A kétszáztíz éve született Kemény Zsigmond író tömör élettörténetét Szinnyei József Magyar írók élete és munkái című életrajzi lexikona 1900-ban Budapesten kiadott VII. kötetében megjelent szócikk alapján közöljük.
Magyargyerőmonostori báró Kemény Zsigmond publicista-regényíró, a Magyar Tudományos Akadémia igazgatótanácsi tagja, a Kisfaludy Társaság elnöke, báró Kemény Sámuel és Csóka Rozália fia 1814. június 26-án született Alvincen.
Tanulmányait Zalatnán kezdte a katolikus iskolában, 1823-tól pedig tizenegy évig a nagyenyedi evangéliumi református iskola növendéke volt, hol tanárának, id. Szász Károlynak a társaságában és baráti körében élt. 1834-ben az erdélyi országgyűlés megnyitásakor Kolozsvárra költözött, hol ismeretségbe s baráti viszonyba lépett Erdély nevezetes fiaival, szellemi rokonaival. Az országgyűlés végéig (1835) Kolozsváron időzött, tanulva, készülve, ismerkedve. Azután jószágára Maroskapudra (Magyarkapud – szerk. megj.) vonult; ott olvasott és gazdálkodott 1837-ig, majd Marosvásárhelyre, az erdélyi joggyakorló ifjúság gyülekezőhelyére ment a kancelláriára. Itt maradt 1839-ig. Még ez évben felment Bécsbe, ahol az egyetemen bonctudományt, orvosi vegytant, természettudományokat, fiziológiát hallgatott egy év és nyolc hónapig. Visszament Kolozsvárra, s a tudomány felsőbbségével avatkozott a közügyek vezetésébe mint az ellenzékkel szimpatizáló, de saját útján haladó publicista.
1840 végén elvállalta s 1841-ben vezette az Erdélyi Hiradó, az erdélyi alkotmányos ellenzék lapját; egyszersmind a Kolozs megyei gyűléseken is fellépett, sokat, erélyesen és alaposan szónokolt s küzdött elvei mellett, és azoknak többséget is szerzett. Fő elvekben, a haladás és szabadság utáni vágyban megegyezett a régi Kolozs megyei ellenzékkel és annak előharcosával, báró Kemény Dénes rokonával. Ezen irány átmenet az egész országgyűlésre is, miben Keménynek fő érdeme volt. 1842-ben ismét visszament Kapudra, hol néhány évig fáradhatatlanul olvasott, gondolkozott és írt.
A Magyar Tudományos Akadémia 1843. október 7-én választotta meg levelező tagjai sorába (1847. december 29-én tiszteleti tag, 1867. március 17-én az igazgatótanács tagjává vált). Eközben sok időt töltött Zsibón báró Wesselényi Miklósnál, akivel ekkor kötött benső, bizalmas barátságot. Széchenyi meghívta a Független című nagy politikai orgánuma szerkesztésére, találkozott is a gróffal Debrecenben; azonban nem állt az elveivel ellenkező lap élére. Inkább szerényebb állást választott, melyre báró Eötvös József hívta meg, és így lett a Pesti Hírlap munkatársa, melynek politikai elveit és irányait a magáéinak ismerte. 1846 végén Pestre költözött. 1847-ben Olaszországba, Velencébe utazott. 1848-ban a Pesti Hírlapban Csengery Antal szerkesztőtársa lett.
Az 1848. évi pesti nemzetgyűlésre a kővárvidéki egyik kerület részéről képviselővé választották. Keveset szónokolt, annál többet működött az újságírás terén. Az országgyűlést Debrecenbe is követte; 1849 tavaszán Szemere Bertalan belügyminisztériumában tanácsosságot vállalt. Emiatt haditörvényszék elé állították, majd megszüntették a keresetet ellene. Részt vett az Újabb Nemzeti Könyvtár szerkesztésében. Ekkor jelentek meg röpiratai, melyek nem arattak sikert.
Kemény Zsigmond cikkeiben némi ellenzéket igyekezett alakítani a Bach- kormány ellen. Az akkori Pesti Napló szerkesztőjét, Bánffay Simont megnyerve, néhány társával számos cikkben hol leplezve, hol nyíltan támadta a Bach-rendszert, ami aztán azzal végződött, hogy a szerkesztőt a kormány elmozdította.
Kemény Zsigmond egy darabig visszavonult a politikától, és leginkább esztétikával és szépirodalommal foglalkozott, míg végre 1855-ben átvette a Pesti Napló szerkesztését, melyet egypár évi megszakadást kivéve, haláláig folytatott. 1860-ban a Kisfaludy Társaság megválasztotta tagjává (1866-ban báró Eötvös József után elnökévé). Midőn az 1858-ban behozott hírlapbélyeg mind megbuktatta a magyar lapokat, Kemény Zsigmond anyagi áldozattal is hozzájárult lapja fenntartásához. Így tengett a Pesti Napló egész 1859-ig, de nyomot hagyott mind irodalmi, mind politikai tekintetben. 1860-ban a nemzettel megszólalt a Pesti Napló is. Kemény Zsigmond volt az első, ki az 1848-as törvények zászlóját kitűzte, s azután minden nevezetesebb fordulatnál és kérdésben hallatta szavát mint a Deákpárt zsurnalisztája.
1865-ben a Pest-Lipótvárosi kerület országgyűlési képviselővé választotta, de azután is nem a szónoki, hanem a hírlapírói pályán látjuk őt ragyogni. Kemény Zsigmond alaposan és tartalmasan, sőt, lendületesen tudott vitatkozni s társalogni, de nem volt nagyszabású szónok. A hatvanas években élénken részt vett Deák Ferenc mellett – mint mindenkor szívesen meghallgatott tanácsadó s irodalmi jobb kéz – a kiegyezés munkájában, ennek legcélszerűbb és a viszonyok közt kivihető módozatait eszméivel elősegítette. A túlságos fárasztó munka és sok éjjelezés kimerítette, a hetvenes évek elején lassanként élőhalottá vált, és kénytelen volt minden nyilvános működéstől visszavonulni. Erdélybe, János testvére birtokára, Pusztakamarásra vonult magányba, hol 1875. december 22-én meghalt. Sírkövére öccse, Kemény János ezt vésette: „Mint a fáklya másoknak világított, önmaga pedig elhamvadott.”
A Kisfaludy Társaságban Szász Károly, az akadémián Gyulai Pál mondott fölötte emlékbeszédet. Emlékezetére Marosvásárhelyt 1877-ben Kemény Zsigmond Társaság alakult.
Kemény Zsigmond életében megjelent munkái
Korteskedés és ellenszerei (Kolozsvár, 1843–1844); Gyulai Pál (Pest, 1847); Forradalom után (Pest, 1850); Még egy szó a forradalom után (Pest, 1851); Férj és nő (Pest, 1852); Ködképek a kedély láthatárán (Pest, 1853); Szerelem és hiúság (Pest, 1854); A szív örvényei, (Pest, 1854); Özvegy és leánya (Pest, 1855–1857); Zord idő (Pest, 1858); A rajongók (Pest, 1858–1859); Az Unio-törvényekről (Pest, 1861). Kemény Zsigmond tanulmányai Pesten jelentek meg Gyulai Pál kiadásában, 1870-ben: A két Wesselényi; Széchenyi István; Erdély közélete, 1791–1848; Eszmék a regény és dráma körül; Arany Toldija; Színművészetünk ügyében; Szalay Magyarország története c. munkájáról; Macaulay Anglia történte c. munkájáról; Id. Szász Károly; Vörösmarty Mihály.
