Fanna, Demeter Arnold, Bíró József. Rövid prózát közöl Magyary Ágnes, Oberczián Géza, Horváth Ildikó, Nagy Anita, Ványai Fehér József. A további tartalom: a Literata Hungarica rovatban Fancsali Róbert: De rehabilitálódik-e a történet? (Bodor Ádám és a közép-európai mágikus atmoszféra); Kelet Népe – Obrusánszky Borbála: Ólomöntés az eurázsiai sztyeppei térségben; A Ködoszlás című történelmi rovatban Gyila Sándor Léphetsz-e kétszer ugyanabba a mofettába? című írása olvasható, majd Kisgyörgy Zoltán Háromszéki címke-sztoriját (Borvizek a kisgrafikák világában) is megtaláljuk. Lőrinczi Dénes: Adalékok az előpataki fürdő közbiztonságához; Fél évszázadnyi mofettázás (Incze Réka beszélgetése Portik Lászlóval); Vox Temporis – Aki kenyeret és futballt kínál a népnek (Csinta Samu beszélgetése Diószegi László üzletember-klubvezetővel); Szemle – Borcsa János: Dokumentum – memoár – szépirodalom (Dáné Szilárd szerk.: Anyanyelv és lelkiismeret); Nyeste Emőke: Az önmegismerés mágikus valósága (Miklóssi Szabó István: Holdanya unokája), P. Buzogány Árpád: Mégis üzenjünk az utókornak? (Szente B. Levente: Elaludt fejed alatt a fény); Zsidó Ferenc: Az elugró zerge megpillantása (Tamás Dénes: A tó). A júliusi lapszámot Nemes András Csaba munkáival illusztrálták. Kapható a H–Press Kft. lapárudáiban.

 

Képernyő
TVR1. Ma 15 órától: Beszélgetések a kávéházban – Benedek Dezső amerikai professzor nemcsak könyveket olvasott és írt, hanem elképesztő történeteket élt át. Négy évet töltött őslakosokkal a Tajvan délkeleti partvidékén található Irala szigetén, ahol a yami törzs kultúráját kutatta a nyolcvanas években. A szigeten nem volt sem iskola, sem tanár, az ott élő emberek csak a szájról-szájra átadott ősök énekéből tanulhattak, ez a mitológia jelentette számukra a valóságot. (második rész; házigazda: B. Nagy Veronika) u Legnagyobbtól legkisebbig – Hagyományőrzők Moldvában – Néhány férfi és tucatnyi nő: három-négy, de nem egyszer hét gyermeket felnevelő édesanya, feleség, gyakran már nagymama. Többnyire egyszerű emberek, egy kultúra megőrzésének felelősségével a vállukon. Ők azok a moldvai csángó magyarok, akik több évtizedes önkéntes munka után, most már a Moldvai Csángó Magyarok Szövetségének alkalmazottjaiként folytatják azt a hivatást, amit csakis ők tudnak jól elvégezni: a népi kultúra őrzését, átadását és visszatanítását.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 813
szavazógép
2024-07-05: Sport - :

A bajnoki címvédőhöz került a Szuperkupa (Labdarúgás)

Elrajtolt a 2024–2025. évi labdarúgó idény Romániában, csütörtökön a bajnoki címvédő FCSB és a kupagyőztes Vajdahunyadi Corvinul összecsapott a Szuperkupa döntőjében. Remekül játszva igazolta a papírformát a bukaresti csapat, amely 3–0-ra diadalmaskodott másodosztályú riválisa felett, így 2013 után ismét Szuperkupa-győzelmet ünnepelhetett.
2024-07-08: Elhalálozás - :

Elhalálozás